Bajban van a syrah?
Rejtélyes betegség szerte a világon
2008-02-11 | Tóth AdriennA kaliforniai borvidéken pusztulnak a syrah szőlőtőkék, és az a legrémisztőbb, hogy egyelőre nem tudják pontosan miért. Igaz, a baj még nem ölt végzetes mértéket, mégis egyre inkább csökkenti a fogyasztók körében keresett szőlőfajta új telepítéseinek mértékét. Ez azonban nem jelent komoly veszélyt a borvidékre, hiszen annak mindössze három százalékát borítja.
Az érdekesség az, hogy a jelenség különböző mértékben érinti az egyes borászatokat. Pont ezért míg néhányan a vészharangot kongatják, mások nem is veszik komolyan a lehetséges problémát.
Annak, hogy már rég nem ez folyik szakmai körökben a csapból is az az oka, hogy a tünetek megjelenése nagyon visszafogottak, és a legtöbb esetben csak egy-két tőkét érintenek hektáronként. Ezen a két növényen azonban drámai a hatás. Először megduzzad a tőke földhöz közeli része, aztán tavasszal a megszokottnál kisebb rügyek, hajtások jelennek meg, a kora nyár pedig pirosra színezi a leveleket.
Ez utóbbi egy hozzá nem értő számára romantikusnak tűnhet, azonban a levél elszíneződése oda vezet, hogy leállnak a növény energiatermelő folyamatai, így aztán az nem képes megérlelni a gyümölcsöt.
Míg Kaliforniában volt olyan eset, ahol már a telepítés utáni harmadik évben találkoztak a jelenséggel, addig a legtöbb helyen 6-10 éves telepítésekben kezdi felütni a fejét az egyelőre meg nem értett tünetegyüttes.
Azért válik csak most aktuálissá a kérdés, mert az államban a kilencvenes évek vége felé kezdtek nagy arányú syrah telepítésekbe a termelők. Ez volt az az időszak, amikor a lassan unalmassá váló cabernet sauvignon, zinfandel és merlot helyett új kékszőlőfajtát kerestek.
A syrah telepítések így robbanásszerűen nőni kezdtek alig egy évtized alatt. Amíg 1996-ban még jóval kevesebb, mint 400 hektárnyi telepítésről tudtak az állam területén, addig ez tavalyra elérte a majd 8 000 hektárt.
A problémáról leginkább a borvidék Central Coast elnevezésű régiójában beszélnek jelenleg. Tudni kell azonban, hogy nem lokális, hiszen tapasztalták már Franciaországban és az ugyancsak a kaliforniai North Coast vidékén is. Azt azonban nem lehet tudni, hogy biztosan ugyanazzal a jelenséggel állnak szemben.
Franciaországban a syrah az ötödik legfontosabb szőlőfajta, így meglehetősen komolyan veszik a helyzetet. Itt főleg a hetvenes és a nyolcvanas években indult el egy új telepítési hullám. A botrány ott 1993-ban tört ki igazából, azóta próbálják megoldani, de így bő egy évtized után, még azt sem tudják, hogy mivel állnak szemben pontosan.
Egy 2004-es riport szerint minden tizenöt éves, vagy ennél fiatalabb francia syrah ültetvényt érint valamely módon a betegség. Egy nagyon friss, Davisben megrendezett konferencia egyik szimpóziumán az hangzott el, hogy a tünetek valóban mindenhol feltűnnek az országban függetlenül a talaj típusától, a használt klónoktól vagy az alkalmazott szőlészeti gyakorlatoktól.
A tudósok jelenleg az Egyesült Államokban is vizsgálják a problémát. A legtöbben a tünetek jellegéből egy korábban valószínűleg ismeretlen vírus megjelenésére gyanakszanak. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy az egyébként shiraz (helyi elnevezés) szőlőfajtával bőségesen ellátott ausztrálok kevéssé látszanak szenvedni a problémától.
Ők valószínűleg jobban ügyeltek, és megtettek minden lehetséges előzetes óvintézkedést bármilyen, a növényre veszélyes vírusbetegség ellen mind a telepítés alatt, mind azóta folyamatosan a szőlőmunkákkal.
A hírek elég ijesztően hangzanak, meglátjuk, hogy a jövőben miről fogunk értesülni.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!







