Bortúra Bécsben
2012. április 20-21. - Bécs
Nyitott pinceajtókkal várják az érdeklődőket 2012. április 20-21-én a bécsi borászok. A negyedik alkalommal megrendezett bortúra sztárja a Wiener Gemischter Satz, amelybe már a New York-iak is beleszerettek. A Wiener Winzertour keretében húsz bécsi borosgazda várja a szőlő gyümölcsének kedvelőit az osztrák főváros 19. és 21. kerületében 2012. április 20-21. között. A résztvevők mindent megtudhatnak a vincellérek munkájáról, a bécsi borokról és a finom nedü mellé fogyasztási tippeket is kaphatnak. A részvétel borászatonként 5 euró, a helyszínek között shuttle-buszok szállítják az utasokat. A negyedik alkalommal megrendezett bortúra sztárja a bécsi specialitás, a Wiener Gemischter Satz, amely már a 19. században számos elismerést besöpört. Később csaknem teljesen feledésbe merült, majd az utóbbi években látványosan visszatért, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Bortúra Egerbe Az ihatóbb Magyarországért!
2008. november 15. – Budapest – Eger – Budapest
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom célja a kulturált borfogyasztás tudatosítása az emberekben. Ennek érdekében házi kóstolókat és kirándulásokat szerveznek az ország különböző borvidékeire. November közepén az Egri borvidék kerül nagyító alá. A korai indulás után bizony le kell szállni a buszról, hogy délelőtt egy nagy gyalogtúrán (9,5 km, 380 m) bemelegedjenek az izmok. Ezután biztosan nagyon jól fog jönni a Hagymási Pincészet ötféle bora és komatála (kolbász, szalonna, paradicsom, paprika, hagyma). Érdemes odafigyelni a megfelelő öltözékre is, hiszen novemberben már hűvös szellők fújnak országunkban!
Bortúra Etyekre
2009. május 2. – Budapest-Etyek
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom ismét útra kel, és meg sem áll Etyekig, ahol is közösen meglátogatják a Kattra borászatot. Egy rövid etyeki séta után a pincelátogatásban a tulajdonos, Kattra Imre lesz az érdeklődők segítségére, majd egy székelykáposztával megbolondított borkóstolón vehetnek részt azok, akik úgy döntenek, egynapos túrán szeretnének egy kicsit kikapcsolódni.
Bortúra Miklós Csabihoz
2012. október 13. - Mór, Miklós Csabi Pincéje
Az ihatóbb Magyarországért csapat invitálja a borkedvelőket, hogy kortyoljanak Móron, a mindig mosolygós Miklós Csabinál, aki jól tartja majd őket boraival, a vidám hangulat garantált és a résztvevők megismerhetik az őszi pannon bortájat!
Bortúra a Bozóky Pincészetbe
2009. szeptember 19. - Mór, Bozóky Pincészet
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom szeptember második felében Mórra látogat, hogy felfedezze e borvidéket is borain keresztül. A célállomás a Bozóky Pincészet lesz, ahol a kóstolás mellett meg lehet majd ismerkedni a borásszal, a pincét is fel lehet fedezni, végül pedig elmerülhetnek az érdeklődők e vidék szőlőinek nedűiben, vagyis megízlelhetik a Móri Ezerjó bűvöletes világát, vagy akár belefelejtkezhetnek a tramini ízkompozíciójába.
Bortúra a Frittmann Pincészetbe
2009. március 21. – Budapest – Soltvadkert
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom, élén Nyulasi Gábriellel felkerekedik és meg sem áll a Kunságig. Az év első bortúráját Gábriel és csapata a Frittmann Pincészethez szervezi, ahol a részvevők megismerkedhetnek a 2007-ben Év Borásza díjat nyerő Frittmann Jánossal és boraival. Egy-egy ilyen kirándulás mindig sok izgalmat rejt magában és igazán kellemes közösségi élményben lehet mindenkinek része, aki március 13-ig jelentkezik az útra!
Bortúra a monori Strázsahegyre
2012. június 9. - Monor, Strázsahegy
Az ihatóbb Magyarországért Egyesület júniusi, nyárváró túrája a Borvidékek Hétvégéje esemény alkalmából a monori Strázsehegyre vezet, ahol a már megszokott borkóstoló mellett Ghymes koncert is várja a borkedvelőket. Akik egy csapat részeként szeretnének ellátogatni erre a több hazai borvidéket is megmozgató rendezvényre, keressék Az ihatóbb Magyarországért csapatát szombat délután a Nyugati Pályaudvaron!
