A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Így boroznak a magyar egyetemisták

Felmérték

2015-11-25 | Vinoport


Így boroznak a magyar egyetemisták

Korán kezdték, főleg száraz fehéret isznak, és bár alig voltak még borkóstolón, már középhaladó borszakértőnek érzik magukat a magyar huszonévesek. Szerencsére a BORTexT mobilalkalmazással folytathatják a tanulást a borokról és fogyasztásukról.


Idén a Nemzeti Bor Maraton kiemelt betétrendezvénye volt a Nagy Egyetemi Borteszt. A Budapesti Corvinus Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, és két felsőoktatásban tanulóknak szóló programon jelentkezhettek a fiatalok egy olyan programra, ahol a borkóstolás alapjaival és négy magyar borral is megismerkedhettek. Ezeken, a szervezők azt is felmérték, hogy a résztvevő majdnem ezer fő hogyan viszonyul a borhoz, borkultúrához és az alkoholfogyasztáshoz.

 

A résztvevők mintegy 40%-a soha nem vett még részt borkóstolón, 15%-uk pedig csak 1-2 alkalommal. Mégis a csoport majdnem fele úgy értékelte, hogy középhaladó a borszakértői pályán. Mindenesetre ezeken az alig több mint 2 órás rendezvényeken minden hasznos információval ellátták őket. 

 

Az is biztos, hogy sokan közülük korán kezdték: mintegy 700 válaszadó jelezte, hogy a 18-25 év közötti korosztályba tartozik, miközben több mint 500-an állították, hogy több mint 6 éve fogyasztanak alkoholt.

 

Kiderült, a 18-35 éves korosztály leginkább száraz fehérbort iszik, valamivel lemarad ettől a száraz vörös fogyasztása.

 

Így boroznak a magyar egyetemisták

 

 

Az egész projekt legfontosabb eleme, hogy a BORTexTen keresztül továbbra is elérhetők azok, akik nyitottak a borkultúrára. A BORTexT egy mobilalkalmazás, amelyet a helyszínen mindenkivel megismertettek. Ezen a szokásos 100-as pontrendszerben értékelhetők a borok. Ha a fiatalok továbbra is használják az appot, akkor a Magyar Bor Maraton szervezői, illetve a projektben résztvevő Földművelésügyi Minisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, valamint a Borkollégium tovább építheti a piacot és a minőségi borokra való igényt.

 

"Jól látható, hogy a borszakma megítélése pozitív irányba épül és egyre nagyobb az igény a fogyasztókban arra, hogy tudatosan tudjanak választani, kóstolni. Elkezdtek véleményeket alkotni, amelyeket nem biztos, hogy minden esetben el tudnak mondani a termelőnek. Erre is ad egy lehetőséget – szó szerint a kezükbe – a mobiltelefonjaikon keresztül az applikációnk" – írják a szervezők.

 

 

Az alkalmazás továbbfejlesztése, bővítése is elkészült, melynek bevezetése 2015. december 10-én kerül sor az első 2015-2016 NEB helyszínén, a Budapesti Corvinus Egyetemen. A továbbiakban kitérnek a csomagolás, a marketingkommunikáció, a piaci megjelenés részleteire is, hogy az applikációban szereplő borászatok komplex képet kapjanak a termékeik fogyasztói megítéléséről.

 

Az applikáció beépített márkavédelemmel, illetve moderálási lehetőséggel rendelkezik.
A BORTexT egyelőre Android platformon elérhető, januártól indul IOS-en is. Decemberben a 2.0 verzióval indul, ami december 5-től elérhető ingyenesen a Google Play áruházban.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!