Főoldal // Aktuális

Pinceszemle: Árvay János Családi Pincészete 2013

Árvay Angelika válaszolt

Pinceszemle: Árvay János Családi Pincészete 2013 Sorozatunk következő részében Árvay Angelikával beszélgetünk, akinek családi pincészete a Tokaji borvidéken belül, egész pontosan Rátkán található. Itt édesapjával, édesanyjával és testvérével, Szabolccsal készítenek száraz és édes fehérborokat helyi és nemzetközi szőlőfajtákból. Angelikát a pincészettel kapcsolatos hírekről faggattuk.

Hárman egy fürtért

Új fuxlik a csapatban

Hárman egy fürtért A szekszárdi sillercsapat 2012-ben is összeállt, hárommal meghaladva a tavalyi fuxliszámot, és elérve a kilencet. Szombati interjúnkban már bemutattunk egyet az új fuxlikészítők sorából, ma pedig egy másik, a nagyközönség számára eddig talán kevésbé ismert nevet tanulhatunk meg: a Neiner fiúkét, akik közül ez alkalommal Istvánt kérdeztük.

A motoros róka

Új Fuxlik a csapatban

A motoros róka A sillertörténet, úgy látszik, felszálló ágban van, hiszen a tavaly elindított Fuxli-program, amely szekszárdi sillereket tömörít egyazon név és egységes palackforma mögé, idén túllépte korábbi önmagát. A hat 2011-es Fuxlit követően a 2012-es évjáratból már kilenc siller közül válogathatunk. A borokat március 12-én mutatták be a budapesti Spílerben, és a rákövetkező naptól már kaphatóak is a borszaküzletekben. Az esemény kapcsán két olyan termelőt kérdeztünk, akik először idén lettek csapattagok. Elsőként Hetényi Jánost, a Hetényi Pincészet borászát faggattuk.

Tokaji Borárverés

Hordónyi borok kerülnek kalapács alá

Tokaji Borárverés A Tokaji Tavasz keretében 2013. április 26-28. között elsőként kerül sor arra a Tokaji Borárverésre, amelyet burgundi példára szervez meg a Tokaji Borlovagrend. A háromnapos, Tokajban zajló esemény csúcspontja a szombat délután zajló árverés lesz, amelyen huszonkét tétel kerül kikiáltásra, döntő többségű gönci hordó, azaz 136 liter mennyiségű bornak felel meg, amelyet természetesen a vásárlóval egyeztetve a pincészetek érlelnek tovább, majd palackoznak le.

Hospices de Beaune

Az ötszáz éves kórház szőlőbirtokáról

Hospices de Beaune A Tokaji Borlovagrend meghívására érkezett Budapestre Laurent Gotti burgundi borszakíró, aki a VinCE Budapest 2013 harmadik napján, vasárnap délután tartott mesterkurzust a burgundi Hospices de Beaune működéséről, és mutatta be négy borát. A témának aktualitást adott az április végén megrendezésre kerülő Tokaji Borárverés, amelyet e francia példa alapján bonyolítanak majd le.

Dél-amerikai fiesta kezdődik

Szüreti és Kulturális Kalandozások Latin-Amerikában

Dél-amerikai fiesta kezdődik Március végén egy háromnapos programsorozattal ünnepli a Chile Wein Import Magyarország, a Latin-Amerika Társaság és a Fogasház a dél-amerikai országokban kezdetét vevő szüreti időszakot. A március 22-24. között zajló gasztronómiai és kulturális eseményeknek a budapesti Fogasház ad otthont. A rendezvény kapcsán Hafuzi Hajnalkát, a Chile Wein Import képviselőjét, egyben főszervezőt kérdeztük.

Az első Vida-bikavér

Vida Pétert kérdeztük

Az első Vida-bikavér A Bikavér Párbaj elnevezésű rendezvény kapcsán két interjút készítettünk. Az elsőt egy olyan egri borásszal, dr. Lőrincz Györggyel, akinek sokéves tapasztalat van már a műfaj kapcsán a háta mögött. A mai, második beszélgetés viszont egy olyan szekszárdi borásszal zajlott le, aki egészen idáig nem készített bikavért. Nem véletlen tehát, hogy Vida Pétertől elsőként azt kérdeztük, miért nem találkoztunk eddig bikavérével.