Bortúra az Év Borászához
2010. március 27. - Egerszalók, St. Andrea Pincészet
Ma Magyarországon nemcsak a borászok, pincészetek feladata újra felépíteni a magyar bor presztízsét, hanem a borfogyasztóknak is mögéjük kell sorakozni, és összefogásukkal, a magyar bor iránti szeretetükkel támogatni kell ezt az ügyet. Ebben a szép, de nehéz feladatban szeretne Az ihatóbb Magyarországért mozgalom segíteni a borfogyasztók és a borászok egymáshoz közelítésével, bortúrák szervezésével.
Duna-parti Bortúra
2011. február 12. - Szigetcsép, Gál Pincészet
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom következő állomása Szigetcsépen lesz Nyulasi Gábriellel, ahol egy téli napon, február 12-én a Gál Pincészetbe várják az érdeklődőket. A borvidék borai mellett borkorcsolyával is készülnek a pincészetnél, így talán senki sem jut bódult állapotba, hacsak a Duna-parti séta alkalmával a táj szépsége el nem varázsolja képzeletét.
Egri bor- és gyalogtúra – Az őszi avar és a Hagymási Pincészet
Hazánk északkeleti régiójában kis csapatunk még nem járt bortúrázni. Természetesen voltak már korábban önálló vállalkozások, hisz például Eger városában szinte mindegyikünk megfordult legalább egyszer. A társaság nagy része előtt az egri borok sem voltak ismeretlenek, de...
Felvidéki bortúra a Mátyás Pincészethez
2012. november 24. - Kisújfalu, Mátyás Pincészet
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom arra hívja tagjait, hogy kortyoljanak a Felvidéken, ahol a magyar bor csodálatos dolgokra képes, és a vendégszeretet szívmelengető! A velük tartók egy szép napot tölthetnek együtt a Felvidék borvidékén, ellátogathatnak a Mátyás Pincészetbe, s kellemes társaságban kortyolgatva kóstolhatják e borvidék nedűit! Kérik, amennyiben a program felkeltette érdeklődésedet, részvételi szándékodat az alábbi elérhetőségek valamelyikén szíveskedj jelezni!
Felvidéki bortúra és borkóstoló
2009. július 25. – Dél-Szlovákia, Kéménd és Párkány
Az Ihatóbb Magyarországért mozgalom elérkezett következő útjához, amely egyenesen a Felvidékre vezet. Pontosabban a Drozdik Pincészetbe, ahol egy kellemes társaságban finom borokat kortyolgatva tölthetik el az időt a borok szerelmesei. Aki pedig szeretné ledolgozni a borkóstolót, annak a szépséges Párkányban lesz lehetősége egy nagyot sétálni.
Ismeretlen tájakon, ismert nyelven
A felvidéki Kasnyik Pincénél jártunk 1. rész
Azt gondolná az ember, hogy ha egy ország borászatáról nem esik szó, akkor az nem is biztos, hogy létezik. Olaszország, Franciaország, Spanyolország sikertörténetei magával ragadják az egész világ borkedvelőit, presztízst jelent bármelyik országból egy-egy ismert termelő palackját birtokolni. Azonban mi van akkor, ha egy ország ismeretlen apró pincészetének vezetője úgy dönt, elindul az összefogás és a megismertetés útján? Akár sikertörténetet is írhat. A megfelelő alázattal és családi háttérrel nem csak egy olasz, francia, spanyol vagy épp magyar borászat írhatja be magát a történelembe, hanem egy felvidéki pincészet is. A magyar ajkú Kasnyik Tamás nem kis energiát fektet pincészetének és környezetének, Kürtnek a felvirágoztatásába.
Ismeretlen tájakon, ismert nyelven
A felvidéki Kasnyik Pincénél jártunk 2. rész
Elindulhatunk ismeretlen tájak felfedezésére, hogy magunkba szívjuk azok szépségét, az emberek szavait, így gazdagítva élménytárunkat. Talán ezért kerekedtünk fel mi is a felvidéki Kürtön található Kasnyik Pince felfedezésére. Előző cikkünkben betekintést nyerhettünk Szlovákia déli határán található mikropincészet életébe. Megtudhattuk, hogyan is jött létre ez a családi vállalkozás, milyen területen vezetett át az útja Kasnyik Tamásnak és öcsének, Gábornak a szőlőtőkéktől a hordóig, majd a palackba zárt nedűkig. Folytassuk a kalandozást picit más vizekre evezve, ismerjük meg közelebbről Kasnyik Tamást és munkáját, illetve terveit, amikkel e boros terület jövőjét építgetni szándékozik.
