12. 24.
Masi Fresh & Dry Mesterkurzus
04. 05.
Budapest, Borkollégium
Töppesztéses technológiával készült Valpolicella borok kóstolója, ahol lehetőség nyílik a töppesztés nélküli alap fajtaborok kóstolására is, ezáltal megismerhető, hogy milyen értéket képvisel a boroknak a különleges eljárás alkalmazása.
A mesterkurzusok már évek óta lehetőséget adnak az együtt kóstolásra, ami mindannyiunk számára a legjobb forrás új ismeretek és egyben örömök szerzésére. Alkalmanként lelkes borimádók gyűlnek össze általában Mészáros Gabriella vezetésével, és egy-egy témát járnak körbe (például borfajta, régió, pincészet). A mesterkurzusokat kedvelők számára fontos az ízélmény mellett a megfelelő háttér-információ is, amelyet a nyílt vagy vakkóstolás előtti, illetve alatti előadásból, beszélgetésből szerezhetnek meg. Egyedi alkalmaink során szeretettel várunk mindenkit, aki a borban nem csak egy alkoholos italt lát, hanem időnként igazi műalkotást.
Mesterkurzusainkon gyakran végzett hallgatóinkat is üdvözölhetjük, akik számára a borral való ismerkedés mellett a közösségi együttlét is fontos szempont. Emellett természetesen örömmel látunk minden érdeklődőt, aki így jobban megismerheti iskolánkat is.
A vendégborászat: MASI (Veneto/Olaszország)
Az előadó: Michel Pistorio
Borsor:
1. Fresh Pinot Grigio wine
2. Lightly-dried Verduzzo wine
3. Masianco
4. Fresh Molinara wine
5. Fresh Rondinella wine
6. Fresh Corvina wine
7. Bonacosta Valpolicella
8. Semi-dried Molinara wine
9. Semi-dried Rondinella wine
10. Semi-dried Corvina wine
11. Campofiorin
12. Costasera Amarone Classico
Árak
Normál: 9.000 Ft/fő/alkalom
Extra: 12.900 Ft/fő/alkalom
Bérlet: 80.000 Ft/fő (10 db normál alkalomra)
Extra: 12.900 Ft/fő/alkalom
Bérlet: 80.000 Ft/fő (10 db normál alkalomra)
Furmint
időpont: 2016. április 5. 18:00-21:30
helyszín: 1026 Budapest, Pasaréti út 14.
helyszín: 1026 Budapest, Pasaréti út 14.
Jelentkezés: www.borkollegium.hu/jelentkezes
A tavaszi szemeszter tanfolyamai:
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!