A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Egy korty ebből ablakot nyit a luxus világára

Charles Heidsieck Magyarországon

2016-06-06 | Bánlaki D. Stella


Egy korty ebből ablakot nyit a luxus világára

Charles-Camille Heidsieck, alias Champagne Charlie állítólag olyan figura volt, akit ha meglátogattunk, azonnal hellyel kínált és sztorizni kezdett. Lenyűgözött történeteivel, és közben első osztályú pezsgőkkel is szórakoztatott – legalábbis ez a legenda kering a Champagne-i márka alapítójáról. A Kreinbacher bemutatóján azonban mindezt egy hús-vér, magyar Champagne Charlie-tól tudtuk meg.


Idén egész évben ünnepelhetnek a hazai pezsgőrajongók, ugyanis a Kreinbacher – forgalmazóként – két újabb, első osztályú házat hozott el Magyarországra: a Charles Heidsiecket és a Piper Heidsiecket. Az immár itthon is elérhető tételek bemutatóján Márkus György Champagne-szakértő kábított el minket – nemcsak a champagne-okkal, hanem a mintegy mellékesen elmesélt személyes történeteivel is.

 

Azon kevés férfiak egyike, akinek meggyőződése van, egy álmodozó, aki felismerhető a boraiban. Egy piperkőc, egy úriember, egy elismert utazó, egy briliáns üzletember, jó munkabírással…” – írják a legendás Charles-Camille Heidsieckről, a híres champagne-márka névadójáról. És ezt gondolhatjuk a legismertebb magyar pezsgőszakértőről, Márkus Györgyről is. Márkus a kóstolón nyugodtan mesélt arról, milyen volt  egy, még a 19. században elsüllyedt hajóról kimentett 1839-es champagne-t kóstolni, vagy milyen vadat tálalt neki a világ egyik leghíresebb pincemestere, Régis Camus, csak hogy meggyőzze a Piper-Heidsieck Sauvage nevű rozéja felől.

 

 

Ezek a történeteket ablakot nyitnak a luxus világára – ahogy a szlogenje szerint ezt teszi egy-egy korty Charles Heidsieck is. Ezt a szlogent egyébként a franciák annyira komolyan veszik, hogy aki kiejti száján a Heidsieck nevét, annak – legyen akár egy gyűrött magyar utazó – mosolyogva kitolják a nyitvatartási időt, és mégis kinyitnak egy palackot. Talán ezzel is a mindig újabb kalandot kereső világutazó, Charles-Camille Heidsieck előtt tisztelegnek.

Champagne Charlie története

Charles-Camille Heidsieck 1822-ben született Reimsben. Céltudatossága korán megmutatkozott: 29 évesen már saját név alatt készítette a személyiségét tükröző bort. Zsenialitását azonnal elismerte Reims kozmopolita közönsége, adta magát, hogy a borász és bora világhódító útra induljon: az első pezsgőkereskedő volt, aki ilyen címen lépett Amerika földjére.

Izgalmas pletykákat terjesztenek rólam – ezekből még sok hasznunk lesz” – mondta 1860-ban, New Yorkban.

 

Földekkel nem kötötte magát a Champagne-régióhoz, nemzetközi sikerei ellenére nem vásárolt szőlőterületeket, csak pincéket. Azok viszont a mai napig egyedülállónak tekinthetők: a 2. században kialakított kőfejtő járatok kürtőire, a crayére-ekre az egyedi palackforma emlékeztet.

 

Egy korty ebből ablakot nyit a luxus világára

Crayére és palackforma

Charles ezer arca

A piaci sikerek mellett szakmai díjakkal is elismert ház 125 évig maradt Champagne Charlie leszármazottainak birtokában. Ez idő alatt kiváló pincemesterek generációi adták át egymásnak a pince kulcsát, és azzal együtt titkait. Ilyenek a cru-k gondos szelektálása a borkészítéshez – a korábbi 120 cru helyett ma már csak 60 kiemelt területről szüretelnek; a házasításkor felhasznált 40%-nyi rezervbor aránya), és a legalább 3 évig tartó palackos érlelés 20 méteres mélységben. A stílus változatlan, de minden pincemester otthagyta lenyomatát a márkán.

