XIX. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál
, , 2008. szeptember 6-7. – Budafok
Budafok egykor pincéiről és borkereskedelméről volt híres. Ezt próbálja feleleveníteni a 2008-ban már tizenkilencedik alkalommal megrendezett Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. De nem egyszerűen csak a borokról fog szólni ez a fesztivál, hanem azok készítőiről is. Ugyanis a rendezvény ideje alatt lesz a Kárpát-medencei (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék) borászok III. találkozója, ahová összesereglik a környező országok magyar ajkú bormestereinek zöme, így például Balla Géza, Bott Frigyes, Maurer Oszkár, Rozsmán István vagy épp Cuk Lajos is jelen lesz az eszmecserén és borversenyen.
A borok mellé autentikus magyar zene, népzene és jazzmuzsika is dukál, sőt Promontórium Borlovagrend-avatáson és Chevaliers Törley Pezsgőrend-avatáson is részt vehetnek a megjelentek.
Beköszöntő programok a Campona Bevásárló Központban:
2008. szeptember 4-én délután 16-19 óra között a Budafoki Borút Egyesület a budafoki pincészetek termékeit népszerűsítő, vásárlással egybekötött borkóstolót tart.
2008. szeptember 5-én délután 16-19 óra között a Határon túli Borversenyen résztvevő borászok, a határon túli pincészetek termékeit népszerűsítő borbemutatót tartanak.
2008. szeptember 4-én Záborszky Kiállítócsarnok (Nagytétényi út 26-28.)
18.00 A Mészáros László Képzőművészeti Egyesület „Egy pincényi történelem-egy pincényi kultúra” című kiállítása. A kiállítást Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitja meg.
Közreműködik a Fodor Kamaraegyüttes.
Kiállítások
Szeptember 5.
Helyszín: Lics Pincészet (Kossuth Lajos u. 44.)
- Juhász Péter és Juhász Tamás fotókiállítása
- Hajas József szobrászművész kiállítása
- Balogh János grafikus rézgrafikái
- Breczkó Péter tűzzománc alkotásai tekinthető meg.
A kiállítás a XIX. Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál ideje alatt, 2008. szeptember 6-7-én 10.00-20.00 óráig tekinthető meg.
Helyszín: Garab-Seybold Pince (Péter Pál u. 39.)
17.00 megnyitó
Mandragóra csoport képzőművészeti kiállítása és Gy. Kamarás Katalin fazekas, keramikus, a Népművészet mestere kiállítása látható.
Szeptember 6. szombat
Helyszín: Savoyai tér
10.00 Ünnepélyes megnyitó
Beszédet mond Tőkés László püspök, az Európai Parlament képviselője, és Szabolcs Attila polgármester.
A kerületi történelmi egyházak szőlőáldása után, látványos szüreti felvonulás a meghívott magyarországi borlovagrendek kíséretében a borospincékhez.
Szüreti felvonulás közreműködői: Budafoki Fúvósegylet, a Szupernovák Mazsorett, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola néptáncosai, szőlőkoszorús kocsi, a meghívott Borlovagrendek
Pinceprogramok
Szeptember 6. szombat
Helyszín: Törley Pincészet (Anna utca 5-7.)
Törley szabadtéri festészeti akció
Alkotnak:
Kiss Iringó Márta, Győri Lajos, Egyed Tibor, Sarkadi Petra, Deli Eszter, Sztrakay Orsolya, Győri Judit, Pállay József, Felényi Péter, Almási Gertrúd Stark István képzőművészek.
Az akciót dokumentálja Varga Gábor György fotóművész.
A nap folyamán a látogatók, vendégek, figyelemmel kísérhetik, hogyan készül a mű, miként alkot a festőművész.
A kész műveket másnap kiállításon mutatjuk be a látogatóknak a Törley csarnokban, továbbá az akción készült fotókat.
13.30-14.00 Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes
14.30-14.45 A költészet bora-a bor költészete I.
