Zila Cukrászda édes süteményei és édes borok a Vinoport Clubban
, , 2011. november 30 - Budapest, Vinoport Borbár
Lassan lehullanak a fákról a sárga levelek, jelezve, egyre jobban közeledik a zord tél, amelybe fényt a karácsony visz. Ennek az ünnepnek a bevezetésére november 30-án ízlelőbimbó kényeztető kóstolásra invitáljuk az édességek kedvelőit. Régebben már kóstoltunk össze a Vinoport Club keretén belül Náncsi Néni Vendéglőből érkezett falatkákat borokkal, most pedig az Ország tortája címet magáénak tudó Zila Cukrászda édes remekei töltik majd be az estét. Az előkóstoláson már kiderült, bizony nem mindegy, milyen csemegéhez melyik édesbort választjuk, épp ezért az este során inkább interaktív ízlelésre kerül majd a sor.
Kilenc – epres, barackos, túrós, karamelles, narancsos, aszús stb. – sütiszelet várja azon az estén a vendégeket, amelyek a különleges Zila-tortaformában készülnek. Természetesen ezekkel is megismerkedhetnek majd az érdeklődők. A borok pedig a félédestől kezdve, a késői szüretűeken át, egészen az aszúkig ível majd a tokaji Hímesudvar jóvoltából!
A kóstolón mindenki eldöntheti, melyik borhoz ajánlaná az adott süteményt!
Nem ültetett a kóstoló, de rövid bevezetővel és kóstolási tanáccsal indul, azonban érkezni később is lehet, de előzetes jelentkezésre szükségünk a pontos mennyiségek előkészítése végett!
Időpont: 2011. november 30. 17-20h
Helyszín: Vinoport Borbár
Részvételi díj: 2900 Ft/fő
Jelentkezés: vizi.csenge@vinoport.hu
További információk:
Vinoport Borbár
Cím: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 1.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!