Mikor felébredtem, és egy pohár Kékfrankossal fogat mostam, rögtön éreztem, hogy kapcsolatunk a régi, és friss erővel fogok új terülteket meghódítani, s ahogy Aragorn herceg, pörölyömmel újabb pinceajtókat fogok bezúzni és feltörni! Így is történt, kalandos és portyázó évek következtek.
A Budai Vár, mint tökéletes díszlet félszáraz napsütésben? Mi a jelszó ahhoz, hogy újra arccal felfelé zuhanjunk az istenek tenyerén? És hogy mindez így maradjon örökre, tessék mondani, hány kóstolójegy? Budán jártam a 17. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon. Volt valami kibeszélhetetlenül kedves és rendhagyó az egészben számomra. Miért annyira nehéz kibeszélni? Mert más olvasni erről, és más átélni. Számtalan újságban, weblapon olvashatunk ilyen érzésekről és már rágós, unalmas és dagályosan érzelgős erről...
"… és az Úr megteremté a nyolcadik napon a bort. És látá, hogy minden, amit teremtett vala, íme igen jó." A borral való csapodár kapcsolatom tizenévesen kezdődött, de nem úgy, ahogy most azt az olvasó gondolná. Egy kora őszi napon egy Ecseri úti iskolában, ahol sok más mellett krémlevesek és mártások receptjeit magoltuk, kirándulást tettünk a Földszinti É.K.T laborban a Borok Ismeretlen Savas bolygóján. Először ott mutatták be Őt nekünk. Természetesen ez a találkozás nem végződött halálos szerelemmel: tinézserként, foltos iskolaköpenyben és...
