Ez nem egy one-man-show
Balogh Zoltánnal beszélgettünk 1. rész
2013-04-26 | Tóth AdriennA Somlói Apátsági Pince borai jó visszhangra találtak mind a fogyasztók, mind a szakértők részéről az elmúlt években. Egy hosszúra nyúló, háromrészes interjúban Balogh Zoltánnal beszélgettünk, akit a legtöbben a pince arcának tekintünk. Aki szóban vagy az interneten keresztül beszélgetett már Zoltánnal, tudja, hogy határozott véleménnyel bír a borászatot érintő kérdésekről. Interjúnkban Somlóra koncentráltunk, a mai cikkünkben előkerül majd többek között az a kérdés is, hogy miért nem készít dűlőszelektált bort a pince.
A pincészet indulása 2001-re tehető, ekkor vásároltunk meg több mint egy tucat kisebb telket, amelyek egy központi pinceépület körül helyezkedtek el. A szőlőművelésre alkalmas terület ma kb. három hektárra terjed ki. A célunk az volt, hogy az egykori apátsági pincéhez tartozó birtokot rekonstruáljuk.
Hogyan kelthető új életre egy hajdani pince?
Ma 70-80%-ban ugyanazon a birtokon gazdálkodunk, amely a feljegyzések szerint a Pannonhalmi Apátság földje volt hajdanán. Akkoriban nem voltak ritkák errefelé az egyházi birtokok, a régió püspökségeinek, egyházmegyéinek és szerzetes rendházainak is voltak itt szőlői.
Az igazi poén azonban ebben a történetben az, hogy Fazekas Tibor, a borászunk nagyapja és dédapja annak idején itt, az apátsági birtokon dolgozott, és a Fazekas nagypapa 1929-es tervét igyekeztünk megvalósítani az egyes dűlők és szőlőfajták tekintetében. Ha belegondolok, óriási dolog az, hogy ezt a területet, amelyet ma művelünk, generációkon keresztül ugyanaz a vincellércsalád gondozta, hogy Tibor nagyapja és dédapja is ezzel foglalkozott.
Sokan veled azonosítják a pincét. Megfogalmaznád mi a szereped a működésében?
A birtok gazdájaként szeretem bemutatni magam. Fontosnak tartom ugyanakkor elmondani, hogy ez nem egy családi birtok. Bár én voltam a kezdeményező, már az elején tudtam, hogy nem akarom egyedül csinálni, és nem volt nehéz két-három barátomat rábeszélni, hogy ők is szálljanak be a játékba. Számomra egy borászat csapatmunkát jelent, amely a szőlőművestől kezdve a borászon át egészen a jogászig és a könyvelőig terjed. Ez nem egy one-man-show, még ehhez a néhány hektáros birtokhoz is nagy csapat kell.
Hogyan határoznád meg, hol tart ma a Somlói Apátsági Pincészet?
Ha van kifejezés, amit nem szeretek, az az útkeresés. Azt szoktam mondani, hogy az út ismert, csak még az elején járunk. 2001-2006 között lefutottuk az útkeresést, ezek az évek kizárólag a kísérletezésről szóltak, ennek az időszaknak a boraival nem jelentünk meg a piacon. Ezek alatt az évek alatt mindent kipróbáltunk, a különböző erjesztésre és érlelésre szolgáló hordókon és tartályon át a tölgycsipszig. Ma azért tudom magabiztosan elutasítani bizonyos eszközök használatát, mert személyes tapasztalataim vannak alkalmazásuk kapcsán.
Ezek szerint régebben dolgoztok itt, mint sokan gondolnák. Mikor jelent meg az első évjárat?
2006-ból készültek az első forgalomba kerülő borok. Be kell vallanom, annak idején nem voltam biztos ebben a lépésben, Kovács Antal beszélt rá egy házasítás forgalomba hozatalára, aki akkor a Zwack borászati szakértőjeként dolgozott, és nekik ezért mindig hálás is leszek.
2006-ban tehát a Hilla cuvée látott napvilágot, míg a 2007-es évjáratból egy juhfarkot jelentettünk meg. Ezt követően évente bővült a portfólió az egyes szőlőfajtákkal: 2008-ból a hárslevelűvel, 2009-ből pedig a furminttal. A sorrend azért alakult így, mert a furminttól vártuk a legtöbbet, így ennél a fajtánál volt szükségünk a lehető legtöbb időre, tapasztalatra. Az elérhető legmagasabb minőség érdekében a furmint került a legjobb kitettségű területre, az ültetvény karós művelésű, és itt a legalacsonyabb a terhelés is.