Események a tízéves születésnap alkalmából

Illés Tamás válaszolt

Események a tízéves születésnap alkalmából Az elmúlt két napban Liptai Zsolttal, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borászával tekintettük át a borászat immár egy évtizedre visszatekintő múltját. Mai cikkünkkel sem hagyjuk még el az Apátság falait, Illés Tamás marketing- és kereskedelmi vezetőt arról faggatjuk, hogy milyen programokkal készülnek a jubileum kapcsán.

Pinceszemle: Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2013

Liptai Zsolttal beszélgettünk 2. rész

Pinceszemle: Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2013 A Pannonhalmi Apátsági Pincészet borászával, Liptai Zsolttal készített interjúnk első részben az idén tizedik évét betöltő borászat eddigi működését tekintettük át. A telepítések és az így kialakuló szőlőfajta-portfólió mellett szót ejtettünk a borászati koncepcióról és annak alakulásáról is. Ma a piaci környezet változásával kapcsolatos kérdéssel folytatjuk a beszélgetést.

Pinceszemle: Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2013

Liptai Zsolttal beszélgettünk 1. rész

Pinceszemle: Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2013 Pinceszemle sorozatunkat az idén tizedik születésnapját betöltő Pannonhalmi Apátsági Pincészettel folytatjuk. Az évforduló alkalmából egy hosszabb beszélgetésbe kezdtünk Liptai Zsolttal, a pincészet borászával, áttekintve az elmúlt évtized eredményeit, fordulópontjait, sikereit és esetleges kudarcait. Elsőként arra kértük, tekintse át velünk az indulás időszakában felépített koncepciót.

Az egri vörösbor: bikavér

Lőrincz Györgyöt kérdeztük

Az egri vörösbor: bikavér Eger és a Szekszárd összefogásának gyümölcse volt az a február 23-án, Budapesten, a Gerbeaud-házban megrendezett kóstoló, amelyen a két borvidék bikavérei csaptak össze. A közös kóstolónak persze nem az egymással vívott harc volt a lényege, inkább együttműködés annak érdekében, hogy a borászok közösen számoljanak le a bortípus kapcsán az emberek fejében élő negatív sztereotípiákkal. A bikavér kérdés rendezéséhez mi két interjúval kívánunk hozzájárulni; az elsőt Lőrincz Györggyel, az egri St. Andrea borászával készítettük.

Vinoport kedvencei 2013. tél

Nem csak kandalló mellett kóstolhatók

Vinoport kedvencei 2013. tél Március beköszöntével itt az ideje, hogy évszakot váltsunk. Ahogy leszámolunk az év leghidegebb negyedével, úgy vesszük sorra, melyek voltak az ezekben a hónapokban kóstolt legkiemelkedőbb borok. A sor zöld veltelini, szürkebarát, furmint és syrah fajtaborokat tartalmaz, valamint egy rozét, egy csúcsvöröset és egy édes házasítást.

Tokaji Borbarátnők Bálja a Furmint Február jegyében

Kulcsár Edit nyilatkozott

Tokaji Borbarátnők Bálja a Furmint Február jegyében Február 9-én a Furmint Február jegyében tartották meg a Tokaji Borbarátnők a jótékonysági báljukat. A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen nem csak a tagsághoz tartozó pincészetek furmintjai voltak kóstolhatók, a Mádi Kör palackjai is szélesítették a kínálatot, köztük a három Év Bortermelőjével: a legfrissebb Áts Károllyal, valamint Árvay Jánossal és Szepsy Istvánnal. Az est ételsorát a Stílusos Vidéki Éttermiség tagjai állították össze, élükön Ruprecht László mesterszakáccsal. Az est részleteiről Kulcsár Editet, a Tokaji Borbarátnők Társaságának elnökét kérdeztük.

Évértékelés a Magyar Sommelier Szövetségtől

Káli Ildikó nyilatkozott

Évértékelés a Magyar Sommelier Szövetségtől A hazai borkultúra fejlődésében jelentős szerepet töltenek be a sommelier-k, hiszen az éttermek kínálják az egyik legjobb lehetőséget a valóban magas színvonalú borfogyasztásra, hála az optimális hőmérsékleten felszolgált, megfelelő pohárban kínált, ínycsiklandó étel mellé szervírozott boroknak. Az ideális körülményeket a mind több szakképzett, mindig aktuális információkkal rendelkező szakember garantálhatja. Ezért fontos az őket tömörítő szervezet. A 2011 tavaszán alakult Magyar Sommelier Szövetség immár első teljes évét tudhatja maga mögött; ennek összefoglalására Káli Ildikó elnököt kértük fel.

