Történelem, ezoterika, portugieser

Tamás bátyánál jártunk

2009-07-17 | Tóth Adrienn

Villány nem egy nagyváros, utcáin haladva könnyen észrevehető egy tábla, amely „Tamás bátya pincéje” felé irányítja az utazót. Bár ez, a szinte rokoni megszólítás nem megszokott egy pincészet elnevezéseként, a kifejezetten barátságos borásztársadalmat ismerve, nem is tulajdonítunk különösebb jelentősséget a szófordulatnak. Pedig már itt sejtenünk kellett volna, hogy egy közel sem sablonos találkozás vár ránk.

„Ezt a bort teljesen másképp kell inni, mint az összes többi bort. Hét kortyot kell elfogyasztani belőle, és megnő az ember aurája. Tulajdonképpen le sem kell nyelni, az is elég, ha az ember megfogja a kancsót, bár ebben az esetben kisebb lesz a változás. A bor egyébként egy 2008-as portugieser, és a Jammertal dűlőből származik, ahol egy hektárnyi területem van. Szeptember hatodikán szüreteltem, a szűz jegyben.”

Ahogy beléptünk a borkóstoló helységbe, észrevettük, hogy a falakat történelmi személyiségeket ábrázoló rézkarc-portrék borítják, és a borász, pár perc elteltével egy pálcát fogott a kezébe, amelyet hosszabb időre le sem tett.

Annak, aki Tamás bátyához ellátogat, egy dologra biztosan szüksége lesz, méghozzá nyitottságra, hiszen itt történelmi fordulatoktól kezdve, a bornak a spiritualitással való kapcsolatáig, olyan dolgokat fog hallani, amelyeket korábban egyetlen helyszínen sem.

A történet azonban nem kezdődik meglepően, sőt! Villányban kifejezetten átlagos, hogy valakit egy asszony vonz ide: „Kertész vagyok, Kecskeméten végeztem. Abban, ahogy idekerültem Villányba, ma már a sors kezét érzem. Élt itt egy rokonom, aki gyakran rendezett mulatságokat, ilyenkor előfordult, hogy összeismerkedtem egy-egy hölggyel. A mi esetünk is így alakult, csak akkor még nem tudtam, hogy ez egy kicsit másról fog szólni."

"Ez 1972-ben történt, rá egy évre azonban egy kis mosolyszünet vette kezdetét. Úgy gondoltam, ez mégsem állapot, rendezni kellene a kérdést, úgyhogy lebicikliztem Kecskemétről Villányba. Mire azonban ideértem – talán büszkeségből –, meggondoltam magam. Épp ott voltam a házuk előtt a döntés pillanatában, és ekkor hirtelen leesett a biciklilánc, és én nem tudtam tovább menni.”

A történet akkor éri el fordulópontját, amikor a hét korty portugieser fogyasztása közben kiderül, hogy lehet, nem pusztán a szép asszony volt az oka annak, hogy Tamást annak idején ide húzta a szíve, hanem inkább az, hogy egy korábbi életében katonaként itt állomásozott.

„Amikor az agykontroll tanfolyamot elvégeztem, azt mondták, hogy ki kell jelölni egy pihenőhelyet, ahova odaképzelheti magát az ember, amikor javítani akar a közérzetén. Én a kékfrankos szőlőmhöz képzeltem magamat, és csak később derült ki, hogy ettől 20 méterre van az a hely, ahol előző életemben táboroztam.”

Ezzel a gondolattal megindul a fontosabb helyi történelmi események, csaták, halálesetek áttekintése, tisztázása. Nagy nevek kerülnek szóba, mint Zrínyi Miklós, Montecuccoli vagy II. Lajos. Tamás bátya véleménye szerint nem minden úgy és ott történt meg, ahogy azt annak idején megtanultuk.

„Budapesten voltam alsó tagozatos, idősebb Antal Imre tartotta nekünk az énekórát. Emlékszem, húsz perc alatt lezavarta a Kodály módszert, aztán Kinizsi Pálról mesélt. Ő oltott be a történelemmel."

"Az is tovább vezetett ezen az úton, hogy édesanyám egy raktárt irányított a Budai Várban, így eljutottam ásatásokra, sokat beszélgettem a régészekkel, figyeltem, miket találnak. Emlékszem a cserépdaraboktól, a második világháborús bombáig sok minden felbukkant. A Hadtörténeti Múzeumba is szívesen jártam, ott is szerettem nézegetni a dolgokat. Kardokat farigcsáltam, homokvárakat építettem.”

"A történelem iránti érdeklődés - kisebb megszakítással - a mai napig megmaradt Molnár Tamásban, a Magyar Történelmi Társulat tiszteletbeli pincemesterében. Arról, hogy lett azzá, a következőképpen mesélt: „1990-ben munkanélküli, majd 1993-ban kénytelen-kelletlen kényszervállalkozó lettem. Ekkor azon gondolkodtam, hogy mit is kellene csinálnom. A bor ötlött fel bennem, mint legjobb választás, de az egyértelmű volt számomra, hogy kannással nem, csak palackos borokkal szeretnék foglalkozni.”

Mára sok mindent megtanult a szőlészetről, a borászkodásról, ahogy az más területeken is igaz emberünkre, a borkészítés több aspektusába is beleásta magát.

„A portugieseren és a kékfrankoson túl cabernet sauvignon, cabernet franc szőlőnk is van, ez utóbbi új telepítés, de már most is nagyon ígéretes. Részben a terület adottságai miatt esett a választás a cabernet franc-ra. Ha akár egy méterrel magasabban feküdne a szőlő, nem jelentene gondot, bármelyik fajtát el lehetne ide telepíteni. Mivel azonban ilyen mélyen helyezkedik el, nő a fagy kockázata, és ezért egy, a hideget jól tűrő szőlőre volt szükségünk. Persze a választást megerősítette az is, hogy a cabernet franc jól illik Villányhoz.”

Ritka alkalom, hogy valaki egy táltos tanonc borásszal beszélgethet. Így hát itt volt a lehetőség arra, hogy megtudjuk, mitől lesz ebben a látásmódban jó egy bor?

„A borban lévő víz úgy reagál, hogy a benne lévő kristályok visszaadják a környezet természetét. Ha olyan helyen kristályosodik ki egy hópihe, ahol negatív energiák vannak, egészen más kristályok képződnek, mint ott, ahol béke van. A boraim általában már csak azért is jobban ihatók másokénál, mert itt jó a hangulat, nincs feszültség.”

A beszélgetés további érdekes fordulatokat is tartalmazott, sok olyasmi történt vagy hangzott el, amit nehéz lenne elmagyarázni valakinek, aki még nem járt ebben a villányi pincében. Tulajdonképpen nem is kell, hiszen, aki kíváncsi az itt elhangozottak bővebb kifejtésére, azt egyedül egy személyhez irányíthatjuk, Tamás bátyához.

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!