Egri Borok az Akadémián
A sokszínű borvidék
Február 27-én ötödik alkalommal gyűltek össze egri borászok a Magyar Tudományos Akadémián, hogy bemutassák boraikat a szakmának és az érdeklődő nagyközönségnek. Ez alkalommal a kóstolót megelőzően szimpóziumot rendeztek, ahol Gál Lajos, Dula Bence és Lőrincz György egri borászok a klasszikus egri bortípusról, a bikavérről beszéltek. Bár a három előadás különböző szemszögből közelítette meg a témát, végső következtetéseikben nagyvonalakban megegyeztek. Így megállapították, hogy a bikavérnek jót tesz, ha minél több komponensből áll, hiszen ez növeli komplexitását, valamint, hogy az ideális összetétel kb. 70%-ban Kárpát-medencei, 30%-ban pedig nemzetközi fajtákból áll annak érdekében, hogy mint az autenticitást garantálni tudják, mind pedig azt, hogy az eltérő adottságú évjáratok mellett is biztos lehessen évről-évre a jó színvonal.