A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Szent Márton napi Törzsasztal – Marcival és kortárs álmokkal

2018-11-12 | Vinoport


Szent Márton napi Törzsasztal – Marcival és kortárs álmokkal

2018. november 13-án, 20:40-kor Törzsasztal a FIX TV-ben! Szabó Zoltán Attila kávéházi asztalánál, az Alexandra Pódiumon ezúttal Incze Mózes festőművész, úgy is, mint a Lena&Roselli Galéria képviselője, és Dr. Sári Zsolt néprajzkutató, a Szentendrei Skanzen általános főigazgató-helyettese vendégeskedik.


A sokszínű, igényes műsorból kiderül: a Budapest belvárosában működő, Dr. Orosz Ilona Léna által alapított magángaléria évek óta, műhelyként is meghatározó a kortárs képzőművészet világában, ugyanis – eltérően a kialakult gyakorlattól – inspirálni, segíteni igyekeznek az alkotókat, s ez a szemlélet olyan, nemzetközi figyelmet kiváltó munkákat eredményez, mint Incze Mózes Üres álom című alkotása.

 

 

A mű keletkezéséről éppúgy mesél az erdélyi származású festőművész, mint azokról a találkozásokról, amelyeket a Lena&Roselli országhatárokat nem ismerő, egyedi szemléletének köszönhet. JasonNewsted-del, a Metallica volt basszusgitárosával, aki festőművészként is bizonyított már, például egy általuk szervezett külföldi tárlaton barátkozott össze. A kapcsolatot azóta is tartják. A műsorvezető természetesen kihasználja a ziccert: a Törzsasztal műsorába – Mózesen keresztül –a neves metálzenészt is meginvitálja…

 

Dr. Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen szakembere Márton nap rejtelmeibe avatja be a nézőket. Kiderül, hogy az El Greco-t is megihlető, Savariában született Tours-i Szent Márton kultusza már Pannóniában is élt. Dúzsi Tamás kiemeli:a borászok számára ez kiváltképpen fontos ünnep, hiszen az újbor ekkor kerül az asztalra. Ő is immár esztendők óta e napokra időzíti a Marci bor megjelentetését! Sári pedig, már a kiváló nedűvel a kezében, avatja be a nézőt a hetvenes- és nyolcvanas évekről szóló kutatásaiba, melyek a felbomló, átalakuló paraszti közösségekbe engednek bepillantást. Szóba kerül a jelenkor is, amely újabb változásokat hozott – nagyrészt a tömegkommunikáció előretörése miatt – a vidék kultúrájában.

 

A Törzsasztalról természetesen most sem hiányozhatnak Dúzsi díjnyertes, kiváló boraiés az új Marci mellett, a legnépszerűbb kortárs orgánum, a Nyugat Plusz folyóirat példányai. A lap őszi számában – mások mellett – Giovanni Fontana, ChunHuaCatherine Dong, Pátkai Rozina, Hartay Csaba, Kontra Ferenc, Szepes Erika, Petőcz András, Schwalm Zoltán, Varga Imre és Bolemant László láttak napvilágot.

 

Az előző adás megtekinthető itt:



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!