Miből lesz a Csekebogár?

Cseke Gábor | 2008-01-11 08:39

Zalában nőttem fel, hazánk délnyugati kis szegletében. A végeláthatatlan erdők, az ezer szőlődomb hazájában, ahol a levegőt – melybe mindig egy kis tölgy-, fenyő-, vagy vargányaillat is keveredik – még mindig harapni lehet, ahol olyan sokat esik az eső, ahol szeptemberben hangosak az esték a hímszarvasok bőgésétől, ahol a gazdák minden arra járó jó szándékú „borongolót” behívnak a pincéjükbe egy-egy pohár hűvös olaszrizlingre. Mert ott minden faluhoz tartozik egy „szőlőhegy”, amelyikhez nem, az talán nem is igazi falu. És mindenkinek van egy darabka szőlője a hegyen – nekünk is –, az emberek együtt lélegeznek a szőlőjükkel. Akinek nincs, az talán nem is igazi zalai.

Mi közöm a borhoz? Előbb egy kisvárosban nevelkedtem, aztán Budapestre kerültem, de valami mindig visszahúzott a vidéki élet harmóniájához, a földhöz, a szőlőhöz. Vártam a hétvégéket, mikor mehettem apámmal a kis családi szőlőt gondozni. Tudtam, hogy ennek előbb-utóbb ki kell törnie belőlem, ezt úgysem lehet letagadni – miért is kellene? Ki is tört. Pesti diákként, a Vendéglátóipari Főiskolán hamar rájöttem: nekem borral kell foglalkoznom.
 
Szóval a bor. Ez a kapocs köztem és a szeretett föld között. Szőlő és bor – éreztem, hogy ezek azok, melyek többek és értékesebbek minden más gyümölcsnél és italnál, mezőgazdasági produktumnál. Mennyi kultúra, mennyi tudás, mennyi emberi kapcsolat, mennyi érzelem lakozik a bor mögött! Van-e nemesebb ital annál, mint amelyik magán hordozza a föld ízét, amelyből termett? 

Hogy mi volt az a bizonyos pont? Talán, amikor először a kezembe került egy Borbarát Magazin, és órák hosszat olvastam? Talán a borismereti órák témái, vagy a nagy tiszteletű és bajszú Csizmadia Tanár Úr előadásai? Talán, amikor Vomberg Frigyes Mesterrel olaszos rizottót főztünk a tankonyhán és hozzá Zöldveltelinit kortyolgattunk? Nem tudom. De fontos ez? 

19 éves koromtól aztán folyamatosan és tudatosan – szinte megszállott módon – képzem magam a borok világában, minden apró alkalmat megragadva, ha kóstolásról, előadásokról, tanulásról van szó. Mi mindent tettem? Személyesen felkerestem a legjobb magyar borászokat, hogy „igyam” a szavaikat, olvastam, tanultam, kóstoltam, ingyen dolgoztam, sommelier- és borismereti tanfolyamokra jártam. Megfordultam néhány jó nevű pesti étteremben, elindultam és jó helyezéseket értem el magyar és nemzetközi sommelier-versenyeken, míg ez év elején elhatároztam, hogy a bor-világkereskedelem fővárosába, Londonba megyek, hogy alaposabban beleássam magam a nemzetközi borvilágba is, és hogy testközelből követhessem nyomon a borpiac minden rezdülését. 

Ma, 25 éves koromban, egy London melletti, 450 éves kastélyszálló éttermében dolgozom mint sommelier, egy mintegy háromszázötven tételből álló borlapot kezelek, veszek, tárolok, ajánlok, eladok, kóstolok, és ami a legfontosabb: rengeteget tanulok. 

Barátaim nemrég kértek fel arra a nemes feladatra, hogy – mint a Vinoport londoni magyar „tudósítója” – számoljak be a szigetországban zajló fontosabb boreseményekről, rendezvényekről, kóstolókról, vagy akár egyszerű bor-élményeimről, a blog műfajában.
Így gondolataimat majd néha itt, ezeken a hasábokon is olvashatjátok.