2. Kézműves Magyar Ízek Vására
2011. november 18-20. - Budapest, Millenáris B Épület
Tradicionális és innovatív ízek, több mint száz, válogatott kiállító, - kizárólag magyar kistermelők és kézműves gazdák termékei - sajtok, sonkák, kolbászok, lekvárok, mézek, aszalt gyümölcsök, csokoládék, borok, pálinkák várják az ínyenceket, az érdeklődőket és finom karácsonyi ajándékokat vásárolni kívánókat egyaránt. A már megismert magyar ízek mellett olyan újdonságokat fedezhetünk fel, mint a vizibivaly szalámi, a faszenes, tufapincében érlelt sajt, vagy a homoki fehérszarvasgombás sárgadinnye lekvár. A magyarországi és az erdélyi termelők mellett idén újdonságként a Felvidékről, Szlovéniából és a Vajdaságból is várunk kiállítókat.
Beszámoló a VinAgora Borgálájáról
Végre itthon is
A VinAgora Nemzetközi Borverseny szervezői úgy gondolják, hogy egy borverseny fogyasztói megítélését és elfogadását nagyban meghatározza, hogy mennyit tudnak az adott rendezvényről az emberek. Mit számít egy szűk körű szakmai elismerés, ha a fogyasztók nem emelnek le plusz palackokat miatta a boros polcokról! Hagyományteremtő szándékkal így 2008. szeptember 5-én először szervezték meg nemzetközi mintára a VinAgora Borgálát.
Budai Gourmet
2011. június 3-5. - Budapest, Millenáris Park
Évekig a budapesti Millenáris Park zöldes-tavas területe adott otthont a Budai Gourmet-nak, majd tavaly a várba költözött, aztán idén ismét a már jól megszokott környezetben várják a vendégeket június 3. és 5. között a gasztronómia éllovasai. Bár a hangulatos, itt-ott modern elemekkel átszőtt díszletelemek nem változtak, az éttermek, a pincészetek és egyéb meghívottak tekintetében lesz némi változás. Az idén már több helyen bevezetett kártyarendszer, vidéki éttermek megjelenése, piactér és még sorolhatnák mindazt, amivel a Sziget Szervezőiroda várja majd a vendégeket a három nap alatt.
Budai Gourmet 2009.
Idén a borok mellett oldtimerek autók
Idén is borbarátok lepték el a Millenáris Park gyepét, hogy hazai és külföldi borokat, pezsgőket, párlatokat kortyoljanak, sajt- és sonkakülönlegességekből falatozzanak. A szervezők évről évre igyekeznek megújítani valamilyen módon a rendezvényt, így 2009-ben „érlelt” autócsodákat tekinthettek meg a helyszínre látogatók, Szabó Edit érdekes beszélgetésekre hívott a fesztivál színpadra borászokat és séfeket, a Dining Guide pedig szintén itt adott számot arról, mely éttermeket tartja legjobbnak ebben az évben. Fényképeink a nyitónap délutánján készültek.
Budai Gourmet 2009. – Budapest Ízei
2009. április 30. – május 3. – Budapest, Millenáris Park
Az idén már ötödik alkalommal rendezik meg a Millenáris Park csodálatos környezetében a sajtok, borok és pezsgők budai napjait. A hangulat legfőképp családiasnak mondható, hiszen aki tele ette vagy már végigkóstolta a kitűzött borok, pezsgők mennyiségét, kiülhet a kis tavak partjára, leteríthet egy pokrócot a fűbe, hogy egy kis pihenő után tovább játszon a ízekkel. Neves éttermek, több mint ötven borász, borkereskedő és sajtkészítő állítja ki termékét. A belépőhöz a megszokottak szerint jár egy Schott & Zwiesel kristálypohár is. Továbbá a rendezvény ad majd helyet a Dining Guide 2009-es zsűritalálkozójának is: a több mint harminc magyar és külföldi ínyencből álló bíráló bizottság itt mutatja be az év legjobb tíz magyar éttermét, belőlük választ a zsűri majd az év további részében egyet, amelyik megkapja az Év Étterme díjat.
Budai Gourmet 2011
Ahol jó enni és inni
2011 nyarán a Budai Gourmet ismét a Millenáris Park területén rendezik meg, kibővítve, különleges terekkel felruházva. Séta közben nem csak a pincészetek és éttermek kínálatát tekinthetjük meg, hanem a WAMP spájzot is, sőt termelői piacon is beszerezhetünk sajtot, mézet, fűszernövényeket. A szakmai napon ráadásul itt adták át a Pannon Bormustra verseny díjait. Az alábbi listából szemezgetve bárki megízlelheti ezeket a Teátrum épületétől nem messze felállított standokon. Igazi csemegére találhat itt bárki, a Vinoport.hu standján pedig játékokkal, ingyen Juniboros kóstolókkal várjuk az érdeklődőket!
