Miről árulkodik a palack formája?
Az öt legfontosabb típust vesszük sorra
2009-11-17 | Tóth AdriennA világ borait számtalan módon csoportosíthatjuk, valószínűleg ennek ellenére sosem tudnánk mindet betolni egy-egy címkézett fiókba. Meglepő módon azonban a borok tárolására szolgáló üvegpalackokat, szín és forma alapján, egy meglehetősen kis létszámú család tagjaiként kezelhetjük. Nem ördöngösség ez, és az öt alap palackforma megismerésével már nem könnyen hozhatnak bennünket zavarba.
Vissza az amforák korába
Az ókori időkben, a legtöbb esetben amforákban szállították a bort a mediterrán világ egyik csücskéből a másikba. A klasszikus bortermelő vidékektől távol eső tájak borkultúrájának kezdetére az ott talált amfora maradványokból következtetnek ma is a régészek. Az általában két füllel rendelkező, csúcsos végű agyagedényeket sok esetben fenyőgyantával vonták be belülről, hogy a porózus felületen ne szivárogjon el semmi az értékes nedűből, a lezáráshoz pedig parafát vagy kiégetett agyagot használtak.
A legendás idők amforáit a hordók váltották fel, amelyeket jó néhány évszázadon keresztül nemcsak a bor erjesztésekor és érlelésekor használtak, de ebben szállították az értékesített bort, sőt, közvetlenül innen is mérték ki őket. Egészen a tizenhatodik századig kellett azonban várni arra, hogy az üvegpalackok szélesebb körben elterjedjenek, mint bortároló eszközök.
Innentől azonban nem volt megállás, hiszen bár ma már léteznek műanyag palackos, zacskós vagy dobozos borok is, mégis a több száz éve velünk lévő üvegeknél - úgy tűnik - egyelőre nem akad jobb megoldás. A következőkben a nemzetközileg ismert négy legfontosabb palacktípust vesszük sorra, kiegészítve eggyel, a tokaji üveggel.
A tekintélyt parancsoló bordói
Mára talán a legismertebb palackformává vált a bordói, amely Franciaország Bordeaux borvidékéről kapta a nevét. Ahogy ott a régióra leginkább jellemző cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot szőlőfajtákból készített borokat töltik az ilyen palackokba, úgy a világ összes többi borvidékén is általában ilyen formájú üvegbe kerülnek ezek a borok. A klasszikus példákon túl azonban széles körben alkalmazzák őket, a helyi kékszőlőfajták erjesztett leve mellett sokszor töltenek beléjük fehérborokat is, ennek megfelelően színük általában a sötétzöld helyett átlátszó.
Európai bölcsőjéből kimászva a palacktípus az Újvilág pincészeteinek körében is meglehetős elismertségre tett szert. Persze sokan nem elégedtek meg a hagyományos bordóival, így keletkeztek a Dél-Amerikában igencsak jellemző széles vállú ultra-nehéz üvegek.
A lágyívű burgundi
A burgundi palack tartalmának archetípusa az elegáns és elvont pinot noir és chardonnay, amely Burgundia legjobb dűlőiben terem. A váll nélküli, tömzsibb palackokat azonban nemcsak ehhez az észak-franciaországi borvidékhez kötjük, hanem a tőle délre fekvő Rhone-völgyéhez is, ahol a kevésbé ismert viognier mellett a már hazánkban is elterjedt syrah-t vagy syrah alapú házasításokat töltik bele. Ez utóbbi azért érdekes jelenség, mert a legtöbb esetben ez a szőlőfajta a korábban leírt bordói palackba kerül az őshazát jelképező Rhone-völgyén túl.
A burgundi palackot leggyakrabban lágyabb struktúrájú, elegánsabb vörösborok tárolására használják, de szívesen választják komolyabb fehérborok készítői is.
A rajnai palack kihúzza magát
A rajnai borvidék a bortermelés szempontjából északinak számító Németországban található. Az itt készített borok túlnyomó többsége fehér, jellemzően határozott savgerinccel bírnak.
A palack neve pedig másfelé sem tagadja meg önmagát, elsősorban hűvös klímáról származó fehérborokat töltenek bele, például a határ túl felén található Elzászban.
Strapabíró luxuspalack
Ha belegondolunk, egy hagyományos Champagne-i technológiával készített palackos erjesztésű pezsgős üvegnek kell a legtöbb macerát elviselnie az összes borosüveg közül. Hiszen a második erjedés a palackon belül megy végbe, amely ezt követően rázóállványra kerül, ahol ma már legtöbb esetben géppel forgatják, annak érdekében, hogy az erjedés során képződő üledék később eltávolítható legyen. Miután kinyitják az üveget ebből a célból, pótolják a maradékot, majd egy parafa dugóval újra lezárják.
A pezsgős palackok pontos formája és mérete mutatja talán a legnagyobb változatosságot az összes klasszikus palack közül. Ebben az esetben ugyanis egy átlagos bort messze meghaladó méretvariációkkal lehet dolgunk. A klasszikus Champagne-i, mérettől függő elnevezéseket megismerheted Lexikon rovatunk Champagne címszavából.
A mi Tokajink
Utolsónak hagytuk, pedig nem így gondolunk rá. A Tokaji szamorodni, aszú és eszencia borok egy, számunkra megszokott, nemzetközi viszonylatban azonban különlegesnek számító fél literes palackba kerülnek. Ebben az esetben azonban a korábbiaktól eltérően mindig színtelen üveggel van dolgunk. Nem is hallottunk még olyan tokaji borászról, aki lemondana arról, hogy ezzel az aranyárnyalattal kényeztesse szemünket, amely a hordós érlelés és az alapanyag eredeti gazdagságának eredményeként jellemzi ezeket a borkülönlegességeket.
A palackformák mibenlétével tehát azért érdemes tisztában lenni, mert sok esetben bizonyos kezdő következtetéseket - amelyek természetesen az ilyen következtetések jellegéből adódóan sokszor lehetnek tévesek - levonhatunk belőlük. Nagyon leegyszerűsítve fogalmazhatunk úgy, hogy ideális esetben a címke pontos ismerete nélkül, egy rajnai palacktól eleganciát, egy burgunditól komplexitást, egy bordóitól pedig erőt vagy frissességet várunk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!