Főoldal // Blog // Árvay János blogja

Árvay János blogja

Árvay János

"A titok a dűlőkben, kövekben, szőlőtőkékben rejlik. Az ember a kulcs. A bor az eredmény."

Nyári szivárvány

Megkaptuk amire vágytunk. Igaz orvul, szinte hátulról a nyakunkba esett a nyár. Kapkodunk ide és oda. Összegezve? Mivel a tavasz elmaradt és robbant a nyár ezért mindennel el vagyunk késve. De a Természet sem igazán tudja, hogy akkor most mi is van. A kis házunknál szinte minden egyszerre virít. Meggy, cseresznye, korai és késői tulipán, gyöngyvirág, pitypang. A szivárvány összes színe. Illat orgia. Élvezem persze. De félek hogy lesz ennek még böjtje is… Egy hete nyírtam füvet. Aztán két napja újra. Azt hittem hogy Angi csak unatkozik, mikor szólt...

Csoki helyett hó nyúl?

Na, ezt bekaptuk, mint béka a legyet. A múltkor azt írtam, hogy itt a tavasz. Elnézést kérek, hogy ilyen nagyon pofára estem. Higgyék el nem szándékos volt. Mentségemre legyen mondva talán csak annyit tévedtem, mint a szakemberek. A mondott tavasz, netán nyár helyett nyakunkba esett megint Tél tábornok irányította havazás és mínuszok serege. Ma még esett hó, pedig tudható a hétvégén húsvét van. Tél tábornoknak is elromlott az internete, telefonja vagy nem nézi a tévét? Eléggé nonszensz, hogy a híradóban azt hallottam az óvodákban az óvodások hó...

Itt a tavasz

Most már biztos, hogy itt a tavasz, mert a hóakadályok helyett a gyors olvadástól megáradt folyók miatt van az országban egyre több útszakasz lezárva. Ennek ugyan nagyon nem örülök, de annak igen, hogy a sok téli hótól meg esőtől a talajban bőségesen halmozódott fel a csapadék. Legalább az első pár hónapban biztos elég lesz a szőlőtőkék számára. A napsütés is egyre többször vidít fel mindenkit a borús téli napok után. Ugye hogy azonnal jobb kedvvel teszünk bármit, ha világos van és az arcunkat napsugár simogatja? Elkezdtem tervezgetni megint...

Téli dolgok

Majdnem azt írtam, hogy igazi telünk volt januárban. De hát ez így azért nem igaz. Kapkodtuk a fejünket, annyi front vonul ide-oda a Kárpát medencében. Egy napon belül is akár ónos eső, köd, hóesés és napsütés is volt. Aki érzékeny ezekre, az bizony szenved is tőlük. Néha csak csodálkoztam, hogy miről beszélnek a híradások. Rátkán majdnem plusz 10 Celsius fok, napsütés. Az ország nyugati részén meg a sok hótól vészhelyzet, elakadt kocsik, kamionok és hóekék. A szőlőben a bolond időre való tekintettel még nem dolgozunk, de már nem sokat...

Székre állok, nagyot kiáltok: Boldog Új Évet Kívánok!

Olyan sok kedves üzenetet kaptam, hogy csak lett erőm még egy naplóhoz… Az ünnep előtti héten még azt hittem, hogy késésben leszünk az aszúszemek feldolgozásával. Aztán meggondoltam magam. Szabolcsnak ugyan villámgyorsan át kellett szerveznie a napot, de megoldotta. Karácsony előtti napon, vasárnap estére sikerült kipréselni. Tudják olyanra hogy a középorsós prés már táncolt, ha megpróbáltam húzni még rajta. A 350 kilogramm aszúszemről leengedtünk majd 30 liter esszenciát. Tudja a fene, hogy miért döntöttem úgy hogy a fenti mennyiséghez mi...

Újra itt az esztendő vége

A szüretnél vártunk ez éven is a csodára, mint mindig. Hogy jött-e? Vagy nem? Kinevethetnek, de még mindig nem tudom. Mindent leszedtünk már, nincs kint több szőlőnk. Aszúszemre és késői édesre várva kockáztattunk majd egy hónapot. Na, ebből szinte semmi nem jött össze. Kiszedettünk minden jónak látszó aszúszemet a száraznak feldolgozott szőlőből. Mégis csak furcsa lett volna ezeket a csodálatos botrityszes szemeket a földre dobni, ugye? 350 kilogrammot tudtunk így kiválogatni. Azt azért be kell vallanom, hogy az így kiszedett szemek kilogrammjának...

