Sakktáblák a hegyaljai határban

Árvay János blogja

Nyitókép: Tarcal Kutató

Gyakran megyünk a gyerekekkel fokolgatni a szőlőkbe. 1975-ben még azt mondtuk, hogy hetente nagyjából egy magyar mustfokot érik a szőlő. Ez most mintha nem így lenne. A mi tőkéink még szépek, de ha szétnézek a határban! Sakktáblát látok, ahol egyre kevesebb a zöld kocka, leginkább sárga, barna kockák tarkítják a határt. Valószínű, hogy nem a peronoszpóra, hanem érdekes módon az orbánc az, ami egyre inkább kifejti a hatását.

Elindult pár hete egy enyhe rothadás és utána a botritisz is. Jócskán kell majd válogatni, de ezt megszokhattuk már. Annak persze nagyon örülünk, hogyha sikerül, akkor jó sok aszúszemet tudunk majd szedni a területeinken. De most azon aggódom, hogy ennek a válogatott szüretnek, sajnos, tetszik nekem vagy nem tetszik, kétszeresnél is magasabb lehet a költsége.

Értik, ugye? Remélem, megértik. Hiába kerül nekünk kétszeres, akár háromszoros költségbe egy kiló szőlő, ez soha nem jelentkezik a végtermék árában.

A minőség az, amihez kötjük az árainkat. Olyan ez, mintha azt mondanám, hogy együtt sírunk és nevetünk. Azért elkezdünk már csipegetni. Néhány parcelláról szedtünk egy-egy tartályra valót. Aztán majd meglátjuk, hogy folytatjuk-e.

Szabolcs fiamék hozzáfogtak Édesanyám házának átépítéséhez. Haladnak, de egyelőre messze van még a költözés. Anyám biztosan mosolyogva nézi onnan fentről a munkájukat.

Itthon minden EU-s vagy magyar közbeszerzési eljárás és pályáztatás nélkül megkaptam egy nagyon bizalmas projekt kivitelezését. Körülbelül egy hete én lehetek Marci unokám tisztasági projektmanagere. Ami annyit jelent, hogyha bűzbomba van a pelenkában, csakis engem hív, hogy tegyem tisztába... Na, ezt sem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz köztünk a bizalom.

Ha szép marad az idő, akkor már Marcit is kivisszük szüretelni. Egy munkáskézzel többen leszünk.