Ideje lenne nem rányomni a szundi módra

Fotó: The Telegraph

Hat év telt el azóta, hogy hosszabb szakmai gyakorlatot töltöttem el Franciaországban. Évek óta tervezem, hogy újra eljövök egy kicsit feltöltődni. Az otthoni állóvízben ugyanis könnyen elrozsdásodik az ember. Ha nem jár külföldre, akkor ráadásul nagy az esély rá, hogy meg is eszi a rozsda.

Hogy miért mondom ezt? Nem magyarellenesség, vagy az örök magyaros pesszimizmus beszél belőlem. Mi, vajdaságiak amúgy sem ismerjük ezeket a kifejezéseket. A puszta tények mondatják ezt velem.

A szőlész-borász szíve egyszerűen erősebbet dobban idekint.

Nehéz néhány mondatban átadnom, hogy miért is van ez, de azért megpróbálom. Szóval képzeljetek el Magyarországon egy nagy borvidéket. Ne akkorát, mint Tokaj vagy Villány - azok a maguk párezer hektárjával itt kicsinek számítanak. Inkább egy jó nagy területet - mondjuk legalább tízszer-húszszor akkorát mint az otthoniak, majd' egy megye nagyságút. Ebbe a frissen elképzelt borvidékbe most költöztessétek bele az összes magyar borászt, borászatot és szőlőterületet.

Csökkentsétek le a szőlőfajták és bortípusok számát 3 alá, majd rajzoljatok minden birtok kertjére 3 traktort, 2 prést és minden egyéb munkaeszközből még legalább kettőt. A kis települések kijáratához rajzoljatok fejben egy Auchan-t, de a nevét változtassátok gazdaboltra és tegyétek tele a polcait roskadásig mezőgazdasági termékekkel. A települések önkormányzatai helyére borlaborokat, kutatóintézeteket telepítsetek, a helyi késdobáló kocsmák helyett pedig egy-két Gault Millau-sapkás éttermet. Kész a terv? Akkor isten hozott egy francia borvidéken.

A borászok itt egytől egyig felkészültek, gyakorlottak, mégis szomjasak az új tudományokra. Lelkesítő velük beszélni a legapróbb részletekről. Szívesen osztanak meg minden “titkot” amit a Kádár-korszak sötét évei előlünk elrejtettek.

Olyan “Mekka” ez, mintha a Juniborász barátaimmal hirtelen egy borvidékre költöztünk volna, és nap mint nap összefuthatnánk egymással akár csak egy kávé, vagy egy pohár bor mellett személyesen átbeszélni az ügyes-bajos dolginkat.

Itt azonban nem csak a borászok értenek a borkészítéshez, szőlőműveléshez, hiszen minden családban akad egy vagy két borász. Így tehát mindenkivel van közös téma. Mindegy honnan jön, mihez ért, mit vagy hol dolgozik, milyen idős vagy milyen fiatal az ember, a közös nyelv a szőlő és a bor. Mindenki kíváncsi arra, hogy te hogyan csinálod és megosztja veled, hogy ő hogyan csinálja. Nincsenek titkok, illetve nincsenek nagy titkok. Mindenki alázatos, és rendkívül szorgalmas, de ugyanakkor nem vetik meg az élet élvezeteit sem.

A borászati és egyéb mezőgazdasági segédanyagok, kiegészítők teljes választékát megtalálod itt a legmenőbb gumicsizmától kezdve, az elektromos kötözőszetten át egészen a legmodernebb, legergonomikusabb szőlőművelő traktorokig. Tényleg olyan mint a viccben, itt “minden is” van!

Mintha valami borász álomvilágot vázoltam volna fel az elmúlt percekben, közben pedig csak a valóságot próbálom körülírni. Így megy ez itt minden nap. C’est la vie ici! Mert ha a vidéki paraszt boldog, a munka jól és precízen halad. Boldogságban jó dolgok születnek. Csoda hát, hogy olyan isteni finom itt minden?

Na de nézzünk csak be a kulisszák mögé! Vajon mit rontunk vagy rontottunk el, hogy 1000 km-re innen, Magyarhonban, a borász Disneyland helyett nekünk csak egy agrár-szellemvasút jutott?

Megkerülhetetlenül beszélnem kell a kommunizmus utózöngéiről. Magam is egy olyan borvidékről jövök, ahol még mindig Belarusok, MTZ-k dolgoznak többségben. A sortáv 3 méter, a szőlőtőkék hiánya átlagosan 20-30% között mozog. A fejekben pedig nagy átlagban pont 1000 km-es szakadék tátong a nyugati és a magyar gazda gondolkodása, felkészültsége között.