Egri Csillagok

Egy hete kaptam egy számomra roppant megtisztelő felkérést egy régi baráttól, Dlusztus Imrétől. A Mi Hazánk Kiadónál (Szeged) közeljövőben megjelenik egy kötet: "Meglelé borát - Eger Borrégió". Ehhez a borútikönyvhöz kért tőlem egy rövid eszmefuttatást. Kicsit zavarba is jöttem, hogy rám is gondolt. Hogyan fogalmazzam meg, mit is jelent nekem az egri bor? Na meg mikor fogom összeszedni a gondolataim? A szürettel még nem végeztünk, két hektáron lehet még kint szőlőnk. Igen, jól gondolják. Mi még a csodára várunk. Majd 300 kilogramm...

Gyürkőzz Jani, itt a szüret!

Olyan gyorsan repülnek a hónapok, vagy az évek? Megint itt a szüret. Lehet hogy csak én vagyok ilyen laza, hogy mindig annyira távolinak érzem a következő szüretet? Aztán egyszer csak arra ébredek, hogy holnap már megint szüretelni kellene. Igaz a száraz bornak való Sárgamuskotályt már leszedtük és ki is erjedt. Leszedtük az ágas, bogas Sauvignon Blanct is. Az is az erjedés végén jár. Hát akkor mit is rinyálok, hogy a tokaji fajták is beértek? Körbe mentünk Angival és Szabolccsal azokon a parcellákon ahonnan száraz bort...

Krumplis nyárvége

Augusztus utolsó napjai derékfájással teltek. Nem kell mindjárt rosszra gondolni, mert nem lumbágóm lett. Egyszerűen csak krumplit ástam délutánonként. Soha nem voltam erős a hajlongásban, úgyhogy most sem csodálkoztam ezen. A kiszedett krumplik némelyikét látva viszont kikerekedett a szemem. Ilyen óriásikat nem láttam még. Mutattam Katámnak is, de Ő is csak nézett, hogy mik ezek? Az ásást folytatva viszont már nevetnem kellett, mivel újabb és újabb egyre nagyobb daliákat szedtem ki a földből. A család is kacagott, mikor 15 percenként jelentem meg...

A zöld "színei"

Naponta élvezzük a konyhakertünk gyümölcseit. Azaz zöldségeit. A legszebb a tök és a cukkini. A család nagyon lelkes, én azért kevésbé, hiszen egyiket sem szeretem túlságosan. Viszont a belőlük készült krémleves, főleg hidegen mennyei ám! Bort ugyan eszembe sem jutott eddig hozzájuk inni, de magukban is fenségesek. Csorgatunk rá egy kis (vagy éppen sok) zalai tökmagolajat, és pirított szalonna kísérőt kap, hogy ne legyen teljesen egyedül. A krumplink is csodás. Bár először kicsit furcsállottam a színüket. Van sárga héjú, aminek a húsa is sárga...

Bicebócás helyzetjelentés

Kificamodott bokám pihentetésével múltak a napjaim. Hosszú ideig… Kimaradt a húsvéti locsolkodásom, mert nem tudtam még akkor lábra állni. Szentelt sonka, tojás és kalács jutott azért a család jóvoltából. A majálisra sem jutottam ki, így a régen ilyenkor szokásos májusfák netán májuskosarak szaporodásának vagy csökkenésének sem lehettem tanúja. Börtönnek éreztem az ágynyugalmat, majd a mankókkal való szalszázást is. Na, de mindezeken túljutottam és pár hete már közlekedek, kocsit vezetek, még kissé ugyan bicegve, de önállóan. Ha kell, ha...

Böjti szelek, föld illatok húsvét előtt

Bolondul fúj napok óta a szél. Böjti szeleknek mondták nagyszüleink. Érdekes hogy ilyenkor a kökénybokrok is mindig virágba borulnak. Apró, fehér virágaik szoknyáit néha letépi az erős széllökés. Reggelente nulla fok körüli hőmérséklet, napközben majdnem rövid ujjúban lehetnénk, ha nem rohangálnának árkon, bokron át a szeleburdi szélfiúk. Mindezek ellenére a napsugarak nevetve ölelnek körbe mindenkit - ettől pedig mosolygósabb jobb kedvű embereket látni mindenütt. Szemem örömmel látja a hol itt, hol ott zöldülő füvek...

