A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Kezes-lábos utoljára

Rókusfalvy Pál nyilatkozott

2012-09-19 | Tóth Adrienn


Kezes-lábos utoljára

Ha más forrásból nem, a fővárosban látható óriásplakátokról bizonyára sokan értesültek már a hírről, hogy az idei az utolsó Kezes-lábos. A tízedik alkalommal megrendezett kétnapos gasztronómiai fesztivál, amelynek célja, hogy az igazán autentikus, kézműves élelmiszerekre és borokra hívja fel a figyelmet, most hétvégén foglalja el Etyeket. Arról, hogy miért nem lesz többször, Rókusfalvy Pált kérdeztük.


Ma Magyarországon 6000 fesztivált rendeznek meg évente, ebben a tekintetben nagyot változott a világ az utóbbi tíz évben. Azzal, hogy a lehető legjobban megszervezzük a tizedik, egyben utolsó Kezes-lábost, majd valami újjal folytatjuk, nem teszünk mást, mint hogy tulajdonképpen visszatérünk azokhoz a célokhoz, amelyekért az egészet elkezdtük.

Szembe kell néznünk a ténnyel: túlnőttük magunkat, én pedig legszívesebben a csúcson hagyok abba valamit. Másfél éve készülünk erre a váltásra, és úgy gondolom, hogy a jubileum alkalmas arra, hogy méltó módon tegyük le ezt a brandet, és indítsunk el valami újat. Erről egyébként már tudhatnak azok, akik figyelnek minket, az Újhegyi Piknik teljes erőbedobással azonban csak 2013-ban indul majd el.

Miben nyilvánul meg a gyakorlatban ez a váltás?

Egy koncentrált rendezvényt szeretnénk elindítani, amelynek a helyszíne maga a szőlőhegy, a présházak. Az Újhegyen és a Szépvölgyben zajló programok az eddigieknél is magasabb színvonalon zajlanak majd a terveink szerint.

Hogyan értékeled ezt a lépést?

Vannak dolgok, amelyeket le kell zárnia az embernek, a Kezes-lábos és a Pincefesztivál betöltötte azt a szerepet, amelyet neki szántunk. Egyrészt felkerült a Minősített fesztiválok szűk körű listájára, másrészt Etyeket a nagyközönség számára is feltette a bortérképre. Most eljött az idő, hogy valami olyanba kezdjünk, amely ismét Etyekre irányítja az ínyencek figyelmét.

Látod már az innen továbbvivő utat is?

Jó lenne, ha tíz év múlva a piknikekkel is felhagyhatnánk, mert akkorra elérnénk, hogy egy üzemszerűen működő, folyamatosan nyitva tartó pincesor jöjjön itt létre. Ehhez még jelentős mértékben kell fejlesztenünk a helyi infrastruktúrát, úgyhogy a jövőben erre szeretnénk koncentrálni.

Kezes-lábos utoljára

A jövőből tekintsünk most vissza a jelenbe! Mivel várjátok az utolsó Kezed-lábosra érkezőket?

A hagyományainkhoz hűek maradtunk, azonban készülünk néhány újdonsággal is. A fesztivál több pontján nagy rönkfákat helyezünk majd el, amelyekbe mindenki beleégetheti üzenetét, nevét. Ezekből jövőre pihenőpadok készülnek, amelyeken vendégeink viszontláthatják soraikat.

A jubileumi alkalom adta azt az ötletet is, hogy a korán érkezőket különleges módon köszöntsük. Akik reggeli után időben elindulnak, és tíz órára, a fesztivál nyitására odaérnek az Etyek elején található benzinkúthoz, a vendégeink lesznek egy pohár borra.

A harmadik érdekesség, amit mindenképpen szeretnék megemlíteni, az a szőlőfagyi lesz. Egy budapesti barátunk most először néhány borász – például Bott Frigyes vagy Bolyki János – szőlőjéből fagylaltot készít, így míg a szülők a bort kóstolják, a gyerekek ehetnek egy ugyanolyan szőlőfajtából készül fagyit.

Zárásként a közlekedési tudnivalókról kérdezünk.

Nagyon készülünk erre a két napra. A helyszínen háromszáz szervező dolgozik majd azon, hogy mindenki jól érezhesse magát. Budapestről a Széll Kálmán térről és Kelenföldről is indulnak buszjáratok. A helyszínen sorfőrsegély és taxi áll azok rendelkezésére, akik kocsival utaznának, de természetesen a kerékpárral érkezők fogadására is készülünk. Jelentőséget tulajdonítunk a biztonságos közlekedésnek, hiszen mégiscsak egy vidéki, boros fesztiválról van szó.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!