Dining Guide Food Show
2011. június 3-5. - Budapest, Millenáris Park
2011. június 3. és 5. között a Millenáris Park ad otthont a régió legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának, a Dining Guide Food Show-nak, amelynek már elérhető részletes programja az interneten. A Dining Guide étteremkalauz szervezésében zajló eseménysorozat kulináris ínyencségeket és megannyi érdekes szórakozási lehetőségeket kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Többek között MagyarBrands Konferencia, különböző bemutatók és blogkóstoló is fűszerezi majd a három napon az oda látogatók életét.
Első Magyar Kávé és Koktél Fesztivál
2008. július 3-6. – Budapest, Millenáris Park
Első ízben rendezik meg Budapesten, a Millenáris Parkban a kávék és koktélok kavalkádját július 3. és 6. között. Egy igazán különleges eseménynek számít ez a fesztivál, hiszen ritkán ülhetünk le egyszerre több száz emberrel kávézni vagy koktél iszogatni. Ráadásul megismerhetjük a hazai piac kínálatát, kedvünkre kóstolhatunk a több mint 100 kiállító termékéből, a belépőhöz pedig egy kicsi csokifalattal kedveskednek majd a rendezők, de a zenei palettán is több műfaj közül választhatnak a rendezvényre ellátogatók, valamint lesz mixer suli, Afrika sátor, pókerverseny… Már csak el kell dönteni, pontosan melyik programon is szeretnénk részt venni!
Első Magyar Kávé és Koktél Fesztivál
Feketék és színesek világa
A helyszín a Millenáris Park. Körös-körül fehérben pompázó sátrak, a vízfelületről arcok és márkák tükröződnek vissza. Arcok, akik kilátogattak az első ízben megrendezett fesztiválra, márkák, amik országszerte különböző kávézókban és koktélbárokban lelhetők fel, de három napon át itt egy helyen megismerkedhetett bárki termékeikkel.
Afrika sátor, ahol különleges biokávét kóstolhattak meg a feketék szerelmesei, ráadásul szemük előtt történt azok elkészítése is: pörkölés, főzés ejtette ámulatba az embert, természetesen minden a szabadban.
A színpadon fiatalabbnál fiatalabb srácok keverték a koktélokat, közben hatalmas attrakcióval dobálták az üvegeket, szoros versengésben állva egymással a BOLS fődíjáért.
Mindenfelé, füvön, padon, székeken kávézó vagy épp koktélozó emberek teszik próbára ízlelőbimbóikat. Ez volt az Első Magyar Kávé és Koktél Fesztivál, melynek előkészületein is jelen voltunk…
III. Kézműves Magyar Ízek Vására a Millenárison
2012. március 9-11. - Budapest, Millenáris Park
Már harmadik éve kerül megrendezésre a Kézműves Magyar Ízek Vására a Millenárison. Megismerhetik március 9. és 11. között hazánk hét régiójának gasztronómiáját, megízlelhetik 120 kiállító termékét, vagyis közel 5000 hazai árut, amik között szörpök, lekvárok, mézek, borok és egyéb ínyencségek is helyet kapnak. Két együttes is szórakoztatja majd a vendégeket: az Alma és a Borra-való játszik különleges dalokat.
IV. Budai Gourmet Fesztivál
2008. május 30.-június 1. – Budapest, Millenáris Park
A Budai Gourmet immár negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Millenáris Parkban május 30-án a gasztronómia szerelmesei előtt. Ebben az évben csatlakozott a Reneszánsz Év – 2008 eseménysorozathoz a három napos fesztivál. Többszáz féle bor, majdnem száz sajt és neves hazai éttermek séfjei várják a kilátogató kicsiket és nagyokat, hölgyeket és urakat. A 2008-as fesztivál egyik célja a konyhaművészet megújítása, ennek érdekében a Budai Gourmet szakmai partnere, a Magyar Gasztronómiai Egyesület felkérte a legjobb hazai éttermek vezetőit, hogy adjanak kóstolót ez alatt a pár nap alatt az érdeklődők számára. Különleges ételek és italok, ráadásul aki a fesztiválon megtalálható szórólapon jelentkezik a Borkollégium WSET tanfolyamaira az 20% kedvezményt kap következő tanfolyamaikból! Mi lehet ennél vonzóbb program május végére?
