A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ha nem versenyeztek velünk, futunk versenyt magunkkal

Winelovers checklist 2017

2017-01-08 | Tábor István


Ha nem versenyeztek velünk, futunk versenyt magunkkal

Mivel a piac többi szereplője nem igazán akar velünk versenyezni, így 2017-ben saját magunkat hívjuk ki egy 12 hónapos versenyfutásra. Picit olyan ez, mint a Nemzeti Bor Maraton, csak több állomása lesz, hosszabb távon kell futni, és tíz helyett 365 napig tart majd. Nagy pech, hogy 2017 nem szökőév, mert úgy még egy nappal több idő jutna a feladatok megvalósítására.

 

Szerkesztőségi igény, hogy ne legyen terjengős egy cikk, emiatt egy ellenőrző listát (ún. checklist) állítottam össze a feladatokról, amiket majd ki kell pipálnia a csapatunknak, azaz a Winelovers, Borkollégium, Borászportál, Vinoport munkatársainak az elkövetkező évben.

 

 

Íme a lista, amire néhány nagyobb – 2018-ra is áthúzódó – stratégiai feladat nem került fel, mivel ezekről a legtöbben még házon belül sem tudnak. :)

 

Feladat

Hónap

Teljesítve?

  1. nyomdába adni végre a Borkollégium Bortankönyv 1. – Alapfok című könyvet

január

 

  1. Winelovers Afterwork eseményt tartani 12 alkalommal

január-december

 

  1. elindítani hazánk első szőlőfajtát népszerűsítő site-ját, a furmint.hu oldalt

február

 

  1. lebonyolítani a 12. Magyar Borok Bálját, a valaha volt legerősebb borsorral

február

 

  1. elindítani a Winelovers webshopját

március

 

  1. mérföldkő mesterkurzust tartani a Tokaji Márciuson Szepsy100 vs. rest of the world címmel

március

 

  1. megújítani a Borászportál Bornaptár boros programkeresőt

március

 

  1. megszervezni újra az öt tematikus Winelovers nagykóstolót

március-november

 

  1. új, területi alapon szerveződő, hétköznapi, 200-300 fős, elsősorban a kezdő fogyasztókat megcélzó boros rendezvénnyel debütálni Winelovers Wednesday néven

március-december

 

  1. sajt-, sör-, párlat- és csokitanfolyamokat indítani kísérleti céllal a Borkollégiumban

április

 

  1. Borpiac néven szakmai (B2B) rovatot indítani a Vinoport.hu portálon

április

 

  1. személyesen részt venni a Nagy Tokaji Borárverésen és licitálni a Borkollégium borára, a Winelovers webshop borára, és kis szerencsével a Tokaji Március kapcsán crowdfunding alapon összegyűjtött pénzalapjával egy harmadik hordóra is

április

 

  1. megcsinálni ismét a Nagy Bor Tesztet, újra elérve, hogy legalább 40.000 fő töltse ki a teljes kérdőívet

április-június

 

  1. beköltöztetni a teljes céget a Podmaniczky u. 31. alatt álló házba, ahol már a Borkollégium is található

május

 

  1. elindítani Bor1x1 néven a Borászportál folyamatosan fejlesztendő edukációs rovatát

május

 

  1. megszervezni több Wine&Golf eseményt

május-szeptember

 

  1. negyven hazai, negyven nemzetközi és negyven champagne márkát felvonultatni a harmadik Pezsgő Júniuson

június

 

  1. elérni az 1.500 hallgatót egy iskolai év alatt a Borkollégiumban

augusztus

 

  1. megcsinálni és kiadni ismét a TOP100 Bor kiadványt a MediaWorks-szel közösen

augusztus - október

 

  1. elindítani a Borászportál Borkereső szolgáltatását legalább 2.000 borleírással

szeptember

 

  1. Tokaj tanfolyamot indítani a Borkollégiumban, bemutatva a tokaji borkategóriákat, valamint azok minőségét és árát befolyásoló tényezőket

szeptember

 

  1. útjára indítani „Az Év Borvidéke” és ezen belül „Az Év Borvidéki Települése” internetes szavazást, és legalább 200.000 borkedvelőt szavazásra bírni

szeptember-november

 

  1. újra megcsinálni a Winelovers karácsonyi borvásárt (Pezsgő és Aszú), másodjára már Winelovers Xmas néven

december

 

  1. hagyományteremtő céllal egy prémium pezsgős print kiadványt kiadni az év végén

december