VII. Miskolci Borfesztivál és Kézművesvásár
, , 2008. június 11-22. – Miskolc
Több belvárosi helyszínen kerül megrendezésre a Miskolci Operafesztivál kísérőrendezvényeként a VII. Miskolci Borfesztivál és Kézművesvásár. A Széchenyi utca ad majd otthont a kézművesvásár áruinak és gasztronómiai érdekességeknek. A kézműves mesteremberek (fafaragó, szűcs, kovács, papírmerítő, gyöngyfűző, keramikus stb.) bemutatják fortélyaikat a kíváncsiskodóknak, míg a gasztronómiai kiállítók sajtokkal, házi rétesekkel, kenyerekkel, reform konyhával szeretnének kedveskedni a látogatóknak. Az Erzsébet tér a Borfesztivál helyszíne lesz, ahol a Tokaji Borvidék áll majd a középpontban. Élő zene, finom borok és különleges magyar pálinkák fogják majd a jó kedvet csiholni. Lesz egy vendégfogadó tér is, mégpedig a Városháza terén, amit rengeteg ülőhellyel, világítással, napernyőkkel tesznek hangulatossá. És akkor még a környező látványról nem is beszéltünk, amit az avasi hegy és kilátó tár majd az itt megpihenni vágyók elé.
Néhány kiállító borász:
István Pince,
Margit Pince,
Zsófia Pince (Miskolc),
Alexander borválogatás (Miskolc),
Bognár Pince,
Kosik, Prokai Pince,
Kompa, Dusza (Bükkalja),
Simon Pincészet (Eger) ,
Kohári Pince (Egerszalók),
Kiss István Családi Pincészet (Tolcsva),
Dr. Kardos János Pince (Sátoraljaújhely),
Rubin Borház (Csongrád),
Spiegelberg Pincészet (Somlóhegy),
St. Donátus (Garamvári Vencel, Balatonlelle),
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány),
Polgár Pince (Villány)
Pálinka kiállítók:
Prekop Pálinka (Miskolci Likőrgyár Zrt.),
Zsindelyes Pálinkaház (Szeged)
Ha a jövőben értesülni szeretnél a legfontosabb boros és gasztronómiai programokról, jelentkezz társasági élet hírlevelünkre!
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!