A bor számomra a közösségről szól
Rókusfalvy Pál válaszolt 1. rész
2012-06-19 | Tóth AdriennRég elmúlt az az idő, amikor a borkedvelők Rókusfalvy Pált kizárólag, mint az etyeki Pincefesztivál és a Kezes-lábos szervezőjét ismerték. Mára a Rókusfalvy Pince borai egyre több helyen kóstolhatóak, ismertté vált az ugyancsak a borvidéken működő fogadó, valamint a nagyközönség számára a média világából ismert szakember hazai borvilághoz kapcsolódó közösségi tevékenysége, így a Borászok Borásza díj vagy a Vindependent tagság. Most következő interjúnkban az út elejéről indulunk, és elsőként arra kérdezünk rá, hogy került képbe a bor?
Más területről érkeztem a borhoz, korábban a kommunikációs szakmában dolgoztam. Az elmúlt húsz évben Budaörsön éltem. Véletlenül, egy borkóstoló miatt látogattam el először Etyekre, de annyira megkedveltem, hogy a ’90-es évek végén egyre többet jártam arra.
Mi az, ami ennyire megfogott?
Egyrészt a település adottságai, a több száz éves présházak hatottak rám, amelyek jelenléte bizonyítja, milyen régóta kötődik a borkultúra ehhez a településhez. Másrészt az emberek, akik kikukucskáltak az ablakon, és szívesen kínáltak azzal a borral, amelyet kedvtelésből, a maguk örömére készítettek.
Mikor fordult át konkrét tettekké ez a vonzódás? Mely lépésekkel indult a saját pince története?
1999-ben vásároltam meg az első etyeki területet. Ezt a kisebb szőlőt hobbinak szántam, amelyet napi munkám mellett akartam művelgetni. Ahogy azonban nőtt bennem az érdeklődés és a kötődés ehhez a világhoz, külföldi utazásaim során észrevettem, az egyes borvidékeken a borok mellett mekkora a helyi gasztronómia jelentősége. Ez a tapasztalat sarkallt arra, hogy egy kisebb, emberi léptékű, falusi vendéglőt hozzak létre.
A Rókusfalvy Fogadót azóta folyamatosan bővítjük, legutóbb pár szobával egészítettük ki. Fontosnak tartjuk azonban, hogy a méretét tekintve megmaradjuk az eredeti, családias koncepciónál, hiszen maga a borvidék is kicsi.
A kezdeti szőlővásárlás óta bővült a pince. Hol tartotok most?
Ma hat hektáron művelünk szőlőt, ezen túl nem tervezek jelentős növekedést a jövőben sem. A 20 ezer palackos nagyságrend az, amiről úgy gondolom, át tudom látni a jelenlegi munkám mellett. Etyekre szerintem nem is illik valami óriási, pont ebben a kis léptékben rejlik a bája.
Ez pedig rendben is van, hiszen ha körbetekintünk a világban, azt látjuk, hogy a borvidékek igazi hírnevét a méretükben ugyan kicsi, de egyediségükben mégis igen jelentős pincék alapozzák meg.
Ilyen birtokméret máshol is kialakítható. Miért éppen Etyek?
Óriási lehetőséget látok abban, hogy ilyen közel vagyunk Budapesthez. A főváros szőlőskertjeként komoly potenciált rejt a borvidék. Szakmailag pedig az az érdekes, ahogy egy óriási borászat, a Törley mellett a sok kis pince egymással összefogva dolgozni tud.
Úgy vélem, a Törley jelenléte azért is szerencsés, mert a pezsgő – Etyek klimatikus és talajadottságai miatt – hosszú távon eleve egy kikerülhetetlen műfaj lesz minden helyi pincészet számára. Az általuk a helyszínen működtetett több száz éves hagyományból pedig mi is részesülünk, ha együtt dolgozunk velük.
Lehetséges ez?
A csapatmunkát sarkalatos pontnak tartom az egész borvidéket illetően. Itt nem csak a Törleyről van szó, az összes többi helyi pincével is együtt kell tudnunk működni. Úgy látom, a közösségi gondolat mára éket vert mindannyiunkban, és ez nemcsak a fesztiválokon látszik, hanem abban is, ahogy együtt megalapítottuk és működtetjük az Etyeki Borutat.