Téli történések

Még így nem jártam, hogy ennyire kezdett volna bosszantani a televízió és rádió. Egyre többször hallottam, hogy jön a hideg, havazni fog. Szibériai hideg közeledik hazánk felé. Akár mínusz 10, mínusz 20 fokig is leeshet a hőmérséklet. 10 centiméter - 30 centiméter hó fog leesni! Összezavarodtam nem is kicsit. Hol vagyok? Talán rosszul emlékszem Floridában, vagy a trópusokon élek évtizedek óta? Lefagynak a narancsfák rügyei és nem lesz termés, vagy a pálmafákon megdermed a datolya? Rengeteg tervet, stratégiát, "ha"-val kezdődő mondatot...

Áldott Ünnepeket!

Készül az idei aszúborunk. Ez éven sem leszünk meg korábban, mint az előző években. Miért-miért nem, de szinte mindig ilyentájt áztatjuk, majd préseljük az éven szedett aszúszemeket. Szombaton és vasárnap préseltük az első présnyit. Holnap rakjuk a második adagot az öntöttvas középorsós (különbzéki) fakosaras présbe. Nem egy idegbajos munka azt állíthatom. Mikor rakjuk, akkor még szaporán folyik a must, aztán gyorsan süllyed a nyomórész is a húzástól. Nemsokára lassul a csorgás, majd egyre vékonyul a tálcából kifolyó nedű. Ilyenkor még...

A szüreten majdnem túl

Bár mint pár éve mindig, most is van kint egy kevés leszedetlen termésünk. Na ne gondolják, hogy jégbort akarunk készíteni. Egyszerűen csak elfogytak az üres tartályok és hordók. Az amúgy eléggé nagy és kényelmes fürdőkádunkba meg mégsem akartunk mustot tenni. Így kint maradt vagy 0,4 hektár. Ha megeszik a vadak, madarak akkor így jártunk. Hogy milyennek mondanám az idei szüretet? Nehéz nyilatkozni, hiszen az a biztos amikor már palackban vannak a borok. De kegyes volt a Természet hozzánk majdnem egész évben. Tényleg fantasztikusak voltak a...

Őszi színkavalkád

Akár haszon akár kár, Simon Júda a határ. Évszázadokon keresztül e mondóka szolgált iránytűként a tokaji szüret kezdetéhez. Boldog régi idők? Vagy akkor a természet és a szőlők is tudták, hogy ehhez kell igazodniuk? Nem tudom. De évek óta lekonyult szájjal szüreteltünk volna, ha még ehhez az időponthoz kötjük a szüret kezdetét. 2009, 2010. Meg mintha az időjárás is elfelejtette volna, hogy a szőlő érését esetleg "késleltesse", nehogy valakinek eszébe jusson korábban érett szőlőt szüretelni. Mi olyan felesben igazodtunk csak ehhez. Épp...

Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér

Halkan dúdolgatom magamban Honthy Hanna dalát. Nem is tudom miért ez jutott eszembe a szőlősorok között járva? Talán mert idén a búzatermés jó volt, magtárakban pihen már várva hogy a belőle készült foszlós, illatos kenyérszelet mellé szőlőt együnk. Mint gyerekkorukban tettük. A szőlőnk már érik rendesen. Persze a csemege már hetek óta kint van a polcokon. De a szőlőt nekem az jelenti igazán, amiből bort is készíthetünk. Bizonyíték arra, hogy egész éven jó gazda módjára műveltük az ültetvényeinket. Széles mosolyomat látva a levelek...

Kovászolt káposzta

Igen van ilyen. Bár mikor hallottam, én sem hittem. Gyermekkorom emlékeiben hiába kutattam, semmi emlékfoszlány nem ugrott be erről. A múltkor Valka küldött kóstolót töltött káposztájából. Ez még olyan régről megmaradt falusi szokás. Ha ritka dolgot főzött valaki vagy többre sikerült, mint amit a család meg tudott enni, akkor a közeli rokonoknak vagy jó barátoknak küldtek belőle. Majdnem fanyalogva ültem asztalhoz este. A szokásos évi adagom már többszörösen megettem, ezért nem lobogott bennem a lelkesedés, hogy megint ez került az asztalra. Az sem...