Kézműves Magyar Ízek Vására
2011. február 11-13. - Budapest, Millenáris
Közel száz kézműves magyar gazda gasztronómiai remekeit kóstolhatják végig azok, akik 2011. február 11-13-a között kilátogatnak a Millenáris B épületébe a Magyar Kézműves Ízek Vásárára. Magyarországon most először egy helyen, egyszerre lehet végigkóstolni a kézműves magyar ízeket, azaz a sonkákat, kolbászokat, sajtokat, csokoládékat, mézeket, aszalt gyümölcsöket, kézműves borokat valamint pálinkákat. A hazai termelők mellett idén a vásár díszvendége Erdély lesz. A kiállítók ingyen mutathatják be ízeiket, a rendezők ugyanis ezzel szeretnék segíteni a hazai kistermelőket.
Mindenből a legjobbat?
Újra Millenáris pályán a Budai Gourmet
Évekig a budapesti Millenáris Park zöldes-tavas területe adott otthont a Budai Gourmet-nak, majd tavaly a várba költözött, aztán idén ismét a már jól megszokott környezetben várják a vendégeket június 3. és 5. között a gasztronómia éllovasai. Bár a hangulatos, itt-ott modern elemekkel átszőtt díszletelemek nem változtak, az éttermek, a pincészetek és egyéb meghívottak tekintetében lesz némi változás, a főszervezőkről nem is beszélve.
OTP Klub Gourmet Fesztivál 2012
2012. június 7-10. - Budapest, Millenáris Park
Idén is Magyarország legjobb éttermeivel, valamint borászataival, a legfinomabb pálinkákkal, sajtokkal, szalámikkal, sonkákkal, mézekkel és egyéb javakkal az ország minden részéből várják az érdeklődőket a Millenáris Parkban 2012. június 7. és 10. között. A megújult Gourmet Fesztiválon nem csak az ízek, fűszerek, illatok kényeztetik majd az ínyenceket, hiszen minden este zenei program is gazdagítja majd az élményt, kora délután gyermekprogramokkal készülnek a kisebbeknek, és népszerű szakmai bemutatók, előadások is folyamatosan zajlanak majd, így az egész család számára izgalmas lehet ez a gasztronómiai kiruccanás.
VinAgora Borgála
Ismerkedés a borversenyek világával
2008. szeptember 5-én Budapesten, a Millenáris Parkban először kerül sor arra a rendezvényre, amely a VinAgora protokollprogramjai (díjátadások) mellett elsősorban a komoly borfogyasztóknak szól, lehetőséget kínálva arra, hogy bárki bepillanthasson egy borverseny világába, és borbírálóvá válhasson egy délutánra.
VinAgora Borgála testközelből
Sokszor azt gondolja az ember - tegyük hozzá, néha elég önelégülten -, hogy egy idő után neki már semmi újat nem tudnak mutatni. Aztán egyszer csak találkozik valami merőben mással, mint amit addig látott, és akkor rájön, hogy az életben jókora alázat nélkül nem érdemes...
XII. Pannon Bormustra nyertes borai
2011. június 3-5. - Budapest, Millenáris Park
A XII. Pannon Bormustra eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadás a budapesti Millenáris parkban lesz, a hazai minőségi gasztronómia legjobb termékeit felvonultató Budai Gourmet fesztivál szakmai nyitónapján, 2011. június 2-án. A nagyközönség számára a nyertes borok első alkalommal a június 3-5. között fognak bemutatkozni, ahol a díjazott tételek külön kóstolózónában kapnak majd helyet a Budai Gourmet rendkívül színes kínálatában.
Újra folyik a bor a Millenáris Parkban
Budai Gourmet ötödszörre
2009. április 30-a és május 3-a között ötödik alkalommal kerül sor a Millenáris Park zöld gyepén a Budai Gourmet – Budapest ízei Bor-, Pezsgő- és Sajtfesztiválra. A kellemes hangulat a borok, pezsgők és pálinkák mellett a jó zenének is köszönhető, meg annak, hogy kedvező idő esetén akár a fűbe is leülhetünk. A kötetlen hangulat pedig nagyon is jól passzol Buda belvároshoz. Bár ezzel a gondolattal talán eljutunk a tojás és a tyúk kérdéséig: a helyszín miatt ilyen jó a fesztivál, vagy fesztivál miatt érezzük jónak a helyszínt?