A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A tetovált séf is főz a Vörösmarty téri adventi forgatagban

Megújulóban az ország első számú karácsonyi rendezvénye

2017-11-27 | Geri Ádám


A tetovált séf is főz a Vörösmarty téri adventi forgatagban

Az önkormányzat és a vendéglátók közös összefogásával szeretnék megújítani Magyarország első számú karácsonyi vásárának gasztronómiai kínálatát a Vörösmarty téren. A projekthez ismert gasztroarcokat nyertek meg.


 

November 10-től december 31-ig immár 20. alkalommal tart nyitva „Magyarország főterén”, a Vörösmarty téren az adventi vásár. A kirakodóárusok és a gasztropavilonok becslések szerint évente 800 ezer látogatót vonzanak, a vásárt Európa 10 legszebbje között tartják számon.

 

A Vörösmarty téri vásár vendéglátósai és a főváros most szeretnék elérni, hogy a karácsonyi vásár ne csak az egyik legszebb, hanem gasztronómiai értelemben az egyik legjobb is legyen. Nem tettek jót ugyanis a karácsonyi vásár megítélésének az olyan ügyek, mint például amikor tavaly az egyik hazai internetes újság munkatársa kiszúrta, hogy a forralt bor „Mulatósból” készül. A szobor köré kitelepülő vendéglátósok (Katlan Tóni Vendéglője a Malomhoz, XXL Catering Országkonyha, Pikanter, Lalibella, Anonymus, Kővári Grill) az efféle „pancsolások” ellen kívánnak fellépni. Mindegyikük Frittmann borból készült forralt bort kínál, sőt, olyan is van közöttük, akinél idén már aszúból készült forralt bor is kapható.

 

 

A szervezők és a kitelepülők azonban ennél sokkal többet szeretnének. Ennek első lépéseként felállítottak a Gerbaud Ház előtt egy fedett, fűtött „hüttét”, ami tulajdonképpen egy látványkonyhás bisztró és az adventi vásár vendéglátásának reprezentációs színhelye – nem mellesleg idén ismert gasztroarcok játszótere. Az üzemeltetésre a rendezvényekkel, illetve gasztro-PR-ral és marketinggel foglalkozó Gastro-Hack ügynökség tagjait kérték fel. A hely házigazdája a 20 éve a vendéglátásban dolgozó Czinege Tamás, aki olyan projektekben vett részt, mint a Sarki fűszeres, a Tütü Lébár, és akit újabban a Big Green Egg-ek arcaként is lehet látni. A hütte állandó séfje Batta Ramon, aki Ausztriától kezdve Iránig többfelé vitt már konyhát. Végezetül az egészet Németh Richárd borszakíró-sajtós fogja össze.

 

Ők hárman vették kezelésbe a hüttét, amelynek célja – mint az a sajtóanyagban olvasható –, hogy „a Kárpát-medence gasztronómiai remekeit vonultassa fel hagyományhűen, kistermelői alapanyagokkal, a szakmájukban kompromisszumot nem ismerő vendégséfekkel, sommelier-kkel”. A szervezők ennek megfelelően minden hétre más tematikát találtak ki: Márton-nap körül természetesen liba és újbor volt terítéken, ezen a héten a vadételeken és az észak-magyarországi vörösborokon a sor, de lesz még káposzta somlói borokkal, hal, és bemutatásra kerülnek decemberben a hanuka ünnepi specialitások is. A hütte látványkonyhájában (amely ugyanazzal a háttértechnológiával dolgozik, mint amely a Bocuse d’Or-on is kiszolgálta a versenyzőket) keddenként mindig elkészül az adott téma szerinti aktuális ételkör, ami aztán a tér vendéglátóegységeiben szintén kiemelt étel lesz az adott héten.

 

A tetovált séf is főz a Vörösmarty téri adventi forgatagban

 

A hüttében az állandó séfen kívül vendégséfek is felbukkannak, a legismertebb név a meghívottak között az elsősorban a Paprika TV-ből ismert „tetovált séf”, azaz Serényi Zsolt lesz. De a sztárvendég nélküli „átlagos” napokon is rengeteg program várja a hüttébe látogatókat: szinte minden napra jut egy kóstoló (legyen szó mézről, sajtról, pálinkáról), rendszeresek a gasztro vonatkozású kerekasztal-beszélgetések, esténként pedig szolid élőzene mellett lehet beszélgetni és melegedni.


Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!