A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Az első Vida-bikavér

Vida Pétert kérdeztük

2013-03-08 | Tóth Adrienn


A Bikavér Párbaj elnevezésű rendezvény kapcsán két interjút készítettünk. Az elsőt egy olyan egri borásszal, dr. Lőrincz Györggyel, akinek sokéves tapasztalat van már a műfaj kapcsán a háta mögött. A mai, második beszélgetés viszont egy olyan szekszárdi borásszal zajlott le, aki egészen idáig nem készített bikavért. Nem véletlen tehát, hogy Vida Pétertől elsőként azt kérdeztük, miért nem találkoztunk eddig bikavérével.


A bikavér számomra mindig kicsit mumusszerű volt. A régi időkből előhívható emlékeimben egy igazán különleges bor él, így aztán tudtam, ha magam is egy bikavér megalkotásába vágom a fejszémet, annak hódítónak, de mégsem letaglózónak kell lennie. A zűrzavar korábbi évtizedei olyan körülményeket teremtettek, amelyek között inkább nem kezdtem bele, belülről azonban folyamatosan éreztem a késztetést.

Az évek során megkóstolhattam néhány olyan bikavért – például a St. Andrea és a Takler pincészetektől –, amelyek áttörést jelentettek, és utat mutattak. Elmondhatom, hogy ezek ihletésére én is próbálkoztam, de nem voltam elégedett a végeredménnyel, így ezek a tételek nem jelentek meg bikavér név alatt.

Mi hozta el a fordulópontot?

A 2011-es évjárat, amely megadta a megfelelő beltartalmat, tüzességet és színanyagot. Hiszen bár korábban is megvolt bennem az elszántság, a belső késztetés, ez az év adott ehhez egy olyan termést, amellyel megvalósíthattam elképzeléseimet. A 2011-es Vida Bikavérrel elindultam egy úton, amelynek fontosságában hiszek, de amelyről biztos vagyok, hogy gyorsan nem járható végig.

A bor már palackban van, de még jó pár hónapig szeretném a pincében tartani. Már most is nagyléptékű, talán azt is elmondhatom, igazi bikavér, de még szüksége van a nyugalomra.

Milyen fajtákból áll össze a bor?

A fő fajta a kékfrankos, amely visszafogott terhelésének köszönhetően igazán nagyformátumúra sikerült. Ezt cabernet sauvignon, merlot és kadarka egészíti ki.

Az első Vida-bikavér

Mennyire lesznek fixek ezek a fajták és arányuk a jövőben?

A bikavér-házasítást nehéz merev szabályok mentén megfogalmazni. Ez inkább egy érzés, amelyet mindig az évjárat egyéni karaktere szab meg. Előfordulhat, hogy a következő évjáratban a merlot olyan egyéniséget mutat, ami inkább alkalmas lesz arra, hogy önállóan megmutatkozzon, mint hogy házasításba kerüljön, de az is lehet, hogy több kadarka lesz  benne.

Milyen hordóban érlelődött a bor?

Ezerliteres ászokhordóban tartottuk egy évig, mostanra azonban lepalackoztuk. A borászat sikere a gyümölcsös ízeken múlik. Sokat beszélünk a szüret időzítésének jelentőségéről, de szerintem legalább ekkora a fontossága annak, hogy mikor vesszük ki a bort a hordóból. Ebben a kérdésben akkor tudunk jó döntést hozni, ha mindennap együtt élünk a hordókban élő borokkal, ugyanis ez kell ahhoz, hogy eltaláljuk a megfelelő pillanatot.

A borból 7000 palack készült, 2013 végén vagy 2014 elején kerül majd piacra attól függően, hogy hogyan halad a fejlődésben. Különösen izgalmas számomra ez a bor, nagyon szurkolok neki, hiszen ezzel nemcsak a piacnak kell bizonyítanom, hanem saját magamnak is.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!