Márton nap a villányi pincékben 2.
, , 2007. november 9-10. – Villány, Gere Attila Pincészete
A Gere Attila olyan rendezvénnyel állt elő Márton nap alkalmával, amely a zeneszerető füleknek kedvez. Az újbor ünnepét két részre bontották, hogy aztán izgalmasabbnál izgalmasabb estékben lehessen része minden érdeklődőnek.
Az első estét, november 9-t kikiáltották az újbort köszöntő estének. Bár a program is az újdonság erejével hathat, mégis inkább kuriózumnak mondható, hisz a különleges szájharmonika játékáról ismert Ferenczi György és zenekara lép fel, de nem akármivel! Petőfi Sándor verseit adják elő, igencsak sokszínű módon: Jimi Hendrixtől a magyar népzenéig, a jungle és a drum'n'bassen keresztül hatalmas a stílusuk repertoárja. Már magában ez is elég vonzerő lehet, de azért álljon alább még pár kecsegtető ajánlat a zene mellé:
Vajda Károly és Wittner Zsolt a svédasztal mögött az alábbi fogásokkal várják vendégeiket a koncert szünetében:
Házi klasszikusok: libatepertő, töltött libanyak, villányi házi sonka vörösboros körtével
Lének: spárga krémleves füstölt libamell csíkokkal
Liba-fogások: erdeigombás libarizottó, kemencés libacomb aszalt szilvás lilakáposztával és hagymás törtburgonyával, vörösboros-gesztenyés szürkemarhafartő burgonya fánkkal, konyakos libamájjal töltött malackaraj sült zöldségekkel
Desszert gyanánt: Sütőtök torta
És az elmaradhatatlan forralt bor
Újborok:
Olaszrizling 2007
Portugieser 2007
Rosé Primőr 2007
Részvételi díj: 15.000 Ft/fő (koncert, vacsora és újborok)
A második estén, azaz november 10-én rendezik meg a hagyományos ünnepi vacsorát, melynek keretén belül ismét nem maradhatnak el a különleges falatok.
A menü:
Előétel: Kéksajtos libamájhab házisonka csipsszel, kendermagolajos vegyes salátával
Leves: Pisztáciás liba-capuccino
Főétel: Citromborsban érlelt libamell parázson sütve libamájjal és garnélarákkal, fügemártással, mandulás burgonyatortával
Desszert: Csokoládés-meggyes pincealagút
Borok:
Újborok:
Olaszrizling 2007
Portugieser 2007
Rosé Primőr 2007
Palackos tételek:
Kékfrankos Prestige 2004
Pinot Noir 2006
Cabernet Franc 2005
Válogatás:
Cabernet Franc & Merlot Válogatás 2005
Részvételi díj: 15.000 Ft/fő
Részvétel feltétele az előzetes írásos bejelentkezés!
A helyeket regisztrációs sorrendben töltjük.
(Maximális létszám 40-fő)
További információk:
Regisztráció: borklub@gere.hu
Honlap: www.gere.hu
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!