A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Csopaki Kódex bírálat 2014

Kovács Tamás nyilatkozott

2014-07-02 | Tóth Adrienn


Csopaki Kódex bírálat 2014

Idén nyár elején második alkalommal ültek le a borszakértők Csopakon, hogy végigkóstolják azokat az olaszrizlingeket, amelyeket a helyi termelők a Csopaki Kódex előírásainak megfelelő bírálatra neveztek. A 2013-as évjárat borait az alap csopaki és a csopaki kódex kategóriákban kóstolta a nemzetközi borakadémikusokból és éttermi szakemberekből álló zsűri. A részletekről Kovács Tamást, a Szent Donát Pince borászát, a Csopaki Kódex titkárát kérdeztük.


Tavaly volt az első évjáratkóstoló, akkor csopaki kódex borok nem születtek. Milyen volt az idei mezőny?

A csopaki kódex kategóriának négy pillére van, ezek közül az utolsó egy szigorúan behatárolt analitikai protokoll mentén határoz meg egy követendő stílust, mely többek között nem engedi, hogy a borok kerekített alkoholtartalma 13% fölé menjen. A forró és száraz 2012-es évben ez volt a legfőbb gátja a kódex borok megszületésének.

A 2012-eshez képest a 2013-as évjárat időjárása csapadék- és hőeloszlás szempontjából sokkal kiegyenlítettebb volt. Jobbak voltak a feltételek olyan minőségű szőlő szüreteléséhez, melyből a kódex stílusának megfelelő borok születhettek. Arányos, szép savú, jól fogyasztható, de emellett tartalmas és hosszabb érlelésre is érdemes borok készültek. 2012-vel ellentétben nem állt fenn a veszélye a túlérettségnek, és ezzel együtt a túlzott teltségnek, illetve az ellágyult savaknak sem.

Ez a negyedik pillér. Mi az első három?

A csopaki kódex első két pillére adja meg a rendszer földrajzi és kulturális alapjait. A harmadik és negyedik pillérek teljesítése pedig főleg technológiai jellegű, speciális minőségi garanciákat jelent.

Mondanál erről pár szót részletesebben?

Az első pillér felsorolja a klasszikus csopaki termőhelyhez tartozó 26 védett dűlőt, ahonnan a szőlő származhat. Ennek a szűk 200 hektáros területnek a közös megjelölése a – a kódex védjegyében is szereplő – Vinea Csopak Nobilis Districtus, röviden VND Csopak.

Csopaki Kódex bírálat 2014

Ez a kifejezés egyébként Probus római császártól származik, és a Kr. u. III. századi Vinea Pannoniae Nobilis Districtus megjelölésre utal, mely az akkoriban Wachautól Szerémségig érő pannon borvidékek közös eredetmegjelölése volt. A csopaki változat ennek a történelmi megjelölésnek a felelevenítése és földrajzi leszűkítése. A második pillér röviden kimondja, hogy ezt a megjelölést csak olaszrizlingből készült bor viselheti.

A VND Csopak azonban nemcsak a területet, hanem egy borkategóriát is jelöl. Mi jellemzi e tételeket?

Az általunk szervezett bírálatra beküldött borok alaphalmazát az első két pillér adja meg. Tehát a bírálatra a Kódextől függetlenül bárki küldhet bort, akinek a védett dűlőkből származó olaszrizlingje van. Ez az „alap” VND Csopak kategória. További követelménye a részvételnek, hogy a nevezni kívánt bor száraz legyen, legalább 12% alkoholt tartalmazzon, és palackban kerüljön forgalomba.

A VND Csopak kategória valahol a csopaki kódex előszobájaként is funkcionál. Itt egyrészt bárki megméretheti magát és borát, továbbá azok a kódex borok, melyek bár a bírálaton megfelelnek, de elbukták a negyedik pillért (lásd 2012-es évjárat), azok szintén ezt a minősítést kapják.

Miben mutatnak ennél többet a csopaki kódex borok?

A csopaki kódex tételeket másként VNDC Csopak néven illetjük. A Csopaki Kódex védjegyre azok a kizárólag dűlős borok pályázhatnak, melyek megfelelnek a Kódex mind a négy pillérének. A fent részletezett első két pilléren túl a harmadik és a negyedik pillér a szőlőterület állapotától kezdve a metszésen és a vegyszerhasználaton át egészen a pincemunkákig, borkezelésig, a már korábban említett stílusig, sőt kötelező palackformáig, illetve a kapszula színéig tartalmaz előírásokat. Az a bor, mely a szabályok betartásával készül, és megfelel a bírálaton, jogot nyer a Kódex védjegyének viselésére.

A kóstolás szempontjából más elvárásoknak kell megfelelniük az egyik, illetve a másik csoport borainak?

