Bott: A segítség a következő lépés
Bodó Judit válaszolt 2. rész
2015-07-20 | Tóth Adrienn
Mindig érdekes feltenni a kérdést, hogy ki miben látja a szakmai fejlődés, előrelépés lehetőségét. Van, aki a szőlőterületeinek bővítésében, a pince felújításában, átalakításában. A Bott Pince borászának, Bodó Juditnak is határozott elképzelései vannak: ő a közösségépítésre, a segítésre koncentrál.
Az interjú első részéért kattintson IDE.
Hogy látod, jelenleg mi a legnagyobb kihívás a Tokaji borvidék számára?
Azt látom, hogy még mindig sok fiatal hagyja el a falunkat, a borvidéket. Ha rákérdezek, hogy miért, azt válaszolják, hogy nem szeretnének szőlővel, borral foglalkozni, másból pedig nem tudnak megélni. E visszajelzés felett pedig nem szabad elsiklani.
Ha azt mondjuk, hogy a borászat Tokajban jó úton halad – márpedig úgy gondolom, ezt kijelenthetjük, hiszen van negyven-ötven világszinten működő pincészetünk –, akkor a következő lépést az kell hogy jelentse, hogy ezek a borászatok megtanulják saját sikereikkel a környezetüket is segíteni.
Helyzetünkből fakadóan valamennyiünknek feladatunk, hogy jövőképet biztosítsunk a körülöttünk élőknek. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, feneketlen kúttá válunk, és azzal valamikor szembe kell nézni, hogy nem lehet a végtelenségig külső befektetőkre támaszkodni. Nem akarok olyan pincét vezetni, amely önállóan nem áll meg a lábán.
Úgy gondolom, nem az egyéni sikereken keresztül vezet az út, közösen kell elérnünk a céljainkat azokkal, akik állatokkal foglalkoznak, sajtot, mézet készítenek, falusi szálláshelyet üzemeltetnek. A mi felelősségünk is, hogy a környezetünkben az életszínvonalat, a turisztikai és a gasztronómiai szolgáltatásokat afelé a minőség felé húzzuk, ahol mi a borainkat készítjük.
Hogyan lehet ezt megvalósítani?
Kicsiben kell kezdeni, az egymásra figyeléssel, nem a pályázatok böngészésével. A Mindszent Havi Mulatság keretében tavaly ősszel először rendeztük meg a „Reggeli a tölgyfa alatt” elnevezésű eseményt, ahol nem csak bort kóstoltattunk, hanem megreggeliztettük az embereket.
Volt házi sajt és körözött Simkó Ilkától, akitől a környék legjobb joghurtjai is származnak. Az itt készülő Csicsörke szörpöt olyan szódához adtuk, amelynek a vize a falu kútjából származott. Újvári Detti pedig, aki nemrég végzett az egyetemen, és gyógynövényekkel és mézzel foglalkozik, mézes herbateákkal szélesítette a kínálatot.
Egy reggeli persze nem lehet teljes kávé nélkül, ehhez a tokaji kávépörkölőtől érkezett az alapanyag. Miután két-három ilyen alkalommal összejöttünk, olyan önérzetessé vált a közösség, hogy amikor Earl Grey teát akartam hozni, azt mondták, akinek az kell, menjen Indiába.
Fantasztikus értékekre bukkanhatunk, ha itt körbenézünk. Simkóék naponta átkompoztatják a teheneiket a Bodrogközbe, mert ott jobb a fű, majd visszakompoztatják őket. De egészen addig nem tudták, hogy milyen különleges, amit csinálnak, amíg ezt nem hitték el magukról, és ebből a szempontból sokat segíthet egy külső személy megerősítése. Ilka most már olyan reggelit tud összerakni házi tejjel és kolbásszal, hogy a vendégek nem győzik dicsérni.
Az is fontos, hogy ne csak szóbeli elismerés hangozzon el, hanem gazdaságilag is életképes vállalkozásoknak kell létrejönnie. Épp ezért én is mindig kifizetem, ha kapok tőlük valamit, és hozzájuk irányítom a nálunk kóstoló vendégeket. Ha ugyanis a sajtkészítésből, vendégfogadásból meg tudnak élni, akkor hozhat mindez hosszú távon is fejlődést. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek, fiatalok számára milyen fontos, hogy azt lássák, hogy anya-apa meg is él abból, amit csinál, nem csak gürcöl és küzd.
A „Reggeli a tölgy alatt” tehát maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mi a következő terved?
Ma már ott tartunk, hogy minden faluban van játszótér, amit a nyolcévesnél fiatalabb gyerekek használhatnak. A kamaszok azonban nem tudnak hol bandázni. Ezért hívtuk életre télen a dűlőszelektált farsang ötletét, amelyen egy dűlőnek kellett beöltözni. Ebből az alkalomból más környékbeli borászokkal borcsomagokat állítottunk össze, hogy egy árverés bevételeiből biciklipályát építhessünk azoknak a gyerekeknek, akik már kinőttek a játszótérből.
Érdekes volt az előkészítés folyamatát megfigyelni. Először a bringás fiúkat kerestük meg, hogy megkérdezzük tőlük, mire lenne szükségük. Miután kiválasztották a szükséges elemeket, emlékszem, azt mondták, ha nem történik semmi, már akkor is köszönik, hogy ebbe belevágtunk, és szívesen segítenek az árverést követő buliban.
Az érettségi előtt álló helyi kamaszlányok, akiknek társadalmi pontokat kellett gyűjteni, szintén megkerestek, hogy tudnak-e segíteni. A faluból hat háztartásban sütöttek pogácsát és sós stanglit a borkóstoló mellé. Még szintén az előkészítés időszakában, december elején behívtak a nyugdíjas házba, mert ők is részt akartak venni mindebben, szalvétát hajtogattak, asztaldíszt csináltak és ajándék táskákat varrtak az árverésre kerülő borokhoz. Az esemény telt házas volt, egy idő után várólistát kellett nyitnunk.
Mit lehet tenni a fiatalok megtartásáért?
A fiatal fiúkat és lányokat most kell fülön csípni, hogy jó érzéssel gondoljanak arra, hogy milyen volt itt felnőni, amikor majd arról döntenek, hol élik le az életüket. Ez persze tűnhet álmodozásnak, de én hiszek abban, hogy nem minden a pénzen múlik.
Hogy jut időd a munka és a család mellett a közösségre is?
A közösségért végzett munka nem esik nehezemre, hiszen ezzel a saját esélyeimet növelem mint egy helyi pince tulajdonosa és háromgyerekes családanya, aki abban reménykedik, hogy a három gyerek közül valaki majd átveszi tőle a borászatot.
Az én tapasztalataim szerint ilyen apró lépésekkel lehet elérni, hogy egy hely megtartó erejét növeljük, mert fontos lenne biztosítani, hogy az emberek akarjanak itt boldogulni ahelyett, hogy máshova költöznek. Magyarország leggazdagabb vidékén élünk, csak ezt még nagyon kevesen tudják.
A címlapkép forrása a pince Facebook-oldala, Fekete K. fotó.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Természetes édes borok a spanyol-francia határ mentén
Mesterkurzusok “vájt orrúaknak” a Winelovers Grandon
Az aszúk tökéletesek, a vörösök többségének kell még egy kis idő
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!