A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A sziesztán bukott el a franciák borkultúrája

Min múlik, hogy mennyi?

2016-02-13 | Sobieski Tamás


A sziesztán bukott el a franciák borkultúrája

Franciaország régóta stabilan a világ egyik legtöbb bort fogyasztó nemzete, közelebbről megnézve azonban a franciaországi borfogyasztás évi 50 millió hektoliterről 32 millióra csökkent 1980 és 2008 között. A nyugodalmas ebédidőn állt és bukott minden?


Franciaországban 1980 óta mérik az évi átlagos borfogyasztást. A BBC spanyol világszolgálata 2011 júliusában közölte a Pau-i Kereskedelmi Főiskolacsoport (ESC Pau), illetve a Toulouse-i Capitolium 1 Egyetem közös tanulmányát a megváltozott francia borivási szokásokról és ezek okairól. A felmérés többek között megállapította:

részben azért esett vissza a borfogyasztás, mert elhanyagolták az utánpótlást, a fiatalok ránevelését.Egy átlag francia manapság is hetente egy palack bort iszik az említett 2011-es felmérés alapján, de feltűnt a vizsgálatot végzőknek, hogy 1980 és 2005 között kétszer annyi lett azoknak az aránya (38 százalék), akik egyáltalán nem isznak bort. A magyarázat elsősorban az elmúlt néhány évtizedben bekövetkezett társadalmi és foglalkoztatási szokásokban keresendő.

 

A kutatást végzők először is korcsoportokra osztották a lakosságot, és ennek alapján megállapították, hogy a 65 évnél idősebbek még mindig naponta isznak bort. Az X nemzedéknek nevezett 30-40 éves korosztály már csak alkalmanként - baráti vagy munkahelyi összejöveteleken - és csak ünnepnapokon hajt fel egy vagy több pohár bort. A 30 évnél fiatalabbak kevesebbet isznak, kivételes alkalmakon, például születésnapokon vagy más családi ünnepeken, és év végén, esetleg házassági évfordulókon bontanak fel egy-egy palackot.

 

 

Pascal Poutet, a tanulmány egyik szerzője szerint a fiataloknak a bor már nem jelent akkora értéket, mint szüleiknek. A 60-as éveiben járó pszichiáter, Alain Rigaud, az egyik francia addiktológiai egyesület (ANPAA) vezetője a BBC-nek idézte fel gyerekkori emlékeit: a munkanap ebédidőben megszakadt, és csak két óra után kezdtek el ismét dolgozni. A bor nem hiányzott sem a déli, sem az esti étkezésről. Csakhogy az eltelt több mint 3 évtizedben bekövetkezett kulturális változások miatt Franciaországban is elterjedt az angolszász munkarend és életvitel: a dolgozók már nem mennek haza ebédre, hanem valahol a munkahely közelében bekapnak egy szendvicset vagy beérik az üzemi konyha választékával, esetleg gyorséttermi ételekkel. Azóta folyamatosan lazul a franciák borhoz való viszonya.

 

Rigaud azt is hangsúlyozta, hogy a borfogyasztás ellen dolgozik a rendőrség kampányainak sora is, vagyis hogy a járművezetők még kis mennyiségben se igyanak alkoholt. Ezt egyébként ő nagyon pozitív ténynek tartja a francia lakosság egészségi állapotával kapcsolatban is.

 

A sziesztán bukott el a franciák borkultúrája

Visszakapja becsületét

A bortermeléssel- és forgalmazással foglalkozó francia szakértők egyáltalán nem aggódtak 2011 nyarán a nem éppen biztató tények ellenére. Bár bortermelés terén tavaly az olaszok megelőzték a gallokat, és a spanyolok sem maradnak le nagyon, a borászok a borkivitelben kárpótolják magukat. Marie-Christine Tarby, a vezető franciaországi szőlészeket és borászokat tömörítő Bor és Társadalom nevű egyesület elnöknője szerint el kell fogadni, hogy az ötvenes évek mennyiségi fogyasztása után áttértek a minőségi fogyasztásra. Öröm az ürömben, hogy már ellenőrizni tudják a bortermelés eredetét és minőségét a legtöbb termelő esetében, és nincs okuk a panaszra a borexportban. Tudniillik nem akármilyen új vevők keresik a francia borokat – leginkább Kína, sőt Katar, és az Egyesült Arab Emirátusok!

 

De ami talán ennél is fontosabb: a mezőgazdasági tárcához tartozó FranceAgriMer 2010 és 2015 közötti felmérése (pdf) alapján ismét nőtt a francia bor becsülete a lakosság körében, főleg a nagy nemzeti ünnepek alkalmával.

 

(Felhasznált forrás: wikipedia.org, BBC – Nagy-Britannia, france.agrimer.fr, Le Figaro – Franciaország, La Vanguardia – Spanyolország)



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!