A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Magyarország lett a harmadik a 2013-as Destillatán

Vértes Tibort kérdeztük

2013-03-27 | Tóth Adrienn


Magyarország lett a harmadik a 2013-as Destillatán

Ausztriában immár több mint két évtizede rendezik meg a Destillata elnevezésű nemzetközi párlatversenyt. A megmérettetésen az utóbbi egy évtizedben egyre jobban cseng a magyar név, 2013-ban a házigazda osztrákok és a gyümölcspárlatfronton szintén erős Németország után hazánk hozta el a legtöbb érmet, szám szerint 113-at. A Nemzetgyőztes címet a legjobban szereplő magyar pálinkafőzdeként az Agárdiak kapták. Ebből az alkalomból Vértes Tibort, az Agárdi Pálinkafőzde tulajdonosát kérdeztük.


Hogyan dől el, hogy ki kapja a Nemzetgyőztes címet?

Minden olyan ország esetében, amelyből legalább tíz főzde indul a versenyen, nemcsak az egyes termékeket értékelik, hanem az üzemek eredményességét is rangsorolják. Fontos visszajelzés számunkra pálinkáink minőségét illetően, hogy idén nem először választottak minket Nemzetgyőztesnek egy olyan versenyen, amelyen 163 főzdei minta indult.

Egy másik elismerést is a magukénak tudhatnak, hiszen bekerültek a Legjobb főzdék körébe.

Valóban, az egyes főzdék teljesítményét nemcsak az országok összehasonlításában végzik el, hanem nemzetközi szinten is. Az itt legmagasabb eredményt elérők érdemlik ki ezt a címet, amelyből 2013-ban mindössze kilencet osztottak ki. Magyarországról egyedül mi részesültünk ebben a kitüntetésben.

Megtudhatunk többet is legjobban szereplő Agárdi pálinkákról, azokról, amelyek az aranyérmet kapták?

A Barrique Szilva Pálinkánk már több éve bizonyít ezen a versenyen. Ez egy érlelt szilvapálinka, amelyet egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szilvafajtából készítünk, amelynek neve: nemtudom.

Tudható, miért kapta ezt a különös nevet?

Az ok az, hogy ez nem egy nemesített szilvafajta, valamikor az ártereken volt elterjedt. Apró mérete és aromagazdagsága azonban kiváló alapanyaggá teszi nemcsak pálinkakészítéshez, de lekvárfőzéshez is. Fontosságát bizonyítja, hogy mára kiszelektálták, és egyre több ültetvény található belőle.

A borkedvelőket valószínűleg még ennél is jobban izgatja a két törkölypárlat.

A Tokaji Sárgamuskotály Törköly Pálinka alapanyaga, ahogy a neve is elárulja, a Tokaji borvidékről származik. A fürtöket a partnerpincészetnél lebogyózzák, rövid ideig áztatják, majd enyhén préselik annak érdekében, hogy a törköly lében gazdag maradjon. Ezt követően kerül hozzánk az alapanyag: élesztő segítségével lefuttatjuk az erjedést, majd megtörténik a lepárlás.

A pálinka sikeréhez hozzájárult a 2011-es évjárat átlagot felülmúló minősége, a szőlőből  a sárga muskotályra jellemző friss, fűszeres ízek kerültek a pálinkába, amely a törkölyjegyek közül a csokoládéval gazdagodott. Örülünk annak, hogy a Tokaji borvidék nevének öregbítéséhez mi is hozzájárulhattunk ezzel a párlattal.

Honnan származik a harmadik aranyérmes párlat, a Cabernet Franc Törköly Pálinka alapanyaga?

Ez a törkölypálinka saját szőlőből készül, amely a Mór közelében található Bokod község határából származik, egy kis, egyhektáros ültetvényről. A kék és a fehér szőlőből készült törkölypárlat között az a különbség, hogy mivel a vörösborok rendszerint a héjukon erjednek ki, a préselésre, és így a törköly elválasztására, csak a fermentáció lezajlása után kerül sor.

Magyarország lett a harmadik a 2013-as Destillatán

Ebből a szempontból nekünk egyszerűbb a dolgunk, hiszen ha lezajlott a bor erjedése, odamegyünk a helyszínre, onnan minél gyorsabban elhozzuk a törkölyt, amely szinte rögtön lefőzésre kerülhet. A jó törköly titka, hogy nem szabad kiszáradni hagyni az alapanyagot, azt minél gyorsabban fel kell dolgozni.

Vannak-e ezen eredményeken túl fontos aktualitások a főzde kapcsán?

Április közepén egy új pálinkacsaláddal lépünk piacra, amelyről egyelőre mindössze annyit árulhatok el, hogy új név és dizájn alatt fut majd, és az eddigiektől eltérő új ízeket mutat be. A célunk az, hogy általa elérjük a fiatalabb fogyasztói közösséget, így szélesítve a pálinkakedvelők körét.