Nyáron behavazódva

Nem kapkodósnak, inkább sűrűnek nevezhetném napjainkat. Készítünk ugyan állandóan Angelikával és Szabolccsal terveket, hogy a következő napokban, hetekben vagy hónapokban akkor mit, és hogyan fogunk csinálni. Aztán meg? Na, nem ahogy esik úgy puffan módra történnek a dolgaink. Csak folyamatosan gyakoroljuk, hogyan kell rangsorolni. Este még a másnapi permetezéshez készülünk, amit a hajnali vihar, mint falevelet seper messzire. Akkor hát javítunk. Traktort, terepjárót. Vagy a pince mélyi csendben dolgozunk borainkkal. Hagy hivatkozzam a fentiekre, amiért...

Kakaspörkölt Lojzi módra

Kaptunk egy háznál nevelkedett kakast és egy tyúkot ajándékba. Tudják, olyan kertben, a szabadban tartott kapirgálós harcias legényt és párját. Beindult a fantáziám a régen evett kakaspörköltökre gondolva. Szakácskönyvek nézegetése közben akadt kezembe Wunderlich Lajos, a mindenki által Lojziként emlegetett villányi barátunk receptje. Anyósom és édesanyám előkészítette a már nem harcias kétlábút és pedig beszereztem a hozzávalókat. Vakargattam kicsit a fejem, mert egyrészt volt egy-két dolog amit kicsit furcsállottam a receptben, másrészt...

Ibolya és krókusz

Éppen ezek a virágok nyílnak most a kertünkben. Kacagok itt magamban, mert két dolog jutott rögtön eszembe. Az ibolyáról egy vicc. "Két baráti házaspár beszélget. Kérdi az egyik férfi a másikat: Nem vagy feledékeny? Én? Amióta kaptam egy szuper gyógyszert, azóta nem. És hogy hívják a gyógyszert? Hmmm. Odafordul a feleségéhez. Drága szívem hogy is hívják azt a kis tavaszi virágot, ami olyan kékes-lilás színű? Hangzik a válasz: ibolya. Ibolya drágám! Hogy hívják a gyógyszert, amitől jó a memóriám?" A másik persze Gere Attila...

Félidő tele kamrával

A félidő a metszésünkre vonatkozik. Most járunk körülbelül a felénél. Jól haladunk. Sokat tépelődtünk, hogy mit tudnánk javítani a szőlőben. Most éppen azt találtuk ki Angelikával és Szabolccsal, hogy több rügyet hagyunk a tőkéken. Legyen több hajtásunk, amiből talán több fürt fog kifejlődni. Aztán tavasszal majd átgondoljuk, hogy a hajtásokat hogyan válogassuk. Nem eszementen akarjuk a termésátlagot növelni. De az is nonszensz hogy csak ezer palackot termeljünk egy hektáron. Tavaly és tavalyelőtt sem kellett zöldszüretet végeznünk...

Szekszárdi kakaspörkölt

A nappalinkban ülünk Angelikával. Túl vagyunk a Kata által főzött déli vegyes húsból főzött aranyló és illatos húsleves és az általam imádott főtt marhalábszár dicséretén. Igen, vasárnap majdnem mindig ez az ebéd. És nem unjuk még. Bevallom kicsit vétkeztünk is! Annyit olvastunk az EU elnökség kapcsán a 2009 Pecsár Furmintunkról, hogy arra gondoltunk mi is bontunk egy palackot. Kortyolgattuk tehát a leveshez. De igazából én akkor kezdtem el hümmögni (bocsássanak meg érte!), mikor a remegő főtt marhalábszárhoz tudtam kóstolni. Na nem csak úgy...

Karácsony előtt

Nevetek nagyokat. Tényleg ennyire lököttek lennénk? Mármint mi, tokaji borászok. Tegnapelőtt préseltük ki áztatás után az aszúszemeinket. Tegnap a fordítást. Kiderült, hogy Lenkey Géza és Demeter Endre mádi körös barátaink is pont ebben az ütemben haladtak. Azaz? Hogy is mondjam finoman: „Szívtunk” rendesen. Mínusz 10 fokban, minden elfagy lassan, a munka is máshogyan megy. Hát normálisak vagyunk? Szerintem igen… Nekünk, tokajiaknak ez a normális. Persze előfordul, hogy nem találkozik az életünk az EU-s szabályozással. De ezzel lassan már...