Ismét VinCe

Ültetett kóstolók sora

Ismét VinCe Igazán mély élményt jelenthet az embernek egy dűlősfurmint-, olaszrizling- vagy kékfrankossorban való elmerülés, sokat adhat egy pincében a borásszal beszélgetve zajló hosszú, lassú kóstoló. Ha azonban valaki úgy szeretne belekóstolni a nemzetközi borvilág pezsgésébe, hogy közben nem lépi át az országhatárt, annak évek óta a VinCe kínál erre lehetőséget. Persze az igazán inspiráló élmény érdekében nem árt előre megszervezni ott tartózkodásunkat, és a számtalan ültetett program közül még időben kiválasztani a minket érdeklőket.

Ötcsillagos kikapcsolódás Tokajban

Andrássy Rezidencia Wine & Spa

Ötcsillagos kikapcsolódás Tokajban Ha borkedvelőként egy borvidékre látogatunk, legfőképpen annak borászatai szabják meg utunkat. Tény azonban, hogy ha valódi kikapcsolódásra vágyunk, nem csak a pincetúrát kell megszerveznünk, gondoskodnunk kell arról is, hogy megfelelő körülmények között töltődhessünk fel két borkóstoló között. Ha a Tokaji borvidékre utazunk, erre különösen jó helyszínt kínál a Furmint Február programsorozat fő szponzora, az Andrássy Rezidencia Wine & Spa. Arról, hogy mi vár ránk a tarcali szállodában a téli hónapokban, Károlyi Gabriellát kérdeztük.

Pinceszemle: Taschner Borház 2013

Pinot meunier-t telepített

Pinceszemle: Taschner Borház 2013 Pinceszemle elnevezésű sorozatunkat egy soproni pincészettel, a Taschner Borházzal folytatjuk. Taschner Kurttal készített interjúnkban az aktualitások kapcsán szót ejtünk a legfrissebb évjáratról és ennek borairól, megtudjuk, hogy mi újság a régóta dédelgetett pezsgőkategóriában, és tájékozódhatunk a borászat megújult csomagolási megoldásairól is.

Februárban ismét furmintozunk!

Furmint Február 2013

Februárban ismét furmintozunk! 2013 már a negyedik olyan év, amikor a február a furmintról szól. A Furmint Február mozgalom keretében ebben a hónapban borkereskedések szerveznek furmint kóstolókat, éttermek kínálnak konkrét furmintokra komponált menüt. Rengeteg izgalmas program várja a borkedvelőket Soprontól Tokajig, Pécstől Budapestig. A hónap csúcsrendezvénye ismét a Nagy Furmint Február kóstoló lesz, amelyre február 7-én Budapesten, a Vajdahunyadvárban kerül sor.

Furmintpohár debütál

A Nagy Furmint Február kóstolón

Furmintpohár debütál Izgalmas munka volt számunkra a közelmúltban új életre kelt üveggyárral, a salgótarjáni Tarján Glass-szal együtt a Furmint Február alkalmából egy furmintpohár kidolgozása. A száraz furmint kóstolásra szolgáló boros kehely a február 7-én megrendezésre kerülő Nagy Furmint Február kóstolón debütál majd, az első négyszáz vendég ebből kóstolgathat majd a közel hetven pince furmintjai közül. A cég ügyvezetőjét, Czékmán Józsefet elsőként az üveggyár indulásáról kérdeztük.

Pinceszemle: Csetvei Pince 2013

Kísérlet a traminival

Pinceszemle: Csetvei Pince 2013 Új sorozatot indítunk a Vinoporton Pinceszemle címmel. Ezekben a cikkekben olyan pincészetekről lesz szó, amelyeket a korábbi években már részletesen bemutattunk. Ezért most nem megyünk vissza a borászat alapításáig, nem tekintjük át újra a borkészítési filozófiát, inkább az aktualitásokra, borokra, ültetvényekre, hírekre figyelünk. Első beszélgetőpartnerünk Csetvei Kriszta.