Főoldal // Blog // Tokaji Lite Blogger // Kerti gondolatok

Kerti gondolatok

Regőczi-Ritzmann Tamás | 2010-09-07 11:08

Tegnap a borháznál serénykedtem, de úgy tűnik, hogy a dudva, a gaz jobban igyekszik nálam; „kedvencem”, a vadszőlő, mindenhol kibújik a földből. 

Egyúttal vendégeim is voltak, romtúra keretében mutattam be az egykori borházat, szó szerint száz évvel ezelőtti állapotában… 

Ezen kicsit elidőztem. Tokaj-Hegyalján lépten-nyomon ilyen épületroncsokba botlunk, amihez aztán szédületes méretű udvar, hátsó kert, pince tartozik. A régmúlt szorgalmának, gazdasági, társadalmi vetületének dicsőségét „eredeti” állapotban látni sokfelé. Mégis inkább lehetőségnek látom ezt. A hasonló megtalálja önmagát mindenhol, a porták lassanként új gazdákra találnak. 

Visszatérek a sajátomhoz. Néhány évvel ezelőtt első ránézésre ez se ígért sok jót. A kertet nem lehetetett látni a bodzabokroktól, csalántól. Most egy tiszta, átlátható kert fogad. Igaz, hogy itt-ott még buldózer is dolgozott, és el kellett szállítani a méter vastagon álló szemetet. 

Sokáig a felnőtt dudva között rejtve rohadt el a fák gyümölcse, most jól látható ez az elmúlási folyamat, és így lettem újra gondatlan, rossz gazda… De a gyümölcsfák termése ma már szépen kaszált területre potyog.