A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Alakuló vásárlási szokások

Egyre fontosabb az áruk magyar eredete

2009-06-12 | Tóth Adrienn


Alakuló vásárlási szokások

A Gfk Hungária újra felmérte a hazai lakosság vásárlási szokásait. A korábbi évekhez képest jelentős változás nem történt, most is az áruk minősége, frissessége bizonyult a legfontosabb szempontnak. Ezt pedig már hosszú ideje, szinte bebetonozva követi a megfelelő ár. Előrelépés következett be azonban abból a szempontból, hogy a korábbi évekhez képest a lakosság jóval nagyobb aránya tulajdonít súlyt annak, hogy hazai-e a kiválasztott termék. Ezzel a jelenséggel párhozamosan egyre több kereskedő tesz lépéseket kínálatának átalakítására.


A Gfk felmérésének részleteiből kiderül, hogy az emberek többsége, pontosan 96 %-a nyilatkozik úgy, hogy elsődleges szerepe van számára a minőségnek. Az árak, amelyek a vásárlók 92%-ának fontosak, sok esetben a megfelelő ár-érték arányban esnek a latba, így nem kizárólag az olcsóság a döntő érv – mondta el Kui János, a Gfk kereskedelmi szektorának szakmenedzsere.

A hazai vásárlási döntések harmadik szempontja az áruk eredetéhez kötődik, amely tényezőnek a fogyasztók 68%-a tulajdonít jelentőséget. Bár ez a szám elmarad az előbb említett két, 90% fölötti értéktől, egyáltalán nem lebecsülendő, hiszen sokat emelkedett 2005-höz képest, amikor még csak 52% volt.



A fentiek után logikusnak tűnik annak az üzletláncnak a kiépítése, amely kizárólag hazai termékekre épít. A Premium Hungaricum Kereskedőház webáruházának megalakulásáról márciusban már számot adtunk. A rendszer azóta tovább bővült egy Magyar Termékek Bolthálózattal, amely jelenleg 15 üzletet foglal magába. A lánchoz csatlakozó kis- és középvállalkozások termékeit így már nemcsak az interneten keresztül lehet megvásárolni, hanem a bolthálózat keretében Budapesten és annak környékén is.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!