8 métert kell elhagyni a szomszéd szőlőjétől, különben feljelent (!!!), mázsa/hektárban számolunk, közben azt sem tudjuk valójában mennyi tőke van a területeken, továbbra is támogatva van az egyes-függöny… hiszen nálunk ez a hagyomány. Nincs ember aki bele merne taposni az állóvízbe. Jó az úgy, ahogy van. Eddig is jó volt valahogy. Minek váltani. Többletmunka. Nincs megfelelő gépünk…

Jónapot kívánok!

Lehet háborogni, kikérni magunknak. Ki kell jönni, eltölteni itt egy hosszabb időt. Nem csak kóstolni a külföldi bort, dolgozni is egy keveset, és akkor látni fogjuk, hogy amiről írok, az nem túlzás.

A tudás, ami egy ilyen sűrű borvidéken koncentrálódik, az annyival előbbre tart, hogy örülhetek, ha az én életemben még alulról csak súrolni kezdjük. Egy helyen, egy rendszerben, egy stílusú borról cserélődnek az információk, és mindez szakadatlanul két-háromszáz éve így megy. A bürokrácia, a kutatóintézetek nem maguknak, magukért, hanem a borászoknak, a borászokért, a mezőgazdaságért, a nemzetért dolgoznak. Milyen furcsa ez egy magyar embernek...

Sokan azt mondják, a borászat sikerágazat. A rendszerváltás óta nálunk eltelt lassan 30 év alatt a magyar borászatok látszólag leginkább pneumatikus présekkel, gumilapátos bogyózókkal, hűthető tartályokkal, újfahordókkal gazdagodtak. A szőlőben csodájára járnak már itt-ott a soraljművelőknek, pneumatikus metszőollóknak, keskeny japán traktoroknak.

De jónapot kívánok! Ezek a technológiák Franciaországban már a 80-as években adottak voltak! Ekkor kezdett el itt terjedni a borok hűtése, acéltartályba töltése. Ami a franciáknál 40 éves szőlőművelő traktor, az még most is többet tud, mint az, amiről jelen esetben jómagam otthon álmodok.

A szakkönyvek? Remélem nem bántok meg senkit azzal, hogy a kb. 30 éve kiadott borászati szaktankönyv kissé idejét múlt. A példák, táblázatok, kísérletek, bizonyítások egészen 1966-ig nyúlnak vissza…

Nem kell vidéken élni, sem a mezőgazdaságban dolgozni ahhoz, hogy lássuk: az elmúlt 30 évben sok dolog megváltozott a környezetünkben. A klíma, a fajták, a piaci igények, a laboreszközök, munkaeszközök, tendenciák, minden. Elavult, használhatatlan ismeretek helyére, modern, gyakorlatban is bizonyított technológiai képzésre éhes a magyar.

Nem bormarketing előadásokat, fröccsfesztiválokat és borexpókat kellene támogatni, hanem helyette végre, 30 év után hirtelenjében egy darab használható modern szakkönyvet megfinanszírozni. Amin keresztül akár a kezdő vagy hobbiborász is értelmezhetné a kén és az élesztő használatának az alapjait, vagy a Kádár-korszakban kikupálódott mesterember is megismerhetné végre a szőlőtermesztés modern eszközeit is. De a magamfajta zöldfülű szőlész is olvashatna benne a növényorvoslás legújabb technológiáiról és talán még a legképzettebb borászaink is újraértelmezhetnének vele például a talajgazdálkodásról ezt-azt.

Ha végre lenne egy ilyen könyv, és felkapcsolódna a villany minden fejben, akkor talán nem születnének meg olyan "borfrankenstein" tételek, amiket autodidakta “borteremtők” fél éve még tejet ivó borbloggerektől vagy hozzánemértő demagóg kereskedőktől vett uninformációkból táplálva készítenek. Végre lenne tudatosság, hozzáértés, alázat. És ebből hosszú évek alatt talán megszületne végre több, szebb, jobb, de a legfontosabb, hogy VALAMILYEN magyaros bor.

Ideje lenne felkelni! Többet nem rányomni a “szundi mód”-ra!

A bor, bár kultúra, a készítése nem művészet. Nem önjelölt művészekre vagy szemfényvesztő prédikátorokra van most szükségünk, hanem dolgos kezekre, tudatos munkavégzésre, fenntartható gazdaságokra, sok-sok tapasztalatra és majd végül ezek után identitásra.