 

A pezsgőkért éveken át a világ egyik leghíresebb pincemestere, a Márkus által emlegetett Régis Camus felelt. A munkát Charlie-nál előbb Thierry Roset-nak adta át, akivel együtt tanultak Daniel Thibault keze alatt. Egy éve pedig Cyril Brun kezében van az irányítás.

 

„Ha egy 1981-es vagy egy 1983-as Charlie-t kóstolunk, az az érzésünk, hogy Daniel Thibault áll mellettünk. Ezekben a tételekben van egy csavar: egyszerre van jelen bennük az ihlet és a tudatos művészi elképzelés. Régis Camus vagy Thierry Roset boraiban nincs meg ez a nyakatekertség, azok a pezsgők az abszolút tisztaságot jelenítik meg” – olvasható a honlapon az aktuális pincemester neve alatt.

 

Egy korty ebből ablakot nyit a luxus világára

Cyril Brun

Egy palack Charles-t!

Tekintve, hogy a rezervborok átlagéletkora legalább 10 év, a Charles Heidsieck esetében a belépő tételeknél is már-már prestige cuvée-kkel van dolgunk. A Charlie-pezsgő ezen kívül ránézésre, az egyedi palackformával is azonnal a fogyasztó memóriájába vési magát. A cég ma a Descours család tulajdona, és most először lép a magyar piacra. Ezzel – a tételeket kóstolva – valószínűleg nem lesz gondjuk.

Charles Heidsieck Brut Réserve

Ahhoz képest, hogy ez a „belépő non-vintage”, nagyon izgalmas. 2008-as alapborból, 10 gramm dozázzsal telt, selymes, gördülékeny. A buborékok élénkek és hosszan kitartanak. A kortyot az érett bogyós gyümölcsök, a nugátos krémesség viszi. A szakértők szerint az egyik legjobb brut NV a piacon, már-már prestige cuvée kategória. A pincemester 20-30 éves élettartamot jósol neki degorzsálás után – ezzel gyakorlatilag egyedülálló, különösen ilyen piaci áron.

Charles Heidsieck Rosé Réserve

Színe halvány; a korty kevésbé karakteres, de picit lendületesebb, picit hosszabb. A struktúrája nagyon szép, komplex. A málna és az eper, a krémesség határozzák meg, kis meszesség.

 

Charles Heidsieck Rosé Millésime 2006

Még mindig fiatal. Ugyanakkor már egyéniség, kifejezett toastosságot mutat. 15 cru-ről szüretelték, a 37% chardonnay és 63% pinot noir mellett a hozzáadott vörösbor aránya 8%. Így 8 évet töltött seprőn, a degorzsálás után 9 hónapot pihent.

Charles Heidsieck Brut Millésime 2008

60% pinot noir, itt is 10 gramm felett a dozázs. A korty citrusosabb, fiatalos karakter, frissesség és lendület sugárzik belőle, miközben fokozott a komplexitás.

Charles Heidsieck Blanc des Millénaires 1995

Cotes des Blancs-ról, egy remek évjáratból – 1995 Márkus György egyik kedvenc Champagne-i évjárata. 100% chardonnay-ból készült, négy grand cru-ről és egy premier cru-ről házasítva. Több mint 15 évig érlelődött a ház különleges érlelőpincéiben, nevét is a kétezer éves crayére-ekről kapta. Sokkolóan jó tétel. Évek óta piacon van és még mindig nem érte el a csúcsát. Citrusos-mandulás és vaníliás, lendületes finissel, apró buborékokkal. 44 ezer forint, úgyhogy szerencsére nagyon hosszan megmarad a korty a szánkban.

 

Cikkünket a Piper-Heidsieck márkával folytatjuk.

A Kreinbacher legközelebb a Pezsgő Júniuson, mesterkurzus keretében mutatja be somlói és champagne-i tételeit>>



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!