A bírálaton érzékszervi szempontból nem vonatkoznak megengedőbb szabályok az alap VND Csopak kategória boraira. Mindkét kategória borait azonos értékelési szempontok szerint kell elbírálni. Az általános borhibák kizárása mellett mindkét kategóriában elvárás például a fajta- és termőhelyi jelleg.

Csopaki Kódex bírálat 2014

A kódex boroknál viszont egy sor további garancia szavatolja, hogy a bor annak magas minősége mellett egy természetes gazdálkodás eredménye is, mely komoly szakmai kihívások elé állítja a termelőt, és fegyelmezett munkát követel.

E rendszer önkéntes bevalláson alapul, vagy a kóstoláson túl vannak más ellenőrző funkciói?

A szabályok mit sem érnének a betartásuk ellenőrzése nélkül. A metszéstől a címke felragasztásáig tartó folyamatos ellenőrzést három bizottság végzi. A regisztrált gazdákból álló Termelői Bizottság a szőlő- és pincemunkákra vonatkozó szabályok betartására ügyel, a termelőktől független Bíráló Bizottság a borok érzékszervi minőségéről ítélkezik, míg a védjegytulajdonos Csopaki Önkormányzat képviseletében eljáró Védjegybizottság a védjegyhasználattal kapcsolatos jogok és kötelezettségek betartatásáért felelős.

Kik kóstoltak a Bíráló Bizottságban?

A Bíráló Bizottságba igyekszünk olyan tagokat meghívni, akik sokat kóstolnak és nagy nemzetközi merítéssel rendelkeznek. Fontos számunkra továbbá, hogy olyan szakértők is jelen legyenek, akik a bor mellett a gasztronómia szélesebb világában is otthonosan mozognak.

Ennek megfelelően a bizottságba a három nemzetközi borakadémikus, illetve gasztronómus mellé két sommelier és egy vendéglátós is meghívást kapott. Név szerint dr. Mészáros Gabriella, Sánta Zoltán (nemzetközi borakadémikusok), Harmath Csaba (nemzetközi borakadémikus és gasztronómus), Csapody Balázs (a Kistücsök étterem tulajdonosa), Fendrik Zsóka (borász-sommelier, Kistücsök) és Varga Dániel Gergely (sommelier, Costes) ültek a zsűriben.

Hány bor indult el valamelyik kategóriában?

A VND Csopak kategóriába 2013-ben kevés, mindösszesen 4 bor nevezett.  A borok nagy többsége – mintegy 15 tétel – a kódex kategóriában indult. Ennek oka, hogy a bírálatra jelentkező termelők mindannyian részt vesznek a Kódex rendszerében, és az arra szabott magasabb kategóriában indítják boraikat. A Kódex szempontjából nézve külsős termelők érdeklődése egyelőre még várat magára. Első körben a környék legelhivatottabb borászai csatlakoztak a kezdeményezéshez, és közülük mindenki a magasabb kategóriában akar először bizonyítani. A végeredmény 3 VND és 13 VNDC bor lett.

Csopaki Kódex bírálat 2014

Személyesen milyen tapasztalatot vontál le az idei mezőny kóstolása alapján?

A saját meglátásom és a bírák véleménye szerint is a borok szép egységet mutattak és magas minőséget képviseltek. A magas minőség mellett az egységes stílus nagyon fontos egy borfajta arculatának építésénél. A Csopaki Kódex egyik fő célja, hogy a vásárlók később bármelyik csopaki termelő védjegyes borát is veszik le a polcról, mindig ugyanarra a minőségre és élményre számíthassanak. A borokban megjelenő apró különbségekért pedig inkább feleljen a termőhely és dűlők sokszínűsége, mint a borász egyéni stílusa vagy a pincetechnológia.

Gondolom, már teljes erőbedobással üzemel a Szent Donát étterme. Az aktuális étlapról milyen fogásokat ajánlanál a saját 2013-as olaszrizlingekhez?

Az olaszrizling nem csak a pincében szívügyünk, hanem a konyhán is. Étlapunk az aktuálisan frissen kapható alapanyagoknak megfelelően folyamatosan változik, és keressük azokat az ízeket, melyek a borainkhoz legjobban passzolnak.

Szerencsére több külföldi, nagy tapasztalattal rendelkező séf is ellátogatott mostanában hozzánk. Néhány napja csak, hogy a híres londoni séf, Ben Spalding főzött a konyhánkon, de például előtte nem sokkal Kanada egyik legismertebb szakácsa, Chris McDonald is járt nálunk. Mindannyian végigkóstolták a borainkat, és egy sor jól használható alapanyagötletet adtak.

A 2013-as olaszrizlingek közül jelenleg csak egy van forgalomban, mely egy könnyedebbre hangolt falu szintű bor, a dűlőseket majd csak ősszel kezdjük megmutatni. Október az olaszrizling hónapja! Éppen ezért addigra tervezzük egy kifejezetten az olaszrizlingjeinkre hangolt menü összeállítását is.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!