A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Nincsenek komoly problémák

Az MgSzH 2009-es jelentése

2010-02-04 | Tóth Adrienn


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal február 1-én számolt be arról, milyen, főleg ellenőző jellegű tevékenységeket hajtott végre 2009-ben. Az állategészségügyi, a talajvédelmi és erdészeti kérdések mellett beszámoltak a szervezet képviselői arról is, hogy a Borminősítési Igazgatóság miként értékelte az elmúlt évet. Általánosan elmondható, hogy javulnak a tendenciák, az előforduló problémák között alig akadt borhamisítással kapcsolatos, inkább különféle adminisztratív hiányosságok fordultak elő.


Az OBI, azaz Országos Borminősítési Intézet 2007-ben szűnt meg hivatalosan, az ő feladatait vette át a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, amelynek Borminősítési Igazgatósága 2009. november 2-án új telephelyre költözött. Ennek egyik oka az volt, hogy egy közbeszerzési eljárást követően a közelmúltban új berendezéseket vásároltak, amelyek a korábbi gépparkot kiegészítve immár teljes körűen biztosítják a borhamisítás felderítését.

Az igazgatóság tavaly így mind a régi, mind az új laboratóriumában végzett vizsgálatokat, szám szerint összesen 14 337 bort, szénsavas bort, fűszerezett bort, brandyt, borpárlatot, mustot és sűrítményt vizsgált meg. 1169 alkalommal kellett felügyelői jelenlét a mintavételhez, mivel az eredeti tétel meghaladta az 500 hl-t. A lezajló vizsgálatok 9,1%-ban, azaz 1304 esetben élt a hivatal valamilyen jellegű kifogással.

Emellett munkájuk másik fontos részét teszi ki az újdonsült borászati üzemek engedélyezése. Tavaly 461 kérelem érkezett az igazgatóságra, bizonyos esetekben ugyan hiánypótlást rendeltek el, a többségnek azonban kiadták a határozatot.

\"\"

A hivatal munkája azonban nem csak a borászok által kötelezően beküldött borok vizsgálatára terjed ki, hanem a véletlenszerű ellenőrzésekre is, amelyeket vagy más ellenőrző szervekkel együtt vagy önállóan végeznek. Tavaly ezen ellenőrzések keretében 3471 mintát vizsgáltak meg, és bár 878 bor esetében kifogással éltek, ezek inkább bizonyos adminisztratív lépések hiányából és a címkézési szabályok nem pontos betartásából adódtak.

A több ezer minta érzékszervi és analitikai vizsgálata után hamisított bor forgalomba hozatala miatt összesen négy esetben zárattak be átmenetileg borászatokat és két esetben vonták vissza a működési engedélyt.

Mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban gyakran esik szó borok lepárlásáról is. Újborlepárlásra a szeszesital-piac ellátása végett 37-en adtak be kérelmet, több mint 80 000 hektoliterre vonatkozóan. Ezeket a borok megvizsgálása után a Borminősítési Igazgatóság engedélyezte.

A sajtótájékoztatón a bor mellett terítékre került még a parlagfű kérdése is, amelynek jövőre is sok figyelmet szánnak az intézményben, de tárgyalták a külföldről beérkező, nem megfelelő növényvédőszereket és az itthon egyre csökkenő vetőmag felhasználást is.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!