Az építkezést pedig nem a festéssel kellene kezdeni. Amíg nem építünk stabil falakat, addig hiába válogatunk a színek között. Omladozó vályogfalat újra és újra ki lehet meszelni ugyan, de egy kis idő múlva újra leomlik az alapokig. A beton, az beton. A tudás, az tudás. Az itt kint felhalmozott és felkutatott tudás pedig úgy érzem, betonbiztos alapokon nyugszik, amire nyugodtan lehet építeni.

Az itteni szőlészettel és borágazattal foglalkozó hivatal és kutatóintézet, a CIVC (Comité Interprofessionnel du Vins de Champagne) professzionális munkát végez. Nem hal bele a saját magára kiszabott adminisztrációs terheibe, és nocsak, érdemi munkára is van ideje. A kutató intézet itt érdekes módon azt kutatja, amire a szőlésznek, borásznak szüksége van. A hivatal azt szolgálja, amire a szőlésznek, borásznak szüksége van. Nem többet és nem kevesebbet, pont annyit, amennyit kell.

A helyi borintézet például minden évben kiad egy aktuális, mindig a legújabb ismeretekkel, kutatásokkal és gépekkel kiegészített több mint 100 oldalas kiadványt. Ezekben az alap-ismereteken felül (modern, minőségi metszési módok, talajtan, növényvédelem, mikrobiológiai és kémiai ismeretek) bemutatja az elmúlt év legújabb kutatásait, fajtakísérleteit. Objektíven vizsgálja hatóanyag szerint az egyes növényvédőszereket és borászati segédanyagokat, hogy a kisgazdát ne lehessen könnyen megetetni a multi gyártók által kreált marketing maszlaggal. Ez munka, kérem. És nem egy országos kiadvány, csak helyi, borvidéki.

A további károgás helyett inkább a sürgető teendőket sorolom:

• A jelentős, zömmel eltékozolt bormarketing támogatások egy részének átcsoportosítása.
• Kutatóintézetek, borlaborok modern minőségi munkára való átszervezése.
• Külfödön jól működő modellek átvétele.
• Jelentős külföldi gyakorlattal nem rendelkező vezetők leváltása.
• Mindenki számára elérhető és érthető szőlészeti és borászati kiadvány készítése.
• A szőlész-borász tanszék financiális támogatása, professzorok és tanulók bevonása a borvidéki munkálatokba.
• A szőlész-borász képzés gyakorlati követelményeinek teljes átdolgozása.
• Minden borvidékre, régióra saját, önfenntartó labor, kutató telepítése.

Ezek az alapok, amik nélkül nem fogjuk tudni folytatni a munkánkat. Ja, hogy jelenleg is vannak modern szellemben, jól működő, tudatos borászatok, felkészült szőlészek és borászok? Igen, vannak. Valahol 1-2 % között mozognak a rendszerben. Általában jelentős, máshonnan érkezett anyagi támogatással a háttérben, a legtöbben még nem gazdaságosan, de már működőképesen tartják a patika rend látszatát. Csak sajnos a hozzájuk érkező olasz, francia, osztrák szakemberek szaktudását nem osztják meg senkivel.

Hogyan máshogy szerezhetnének piaci előnyt ebben a szép szakmában, ha nem mások kárán? Nem okolhatjuk érte őket, hiszen minden tudás energiába, időbe, de leginkább pénzbe kerül. És nem mindenki teheti meg, hogy adakozik. De akkor könyörgöm, ezeket a külföldi szakembereket nem lehetne megkérni, hogy egy általánosságokból összetákolt, politikailag korrekt borstratégiai program helyett, inkább egy kézzel fogható, olvasható útmutatót készítsenek el a magyar gazdáknak?

Otthon épp kitörőben van az “évtized botránya” az osztrák és magyar élelmiszerek összehasonlításával kapcsolatban. A szellemi táplálékokat nem vizsgálja senki? Ott akkora a különbség jelenleg a Nyugat és a Balkán között, hogy inkább le sem írom a hasonlatot, ami az eszembe jutott…

Egy célért fogok harcolni a következő évben években, miután hazatértem: hogy elkészülhessen magyarul az a kiadvány, amit most itt a kezemben tartok. Bár ez a franciáknak készült, francia képekkel, eszközökkel, tanulmányokkal, hiszem, hogy egy hozzáértő, jó csapattal, kellő állami vagy magán támogatással el tudjuk készíteni mi magyarok is ezt az objektív, irányadó szakkönyvet. Küzdeni fogok érte.

Au revoir!