Lovász Irén reneszánsz koncertje a Királyi Borházban
, , 2009. február 11. – Budapest, Királyi Borház
A 2008. augusztusában nyílt Királyi Borház és Pincemúzeum korabeli helyszínen várja vendégeit a Bor és Zene névre hallgató sorozaton belül. Február 11-én Lovász Irén Virágének címen fog a reneszánszkor költészetének gyöngyszemeiből egy csokorra valót bemutatni. Az énekesnőt Győri István lantművész fogja kísérni, akivel közösen csendülnek majd fel szerelmi virágénekek, kéziratos énekeskönyvekben fennmaradt szövegek és szájhagyomány által megőrzött magyar népdalok, de a Vietorisz- és Kájoni-kódexből is megismerhetünk pár dalt.
A szervezők a következőképpen írnak a koncertről:
"Különleges koncertajánlattal várja látogatóit a budavári Pincemúzeum! Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a magyarországi reneszánsz zene és költészet kincseinek tárházába, válogatást kapnak Lovász Irén 2008-as, a Reneszánsz Évben megjelent Szerelmes Virág c. albumának anyagából. A koncert a középkor és a reneszánsz határát megidéző Virágok vetélkedésével indul, ahol a bor és kenyér szakrális szimbolikája a földi szerelemmel együtt jelenik meg.
A magyar reneszánsz költészet nagyjainak, pl. Wathay Ferenc költeményei, de főként Balassi Bálint istenes és szerelmes énekelt versei is elhangzanak majd. Felcsendülnek a magyar szerelmi költészet legszebb virágénekei, török párhuzamok,
kéziratos énekeskönyvekben fennmaradt szövegek és szájhagyományban őrzött magyar népdalok, valamint táncok a Vietorisz- és a Kájoni-kódexből. Az üde koncertet a gyönyörű szövegek és dallamok mellett korabeli hangszerek teszik varázslatossá."
A program:
19.00: A reneszánsz Pincemúzeum titkai - pinceséta
19.30: Borkóstoló és vacsora
20.00-21.00: Virágének - Lovász Irén reneszánsz koncertje (20.30: Szünet)
Időpont: 2009. február 11. 19h
Helyszín: Királyi Borház és Pincemúzeum
További információk:
Királyi Borház és Pincemúzeum
Huth Anna programszervező
Cím: Budapest, I. kerület, Budai Vár,
Szent György tér, Nyugati sétány
E-mail: huth@kiralyiborok.com
Tel: 06-1-267-11-00
Mobil: 06-70-421-4167
Honlap: www.kiralyiborok.com
Ha a jövőben értesülni szeretnél a legfontosabb boros és gasztronómiai programokról, jelentkezz Társasági élet hírlevelünkre!
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!