Mikulás bortúra a SBE-vel
2008. december 6-7. – Villány, Harkány, Szekszárd
A Sport- és Borbarátok Egyesülete egy kétnapos kirándulást szervez az ország közepének déli részére, ahol sokszor már a mediterrán éghajlat kápráztatja el az ide látogatókat. Nyáron. Azonban télen nem is olyan rossz elvonulni a föld alá, a mindig 13 fok körüli pincékbe és kóstolni a lélekmelengető borokat. Mikuláskor több pincészetbe is eljuthatnak azok, akik november 12-ig jelzik részvételi szándékukat az egyesület felé. Meglátogatják majd a villányi Sauska Pincészetet, élőzenés táncos mulatságban örvendezhetnek a mikulásnak, aztán egy kis harkányi gyógyfürdős rehabilitáció következik, vagy épp akinek úgy tetszik, az felmászhat a Siklósi várba is. Ha pedig már mindenkiből teljesen kiszállt az alkohol és elindul a társaság hazafelé, akkor útközben még biztosan mindenki örül majd egy kis kóstolásnak a Mészáros Pincészetnél.
Mindenhol jó, de legjobb otthon…
Kóstoljunk a pincében!
Így vagyok én a borkóstolással is. A bort leginkább, annak születési helyén lehet megérteni, megfejteni. Sokszor hallottuk már azt a közhelynek számító mondást, hogy a bor élőlény. Én most megint erre hívnám föl a figyelmeteket. Ugyanis ahhoz, hogy egy bort igazán értékelni tudjunk, csakúgy, mint egy embertársunk esetén, meg kell nézni, milyen helyről származik, mi történt vele születése előtt, miként született, hogyan nevelkedett, kivel házasodott, mikor hagyta el otthonát.
Must kell pihenni!
Ismered a kékfrankos legendáját?
A kékfrankos legendájának ihletésére Sopronban ismét meghirdetik a "Must kell pihenni!" kampányt, amelynek keretében szeptember elejétől december közepéig hat városbeli szállodában ajándék éjszakát kapnak a borbarátok. A három- és négycsillagos hotelekben két éjszaka áráért nemcsak egy harmadik jár, de egy bónusz kóstolási lehetőség is a nemrég nyílt Soproni Borházban, amely a borvidék borkínálatát igyekszik mind átfogóbban bemutatni az érdeklődőknek.
Móri bortúra Miklós Csabihoz
2011. április 30. - Mór, Miklóscsabi Pincéje
Ismét lendületben van Nyulasi Gábriel és csapata, Az ihatóbb Magyarországért. Április 30-án Mór felé veszik útjukat, hogy ellátogassanak Miklós Csabihoz, a kitűnő humorral megáldott borászhoz. A kiruccanás bérelt busszal történik, így senkinek sem kell vesződnie a vonat- vagy buszjegy vásárlásával, a borkóstolóhoz pedig ételcsemegék is társulnak majd.
Nyitott Pince Napok 2008.
Pünkösdkor nyitva vannak a pinceajtók
Az idei pünkösdi hétvégén, május 10-e és 12-e között harmadszorra rendezik meg a Nyitott Pince Napokat. Az esemény célja, hogy ezeken a napokon a borászatok által nyújtott kedvezmények és programok minél több embert túrára, sőt egyenesen bortúrára csábítsanak. Hiszen sokan vannak, akik rendszeresen tesznek vagy tettek már életükben ilyen célzattal kiruccanásokat, de olyanok is akadnak, akik eddig még nem gondoltak erre a lehetőségre. Hétvégén mindhárom csoport tagjainak rendelkezésére áll több mint száz hazai pincészet kedvezményes kóstolókkal, szakértő vezetésével és különleges kiegészítő programokkal.
Nyitott Pince Napok 2009.
Várják a jelentkező pincészeteket
2009. május 30-a és június 1-e között negyedszerre lesznek nyitva országosan és kampányszerűen a pincekapuk. Idén is a pünkösdi hétvégén várják azokat a borturistákat, bor iránt fogékony vendégeket, akik a szép tavaszi időben felkerekednek, hogy meglátogassák hazánk egyik borvidékét, bortermő területét, és kedvezményesen kóstolják meg, amit a hordók és a palackok rejtenek.
- 1
- 2
- következő »