Bott Frigyes és Maurer Oszkár
A felvidéki és a délvidéki borász kóstolót tartott
2008-10-03 | Tóth Adrienn2008. szeptember 24-én a Terroir Club üzletében került sor az eseményre. Bár az ember induláskor nem feltétlenül érzi még, de egy újabb felhős őszi nap után, ha valamiért, akkor ezért a kóstolóért érdemes volt nyakunkba venni a várost, hogy az ilyenkor Isten háta mögöttinek érzett Csillaghegyre eljussunk.
Hiszen azon túl, hogy a behatóan valószínűleg kevesek által ismert vidékekről, mint Muzsla, Észak-Bácska vagy a Szerémség sok mindent megtudtunk, feltöltődhettünk az előadókból áradó energiával, elszántsággal és békével.
Egy pénzfeldobási ceremóniát követően elsőként a felvidéki Bott Frigyes borai kerültek poharainkba. Mialatt egymás után ittuk a szebbnél szebb fehérborokat, a pinot noir-t és két különleges juhfarkot, sok új információval gazdagodtunk a muzslai hegyről, Egon Müllerről, a „későbbi” szüretről és a borászok lelki alkatáról.
Érdekes volt belegondolni abba, ahogy Frigyes borászati koncepciójának változásáról mesélt: „hogy amikor az ember – jelen esetben a borász – önmagába vetett hite növekszik, akkor tud abban is bízni, hogyha még négy hónap alatt is, de kierjed majd a bora, s így lemond a fajélesztők jelentette biztonságról”.
Elmondta még, hogy milyen fontosnak tartotta, hogy pincészetét családi háza körül építse fel. Nem számított, hogy gyerekei egyelőre csak a hordókra rajzolnak, vagy másznak rajtuk, de így látja leginkább biztosítottnak azt, hogy a később nekik szánt pince életének részévé váljanak.
A délvidéki Maurer Oszkár két borvidékről származó szőlőből készít borokat. És bár az észak-bácskai területek fokozatosan a háttérbe szorulnak Szerémséggel szemben, azért most még fontos szerepet játszanak.
Oszkár először arról beszélt, hogy számára egy folyamatos minőségorientált borászati tradíciót nélkülöző borvidéken dolgozni olyan, mintha kis gyerekként önállóan kellene maga körül felfedezni mindent. „Könnyebb volna sokszor” – mondta, „ha lett volna valaki, aki kézen fogva körbevezet, elmond és megmutat mindent”.
Ha ugyanakkor a másik oldalról nézzük, a délvidéki borásznak így több öröme lehet felfedezői szerepkörében, amelyet meglehetős tudatossággal művel. Egyrészt a nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében világfajtákat telepít, másrészt olyan eltűntnek hitt szőlőfajtákat vezet vissza a borvidékre, mint a bakator, a szerémi zöld vagy a mézes fehér.
Dőreségnek is hangozhat az előbbi tevékenység, de befejezésképp érdemes elmélázni egy történeten, a híres piemonte-i borászról, Angelo Gajaról, aki pont borvidéke potenciáljának bizonyítására, cabernet tőkéket ültetett földjein. Az olasz borász édesapja valahányszor elment az új ültetvények mellett és belegondolt, hogy onnan micsoda nagyszerű nebbiolo tőkéket vágtak ki, ugyanazzal a helyi káromkodással illette a cabernet tőkéket.
Fia egy humorosabb pillanatában erre a névre keresztelte el az új bort, amellyel sok nemzetközi versenyen győzte le a tradicionálisan legszebbként elismert cabernet-ket. Ezzel a világ figyelmét borvidékére irányította, és visszatérhetett hagyományos szőlőfajtáihoz, amelyekből máig az egyik legelismertebb olasz borokat készíti.
Miután ennyi tájat bejártunk gondolatban, következzenek a helyszínen készített képeink.
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!