A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Egri Borok Gálája 2008.

A válogatott felvonult



Merthogy az Egri Borvidékért Alapítvány által tömörített borászok csapatát borász válogatottnak hívják. Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia termeiben február 16-án megrendezett második gálán már szinte mindenki ott volt, akit maga mögé állítottak a borvidékről évről-évre kikerül egyre jobb borok és szimpatikus borászok. Műsor ide, zene oda, ez az esemény a kóstolásról szólt, és azoknak, akik valóban feltették magukban, hogy megkóstolják a kiállított valamennyi bort, bizony tényleg össze kellett szedniük magukat. A sok hasonló érdeklődésű ismerőssel és ismeretlennel folytatott eszmecserék jelentettek csak pillanatnyi szünetet bikavér-országban. Utóbbi megjegyzés miatt azonban senki se gondolja, hogy csak vörös házasításokkal találkozhattunk, szinte minden borász hozott magával fehérbort, de akadtak rosé-k, vörös fajtaborok valamint egyéb a pultról vagy az asztal alól előkerülő borkülönlegességek is.