Szüret vége

Igaz, hogy az aszú feldolgozása még hátra van, de kint nem maradt szőlőnk. Huh… Most már szélesen mosolygunk. Másfél hónapja azért nem voltunk jókedvűek. Inkább azt mondanám, hogy nagyon ideges volt az egész család. Latolgattuk az esélyeket, néztük az időjárás előrejelzéseket. Majdnem bele is bolondultunk, hogy mi legyen: szedjünk, ne szedjünk? Esőt jósoltak, nem is keveset. A helyzet nem volt túl biztató. Magas sav, kevés cukor és éretlen magok. Igaz a gyümölcs még szép volt és a lomb is élt. De mit kezdjünk 10% várható alkohollal...

Tánci-tánci

Kíváncsian várom, hogy erre mit fognak reagálni? A múlt hét végén a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület és a Helia-D tartott szüreti napokat. Amikor a rendezvényt elkezdtük szervezni, akkor Budaházy Péter -mint főszervező- felvetette, hogy meg kellene azért spékelni a dolgot. Néztünk rá "értelmesen" - mire is gondolsz? Hát táncoljunk. Táncoló borászokkal eddig úgysem volt tele a sajtó. Aztán érdekes pörgés kezdődött. Péter kerített egy tanárt, Albunovics Milánt. Úgysem találnák ki szerintem, hogy hol látták. Mi sem rögtön jöttünk...

Süss fel Nap!

Gondolataimban ez most nagyon sokszor elhangzik. Már nem is merem nézni a különböző időjárás előrejelzéseket. Homlok egyenest mondanak legtöbbször egymásnak ellent. Akkor inkább fohászkodunk, hátha az segít. Nagyon kellene most a hosszú vénasszonyok nyara. A szőlő még szép. Csak éppen „kicsit” éretlen. Rengeteg eső esett idén. Ha hozzáérünk szinte kifröccsen a szemekből a must. Túlnyomás van tehát a szőlőszemekben. Aminek egyrészt örülünk, hiszen ez azt is jelzi, hogy él, dolgozik a szőlőtőke. Pumpálja a vizet és tápanyagokat a...

Merénylet leves főtt kukoricával

2010.08.08. A legkedvesebb anyósom készített bablevest nekünk, ahogy Ő szokta. Zöldségekkel, füstölt hússal, disznó füllel és körömmel. Merénylet. Nincs jobb elnevezésünk a levesre, mert egyszerűen nem tudjuk abbahagyni. Már érezzük, hogy nincs hova folytatni, mégis szedünk… Aztán jöhet a szódabikarbóna és szuszogunk levegőért kapkodva. Most még ehhez párosult a főtt csemegekukorica, amit harmadszorra szedtünk a kertből. Ennek sem bírtunk ellenállni. Olyan csábító volt az illata, amely addig is ott járkált körülöttünk. A sárga...

Napsugárt a spájzból?

Lassan ide jutunk. Szüretkor aszúszemeket szoktunk befőttes üvegbe "berakni" és a spájzban tárolni. Ha vendégek jönnek, akkor meg tudjuk mutatni milyen is a szép aszú. A minap azon gondolkodtam, hogy Napsugarat hogy is lehetne elrakni? Ebben a megbolondult, sokszor esős, borús időben milyen jó is lenne! Csak elővennénk a szépen felcímkézett üveget, letekernénk a kupakot, aztán felragyogna a Napocska. Nyugodtabban telnének napjaim. A múlthét a defektek hete volt. Először a jobb első, majd pár nap múlva a bal első kereket vihettem a gumisokhoz. A bal...

Borúra derű: Itt a fröccs idő

Az elmúlt hetekben felhők, eső, szélvihar. Nem is merem már összeadni (minek?); hogy mennyi eső esett eddig. A talaj már nem bírja elnyelni. Minden tocsog, párás. 25 éve épített házunkban feljött a víz a szuterénben. Eddig még soha nem jelentkezett. A szomszéd kútjában megmértem, a talajvíz 130 centiméterig jött fel, nem csoda, hogy hiába szivattyúzunk szinte semmit nem csökken a szint. Az árvíz által sújtott emberek tragédiájához képest azért nekünk szavunk sem lehet. Őket nagyon sajnálom. Rossz belegondolni, hány család egész életét...