2001-től 2009-ig tartott az a munka, amely során megtaláltuk a furmintban azt, amit a Somlóhoz és a saját elvárásainkhoz méltónak tartottunk. A kísérletezés éveiből nem is hoztunk forgalomba furmintot. Ez a szemlélet persze áldozatokkal járt és nagy türelmet követelt, de ez tette lehetővé, hogy nyugodt lelkiismerettel oda tudjak állni a palack mögé.
Somló mint termőtáj az egyik legérdekesebb terroirt jelenti hazánkban. Beszélnél a tapasztalataidról?
A mi szőlőink a pincénk körül helyezkednek el, 220 méter tengerszint feletti magasságon. Az alsóbb területeken a magasabb agyagtartalom a jellemző, oda juhfarkot ültettünk, a középső szekcióba, ahol a kukoricabazalt fordul elő, hárslevelű került, míg a felső, vöröses, vas-oxidos, masszívabb bazaltos földben a furminttőkék találtak otthonra.
Fajtaborokkal lépsz piacra. Sosem gondolkodtál dűlőmegnevezésben?
A dűlőszelekció koncepcióját a Somlói borvidéken belül kevésbé tartom megfoghatónak. Nekünk mindössze egy háromhektáros, egybefüggő területünk van, ez mégis nagy diverzitást mutat. Legszívesebben úgy fogalmazok, hogy a talajszerkezet Somlón abból a szempontból tekinthető homogénnek, hogy állandóan változik. Azért nem tartom elkülöníthetőnek az egyes dűlők által kifejtett egyéni karaktert, mert nem jellemző az olyan egybefüggő földdarab, amelynek talaja egységes, és ily módon elkülönül a többitől.
A Somlón a terroirkülönbséget elsősorban a hegy különböző sávjai adják, amelyek az eltérő beesési szög mellett a termőtalaj vastagságában is különböznek. Ebből a szempontból Somló különbözik Tokajtól vagy a Balaton északi és déli partjától.
Ahogy utánaolvastam a helyi hagyományoknak, a dokumentumokban azt találtam, hogy a Somlón a dűlők inkább helymeghatározásként funkcionáltak; sosem volt itt eredetvédelmi, így a szőlőalapanyag minőségi besorolása szempontjából jelentősége ennek a fogalomnak. Ha mégis ragaszkodunk ehhez a kifejezéshez, azt mondhatjuk, a Somlón négy dűlő van: a négy hegyoldal.
Persze ebbe a gondolatmenetbe bele lehet kötni, mert akadnak egységes negyedhektárnyi területek – amelyeket errefelé inkább vágónak hívunk –, de úgy gondolom, hogy az ekkora földdarabok méretüknél fogva nem válhatnak meghatározó termőterületté. Ezért sem tervezzük, hogy túlnőnénk a háromhektáros méretet, mert ezen a méreten adott számunkra minden szükséges egyedi sajátosság.
A talajadottságokat követően mi mondható el a klímáról?
A közhelyes igazságok itt is egyértelműek: az északi oldal a hűvösebb, a déli a melegebb. Fontosnak tartom azonban, hogy ezt a tényt ne hozzuk összefüggésbe a borminőséggel, hiszen ha a megfelelő fajtát választjuk ki, az északi oldal is képes lehet kiváló eredményre. Ehhez persze nem furmintot vagy juhfarkot kell oda telepíteni, hanem mondjuk traminit vagy rajnai rizlinget.
A terroir kérdésének kapcsán elsősorban a talajról és a klímáról szoktunk beszélni, szerintem azonban a fajtaválasztáson és a művelésmódon keresztül az emberi kultúra szerepe is óriási. Érdekes és fontos tudni, hogy a Somló egyes oldalain termelt borok jellegét egykoron sokkal jobban meghatározta egy-egy jelentősebb termelő. Ha egy birtok gazdája német arisztokrata kultúrkörnyezettel volt kapcsolatban, akkor könnyedebb, ropogósabb, ha pedig inkább a hazai ízlés befolyásolta, akkor testesebb borokat készített.
Mindezzel együtt a déli oldalon nagyobb a napsugárzásnak történő kitettség, magasabb az átlaghőmérséklet, így ez a terület a későbbi érésű fajtáknak, a koncentráltabb stílusnak kedvez. Az északi részekre ezzel szemben a korábban élő, és az inkább savgerincük által meghatározott fajták valók.
Az északi mellett a keleti oldal örvend kisebb népszerűségnek, mert ez az oldal az, amelyet napkeltekor, azaz a legenyhébben világít meg a nap. Úgy gondolom azonban, hogy a klímaváltozás beköszöntével ezen terület értéke emelkedhet. 2006, 2007, 2008 mind melegebb évnek számított a Somlón, ilyenkor az itt található szőlők profitáltak abból, hogy a kelő nap még nem éget, a nyugvó nap pedig már nem éri a tőkéket.
Interjúnkat holnap a szőlőfajták részletezésével folytatjuk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!