Budafok-Tétény Önkormányzata és a Magyar Írószövetség közös rendezvénye.
Botár Attila, Csontos János, Döbrentei Kornél, Jász Attila, Kiss Benedek,
L. Simon László, Péntek Imre, Pósa Zoltán, Szepesi Attila,
Vári Fábián László költők olvassák fel, a XIX. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra írt borverseiket.
15.00-15.40 Pezsgőrend avatások
15.45-15.55 A költészet bora-a bor költészete II.
16.00-16.30 Borlovagrend avatások
16.35-16.45 A költészet bora-a bor költészete III.
A bemutatók után a költők a Törley Fogadócsarnokba dedikálják az alkalomra írt verslapjaikat.
Akik a nap folyamán a tíz költő, tíz különböző pincészetben elhelyezett verslapjait összegyűjtik, ajándékot kapnak.
17.00-18.30 Lucky Boys Dixieland koncert
19.00-21.30 Váradi Roma Café koncert
Helyszín: Oroszlános Udvar (Leányka u. 1.)
14.00-23.00 óráig
Éles Gábor együttese
Madárdal
Manouche Swing
Sebő együttes
Técsői Banda
Tiszavirág együttes
Helyszín: Szőlőskert Gyermeksátor (Savoyai Jenő tér- Plébánia u. sarok)
11.00-20.00 Kézművesség - Cserkész programok - Óvodás foglalkozás
11.00-11.30 Megnyitó
11.30-12.30 Néptánc bemutató és tanítás (Rege Néptáncegyüttes)
12.00-18.00 Játsszunk csodavilágot
14.00-15.00 Nagytétényi református ifjúság műsora
15.00-18.00 Arcfestés
16.00-17.00 Csiszér László és zenekarának műsora
19.00-20.00 Spárga együttes koncertje
22.00 Virrasztás, imádkozás
Egész nap (11.00-20.00) szabadtéri gyermek játszótér, kézműves foglalkozás, cserkész bemutató
Helyszín: Lics Pincészet (Kossuth Lajos u. 44.)
15.00-21.30 Tarjaner Spitzbuam zenekar
Helyszín: Ipartestület Székház előtti tér (Mária Terézia- Kossuth u. között)
Kerületi művészeti bemutatók
Kézműves bemutatók
15.00-16.30 Horvát folkműsor
17.30-19.00 Szilvási Gipsy Folk Band koncert
Helyszín: BCE Soós István Borászati és Üzleti SZKI (Kossuth Lajos u. 83.)
A Fesztivál ideje alatt az iskola udvarán must- és borkóstolás.
Helyszín: Szent István Pincészet, Promontorbor Zrt. (Kossuth Lajos u. 82-94.)
11.00-13.00 Pescarai Big Band
14.00-17.00 Tarjáni Zenei Egyesület Fúvószenekara
18.30-19.30 Budafok Big Band
20.30-22.30 Marshall koncert
Helyszín: Záborszky Pince (Nagytétényi út 38-40.)
13.00-14.00 Budafoki Fúvósegylet
15.00-16.00 Brüders Kapelle
17.00-21.30 Pilistahler Echo
Helyszín: Tar Pincészet-Borbarlang (Nagytétényi út 38-40.)
14.00-15.00 Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar
16.00-16.30 Nádasdy Tánckar
17.00-21.30 Bravi Buam
Helyszín: Hungarovin-Leanderes Pince (Sörház u. 14.)
11.00-11.30 Szupernovák Mazsorett
13.00-16.00 Sóskúti Fúvószenei Egyesület
17.00-21.30 Sóskúti Benta Party
Helyszín: Sümegi és Fiai Pincészet (Tóth József u. 53.)
14.30-15.00 Nádasdy Tánckar
15.30-16.00 Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes
16.00-16.30 Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar
17.00-21.30 Schneider zenekar
Helyszín: Katona Borászat (Borkő u. 10.)