Teljes hazai éremtáblázat:

Agárdi Pálinkafőzde („Nemzetgyőztes“) – Agárd
Aranyérmes pálinkák (3): Tokaji Sárgamuskotály Törköly Pálinka, Barrique Szilva Pálinka, Cabernet Franc Törköly Pálinka
Ezüstérmes pálinkák és párlatok (9): Piros Vilmoskörte Pálinka, Champion Őszibarack Pálinka, Madárberkenye Pálinka, Érlelt Alma Pálinka, Vérnarancs Párlat, Körte Pálinka, Muskotályos Szőlő Pálinka, Whisky, Borpárlat,
Bronzérmes pálinkák és párlatok (9): Szamóca Pálinka, Sörpárlat, Cigánymeggy Pálinka, Érlelt Szomolyai Cseresznye Pálinka, Bodza Pálinka, Citromfű, Alma Málna Gyümölcspálinka, Fekete Cseresznye Pálinka, Szilva Pálinka

Árpád és Vadász Pálinkaház – Békéscsaba
Aranyérmes pálinka (1): Bársony Birs 2012 
Ezüstérmes pálinkák (10): Cabernet Franc Törköly, Irsai Oliver Szőlő, Lepotica Szilva, Érlelt Szilva, Faeper, Málna, Kökény Pálinka, Erdei Meggy, Csabai Házi Szilva Pálinka, Csabagyöngye Szőlő Pálinka          
Bronzérmes pálinkák (6): Piros Vilmoskörte, Magyar Kajszibarack, Vadbodza, Erdei Szeder, Piros Ribizli, Kisüsti Meggy Pálinka

Brill Pálinkaház – Harc
Aranyérmes pálinkák (3): Sárgarépa Párlat, Borpárlat Chardonnay, Szőlő Pálinka Irsai Oliver
Ezüstérmes pálinkák (5): Vilmoskörte Pálinka, Lepotica Szilva Pálinka, Feketeribizli Pálinka, Kadarka Törköly Pálinka, Cékla Párlat
Bronzérmes pálinkák (3): Birskörte Pálinka, Packhams Körte Pálinka, Borpárlat 2006

Etyeki Czímeres Pálinkaház – Etyek
Ezüstérmes pálinkák (3): Mutsu Alma Pálinka, Kajszibarack Pálinka, Tramini Szőlő Pálinka
Bronzérmes pálinkák (2): Vilmoskörte Pálinka, Szilva Pálinka

Gyenesei Pálinkárium magánfőzde – Kaposvár
Ezüstérmes párlat (1): Fenyőlikőr
Bronzérmes párlat (1): Csipkebogyó Párlat

Gyulai Pálinka Manufaktúra – Gyula
Aranyérmes pálinka (1): Erdei Meggy Pálinka
Ezüstérmes pálinkák (4): Kajszibarack Pálinka, Vadcseresznye Pálinka, Szilva Pálinka, Faeper Pálinka
Bronzérmes pálinkák (8): Feketeribizli Pálinka, Sajmeggy Pálinka, Alma Pálinka, Erdei Szeder Pálinka, Szomolyai Fekete Cseresznye Pálinka, Madárberkenye Pálinka, Birs Pálinka, Merlot Törköly Pálinka

„Márton és Lányai” Pálinkafőzde - Györköny
Aranyérmes pálinka (1): Szamóca Pálinka
Ezüstérmes pálinkák (7): Sárgamuskotály Törköly Pálinka, Bardin Érlelt Borpárlat XO, Cigánymeggy Pálinka, Vadkörte Párlat, Szomolyai Fekete Cseresznye Pálinka, Irsai Oliver Szőlő Pálinka, Debreceni Muskotályos Szilva Pálinka
Bronzérmes pálinkák (3): Kajszibarack Pálinka, Bardin Alma Borpárlat VSOP, Mézes Ágyas Zölddió “Nocino”

Nobilis Pálinkafőzde – Szár
Aranyérmes párlat (1): Sörpárlat
Ezüstérmes pálinka (3): Meggy Pálinka, Szilva Pálinka, Feketeribizli Pálinka
Bronzérmes pálinka (4): Irsai Oliver Szőlő Pálinka, Szilva Pálinka, Málna Pálinka, Alma Pálinka

Pannonhalmi Pálinkárium – Pannonhalma
Bronzérmes párlatok (2): Szivarpárlat, Mézes Alma Fahéjas Likőr

Rácz és Rácz Pálinka Manufaktúra – Dunakiliti
Aranyérmes pálinka (1): Fekete Berkenye Pálinka
Ezüstérmes párlatok (3): Ananász Párlat, Barrique Ananász Párlat, Érlelt Alma Pálinka
Bronzérmes pálinka (1): Feketeribizli Pálinka

Schiszler Pálinkafőzde – Soltvadkert
Aranyérmes pálinka (1): Irsai Oliver Szőlő Pálinka
Ezüstérmes pálinka (2): Madárberkenye Pálinka, Érdi Bőtermő Meggypálinka
Bronzérmes pálinka (1): Kiffer Körte Pálinka

Tokaj-hegyaljai Likőr- és Pálinkamanufaktúra – Vámosújfalu
Ezüstérmes párlat (2): Berbence Bitter Likőr, Szeder Pálinka
Bronzérmes párlat (2): “Glam” Meggy Likőr, Feketeribizli Pálinka

Tuzséri Pálinka Manufaktúra – Tuzsér
Aranyérmes pálinka (1): Vadcseresznye Pálinka
Ezüstérmes pálinka (5): Kékfrankos Szőlő Pálinka, Irsai Oliver Szőlő Pálinka, HP Cserszegi Szőlő Pálinka, HP Körte Pálinka, HP Szabolcsi Alma Pálinka
Bronzérmes pálinka (3): Szeder Pálinka, Vilmoskörte Pálinka, Szabolcsi Alma Pálinka

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!