Újboregyetem és Libator 2007
, , 2007. november 8. – Budapest, Budai Vár, a Magyar Kultúra Székháza
Azt szokták mondani, hogy „Márton, az új bor bírája!”. És valóban. A novemberi Márton naphoz kötődik az újborok első kóstolása. Ekkor derül ki, hogy milyen is volt az adott év termése. Laikusok csak annyit tudnak mondani, hogy jó vagy nem olyan jó (hisz a rossz jelzővel csak nem bántanánk meg egyetlen, nálunk jobban hozzáértő szakembert). Vajon elég ez az értékelés? Nekünk talán igen, a szakmában dolgozóknak biztosan nem.
Épp ezért november 8-án ismét megrendezik az Újboregyetemet, ahol előadások keretén belül tájékozódhatunk többek között a 2007-es év borteméséről. A Márton nap a ludak napja is, így nem lehet szó nélkül elmenni a baromfik mellett sem.
Az értékelés mellett lehetőség nyílik a bor erjedésének különböző fázisaiban álló italok kóstolására, úgy mint must, erjedő murci stb.
Igazán izgalmas előadások és előadók elé nézhetünk, ha beregisztráltatjuk magunkat a részvevők közé:
1. A 2007-es évjárat szakmai értékelése, a bortermés várható minősége a termelők és a fogyasztók elvárása szerint
Előadó: Dr. Gál Lajos, a SZBKI Eger igazgatója
A korábbi gyakorlat szerint előadónk elemzi az elmúlt évjárat időjárását, annak hatását a szőlőtermés mennyiségére és minőségére, majd országos kitekintésben a legfontosabb régiók várható bor minőségét részletezi. Sav és tannin karakter, alkoholosság és testesség, az illatok, ízek gazdagsága, érlelhetőség szemszögéből. Vajon a piac hogyan fogja értékelni a 2007-es évjáratot?
2. „Szüretkor a pincében”– Jellemző bortípusaink kóstolással egybekötött bemutatása születésük korszakában
Előadók: A borászok
Dr. Gál Lajos, Borbély Tamás, Gere Zsolt, ifj. Szepsy István, Vida Péter
Különleges alkalmat kínálunk hallgatóinknak, mely során mustot, erjedő murcit, kierjedt, de még nem letisztult újborokat kóstolhatnak. Oly egyedi élményben lehet részük, mely csak a termelőknek adatik meg. Öt jelentős borvidékünk, egy- egy neves borásza, egy- két újborral értékeli és mutatja be a saját borvidéke 2007-es évjáratát. Első kézből, a termelőtől kaphatnak ismereteket, vajon mit mutat, milyen jövőt ígér az idei év fehér, rosé, vörös és Tokaji bora.
3. „Márton Lúdja” kapcsán a magyar baromfiról – Érték, egyediség, recept, termékkóstoló!
Előadó: Bárány László, Baromfi Termék Tanács elnöke
Részletek:
Időpont: 2007. november 08., csütörtök, 16-19 óráig
Helyszín: Magyar Kultúra Alapítvány Székháza,
I. ker. Budapest, Budai Vár, Szentháromság tér 6.
Részvételi díj: 4000,- Ft
Jelentkezési lap letölthető a www.aborfesztival.hu weboldalról!
A részvételi díj tartalmaz egy fő részére belépőjegyet az 5. Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényére
(Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre, SKANZEN; 2007. november 10-11.)!
További információk
Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.
Cím: 1124 Budapest, Somorjai u. 21. I. em.
Tel.: 06-1-203-8507
E-mail: info@borkulturakht.hu
Honlap: www.aborfesztival.hu
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!