14.30-21.30 Maaner Srammel Kapelle
Helyszín: Kőnig és Garamvári Pincészetek (Sörház u.)
14.00-20.00 Lustige Spatzen
Szeptember 7. vasárnap
Helyszín: Törley Pincészet (Anna utca 5-7.)
11.00-12.30 Night Coffe
13.30-14.30 New Orleans Gang
15.30-16.30 Daniel Speer Brass
17.30-19.00 Hot Jazz Band
Helyszín: Oroszlános udvar (Leányka u. 1.)
14.00-22.00 óráig
Regős Trió
Lovász Irén
Gyárfás Trió
Vivat Bacchus
Makám
Csík Zenekar és Dresch Mihály
Helyszín: Szőlőskert Gyermeksátor (Savoyai Jenő tér- Plébánia u. sarok)
10.00-19.00 óráig
10.30-12.00 Istentisztelet, közreműködik a Pestújhelyi plébánia kórusa és zenekara
12.00-18.00 Játsszunk csodavilágot
12.00-13.00 Néptánc bemutató és tanítás (Rege Néptáncegyüttes)
13.00-16.00 Arcfestés
14.00-15.00 Szövetség együttes koncertje
Egész nap (10.00-19.00) szabadtéri gyermek játszótér, kézműves foglalkozás, cserkész bemutató
Helyszín: Lics Pincészet (Kossuth Lajos u. 44.)
11.00-19.00 Rozbora zenekar
Helyszín: Ipartestületi Székház előtti tér (Mária Terézia- Kossuth u. között)
Kerületi művészeti bemutatók
Kézműves bemutatók
15.00-16.30 Nikola Parov koncert
17.00-18.30 Ternipe Folk Band
Helyszín: BCE Soós István Borászati és Üzleti SZKI (Kossuth Lajos u. 83.)
A Fesztivál ideje alatt az iskola udvarán must- és borkóstolás.
Helyszín: Szent István Pincészet, Promontorbor Zrt. (Kossuth Lajos u. 82-94.)
11.00-15.00 Kaltenecker zenekar
16.30-18.00 FG4 koncert
19.00-20.00 Pescarai Big Band
Helyszín: Záborszky Pince (Nagytétényi út 38-40.)
11.00-12.00 A faragott Klauzál-hordó ünnepélyes avatása, melyet az első magyar mezőgazdasági miniszter, kistétényi borász emlékére adományoz a Klauzál Gábor Társaság.
Avató beszéd: Dobos Károly, átvevő: Békési Imre
11.00-12.30 Südoffen Blaskapelle
14.00-16.00 Pescarai Big Band
17.00-20.00 Brüders Kapelle
Helyszín: Tar Pincészet-Borbarlang (Nagytétényi út 38-40.)
10.00-13.00 Sóskúti Fúvószenei Egyesület
15.00-19.00 Ungarndeutsche Jungs
Helyszín: Székely udvar
08.00-16.00 Borfesztivál-ragufőzőverseny
09.00-16.00 Pilistahler Echo zenekar
Helyszín: Hungarovin-Leanderes Pince (Sörház u. 14.)
10.00-12.00 Grossturmwaller Musikanten
13.00-18.00 Strehli Kapelle
Helyszín: Sümegi és Fiai Pincészet (Tóth József u. 53.)
10.00-18.00 Pilischer Sramli
Helyszín: Katona Borászat (Borkő u. 10.)
11.00-16.00 Lustige Spatzen
Helyszín: König és Garamvári Pincészetek
11.00-17.00 Szomor Sralmi
További információ:
Paál Anita
Tel: 1/229-2687
E-mail: paala@bp22.hu
Honlap: www.budafokiborfesztival.hu
Ha a jövőben értesülni szeretnél a legfontosabb boros és gasztronómiai programokról, jelentkezz Társasági élet hírlevelünkre!
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!