Nem állítom, hogy ez könnyű, de fontosnak tartom, hogy ha kezdetben inkább a nehézségek, mint a sikerek látszanak, akkor se adjuk fel a közös munkát. Húznunk kell egymást előre, mert együtt végül könnyebb lesz. A borkészítés számomra nem az egyéni célok megvalósításáról szól, hanem a közösségteremtésről.
A borhoz való közeledésem sem az alkohol adta mámorból fakadt, az emberek fogtak meg, akiket általa megismertem. Rájöttem, valami olyasmit találtam, ami ugyan másként, de mindenhol jó. Ez inspirált arra, hogy elinduljak ezen a balesetekkel teli úton, tisztában kell lenni ugyanis azzal, hogy az első lépés megtétele még könnyű. Ha fogsz egy fürt szőlőt, és kipréseled, az magától kierjed.
A minőség ott kezdődik, amikor egyre kifinomultabbá, tudatosabbá válik ez a folyamat. Emlékszem, fürödtem abban az érzésben, amikor a borászokkal erről beszélhettem, amikor kikértem a véleményüket a szőlőben, pincében felmerülő kérdéseim kapcsán. A borászatra rengeteg időt és energiát kell szánni, a pénz – bár lényeges – csak ezek után jön.
Kit hívtál, amikor kérdés merült fel benned?
Bár az elején nem volt mély a köztünk lévő kapcsolat, mindkét fél nyitottsága okán ma szerte az országban sok borász barátságát tudhatom a magaménak. Sokakat hívhattam fel a Balatonról, a Felvidékről vagy Tokajból, alapvető fontosságúnak mégis azt tartom, hogy ha kételyem támadt, bármikor áthívhattam magamhoz egy etyeki borászt.
Egy idő után azonban ez kevésnek bizonyult, hiába láttam, hogy folyamatosan fejlődök, a borkészítés mégiscsak egy hobbi volt. 2005-2006 táján döntöttem úgy, hogy ezen változtatok.
Hol húznád meg a határvonalat?
Pontosan annál a döntésnél, amikor elhatároztam: nem egyszerűen egy sárga színű alkoholos italt szeretnék készíteni, amit a fesztiválokon megisznak a vendégek, hanem profi szemlélettel akarok közelíteni a borok felé. Ehhez persze vállalnom kellett, hogy a korábbinál is több időt kell szánnom a pincére, aminek következménye, hogy emiatt több dolgot a háttérbe kellett szorítanom. Végül itt is beigazolódott, hogy akkor működik valami, ha fáj is.
A mai technikai követelményeknek megfelelő feldolgozó felépítése jelentős befektetést követelt meg, 2006 augusztusára azonban elkészült. Addig egy régi présház kis pincéjében készültek a borok, és ott volt négy fahordónk is az érleléshez. Ma már külön hordós pinceágunk van, a feldolgozóban hűthető tartályaink, klimatizált készáruraktárunk és egy kis palackozónk. Mindez egyszerre persze akkor nagy ugrás volt, de szerencsésnek tartom magam, hogy ezt önerőből megtehettem.
Az új pincében feldolgozott első évjárat, 2006 Sauvignon Blanc-ján meg is mutatkozott ennek az eredménye. Ennél a tételnél voltam először különösen büszke saját borra. Ez az élmény pedig határkövet jelentett számomra.
Korábban említetted már a borkészítés finomodásának jelentőségét. Tanultál ebből mást is a konkrét szakismereteken túl?
Azért zseniális ez a folyamat, mert tulajdonképpen együtt fejlődsz a boraiddal. Minden eddig készített boromból eltettem néhány kartonnal; érdekes, ahogy utólag kóstolva őket az ember ráeszmél a saját hibáira.
Bár többen is elmondták ezt már, mégis döbbenetes újra és újra belegondolni, hogy egy borásznak milyen korlátozottak a lehetőségei a kísérletezésre. 30-35 szüret áll a rendelkezésünkre, hiszen a szüret időpontjáról mindig csak egyszer dönthetünk. Azért is tekintjük ünnepnek ezt az időszakot, mert ilyenkor egyéves munkák gyümölcséről van szó.
Bízom abban, hogy nekem még lesz alkalmam legalább húsz alkalommal ezt a döntést meghozni. Persze abban biztos vagyok, hogy a tanulási folyamat sosem fog befejeződni. Nekünk most nehéz behozni azt a többletet, ami tapasztalatok formájában felhalmozódott az olyan országokban, ahol a generációk egymásnak adják át a tudásukat.
Cikkünket holnap folytatjuk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!