Miért szeretek vakon kóstolni?
Egy stratégiai játék tanulságai
2013-04-23 | Tóth Adrienn
Számos általam nagyra tartott borszakíró, borszakértő leírta vagy elmondta már, hogy miért nem ért egyet a borok vakon történő kóstolásával. Gondolkodásuk levezetése logikus, követhető, teljes mértékben azonosulni lehet vele. A bökkenő az, hogy szerintem én is logikus indokkal rendelkezek arról, hogy miért szeretek vakon kóstolni. Persze, ha hűek akarunk lenni az igazsághoz, az is előfordulhat, hogy ez a logika rám igaz, másra pedig nem feltétlenül.
Amikor elkezdődött…
A borokkal való tudatos ismerkedés folyamata – valószínűleg sokakhoz hasonlóan – nálam is boros tanfolyamokon indult el. A tanulási folyamat fontos része, amikor egy oktató borelemzését hallgatva keressük poharunkban a citrusos illatokat, az élénk savakat, a tapadó tannint. Amikor még csak ismerkedünk a borleírás alapfogalmaival, biztos támpontokra van szükségünk.
Sok óra és persze még több bor után az ember már önállóvá válik, beleszól az elemzésbe, megosztja véleményét, egyetért, vagy éppen cáfol. Borkedvelőként ezen a ponton meg is állhatunk, hiszen megvan a tudásunk, hogy megfogalmazzuk véleményünket egy borral kapcsolatos beszélgetés alatt, és el tudjuk mondani egy sommelier-nek vagy borkereskedőnek, hogy éppen mihez lenne kedvünk.
Ha a véleményünknek komolyabb jelentősége van
Ha a borral nem csak hobbiként foglalkozunk, de ebben a szakmában is helyezkedünk el, vagy ha komolyabb gyűjteményt állítunk össze, amely jelentősebb anyagi forrásokat igényel, szükségessé válik az önálló, felelősségteljes véleményalkotás. Hiszen döntésünk nem csak egy-két pohárnyi vagy üvegnyi mennyiségre terjedhet ki, hanem ennél sokkal többre.
Sok éve már, hogy borkereskedőként kezdtem dolgozni. Ekkor már túl voltam több boros tanfolyamon, tudtam valamit a szőlészet és a borkészítés legfontosabb összefüggéseiről, a hazai és a külföldi borvidékekről, és viszonylag sok borral találkoztam már. Amikor azonban elindultak az ún. „szerdai borkóstolók”, amelyek során vakon kóstoltunk, főleg külföldi borokat, csendben, úgy éreztem, mint aki először ugrik a mély vízbe. Egy komplett sor lekóstolása volt a feladat, majd a kóstolást követő kiértékelésen nem tudhattad, melyik borról kell önállóan véleményt alkotnod a többiek előtt, jellemezve azt, és meghatározva, hogy vásárolnál-e belőle, és ha igen, mennyiért.
Az első ilyen kóstolókon döbbentem rá, hogy az ember milyen szinten hajlamos egy közös kóstolón mások véleményének elfogadására anélkül, hogy önálló ítéletet alakítana ki.
Kutatás a pohárban
A borkereskedő élet nem tartott sokáig, ma már öt éve, hogy folyamatosan tesztelünk a Vinoport szerkesztőségben, az utóbbi egy évben kevés kivételtől eltekintve heti rendszerességgel. A korább leírt szisztémán nem változtattunk: rövid, 12-13 borból álló sorokat kóstolunk annak érdekében, hogy minél alaposabb elemzés alá vehessük őket.
A vakkóstolásnál a mai napig kitartunk egyrészt azért, mert úgy gondolom, egyre több szimpatikus borászt személyesen megismerve szinte lehetetlen megvalósítani az objektivitást. Fogalmazhatok úgy is, hogy az egyetlen ok, ami lehetővé teszi az objektivitást számomra, hogy tudom, milyen szubjektív is vagyok valójában.
A vakkóstolást azonban egy másik ok is támogatja, és erre csak akkor döbbentem rá igazán, amikor Malcolm Gladwell 2005-ben megjelent Blink: The Power of Thinking Without Thinking című könyvét elolvastam.
Most azonban lépjünk egyet vissza: általánosan elfogadott tény – legalábbis azok körében, akik a borkóstolással komolyan foglalkoznak –, hogy a borok szépségét pont az a rengeteg tényező jelenti, amely a bor egyediségéért felel: a dűlő tájolása, talaja, a nyár, az ősz, a szüret időzítése, az erjesztés alatti hőmérséklet, a szőlőfajta, a hordó kora, a palackozás időzítése… A sor szinte végtelen, hiszen legtöbb pontjából újabb alpontok sokasága bontható ki.
Ha maga a kóstolás élményt ad nekünk, célunk valószínűleg az, hogy a bor megkóstolása által minél több tényezőre következtetni tudjunk, amelyek borunkat meghatározzák, és amelyek megkülönböztetik a többitől.
A bor ilyen szempontból vizsgálva végtelenül összetett információkat hordoz, amelyeket azokkal az érzékeinkkel kell megfejtenünk, amelyekre valószínűleg a legkevesebb tudatos figyelmet fordítottunk: azaz a szaglásra és az ízlelésre. Tény, hogy míg azt bárki könnyen megállapítja, hogy egy labda piros-e vagy kék, de ha bekötik a szemünket, és meg kell szagolnunk vagy kóstolnunk valamit, gyakran előfordul, hogy bár biztosan tudjuk, ismerjük az adott illatot vagy ízt, mégsem tudjuk megnevezni azt.
A borkóstolásban pont az a különleges, hogy addig elhanyagolt érzékeinket kell felébresztenünk, és együttműködésbe hozni agyunk tudatos, logikai alapon működő részével. És itt térünk vissza Gladwell könyvére, amelyben esettanulmányok során arra keresi a választ, mikor kell hallgatnunk első zsigeri megérzéseinkre és mikor érdemes tartózkodni tőlük egy döntés meghozatalakor.
Egy képzeletbeli háború és a borkóstolás
A kérdést minden fejezet más szemszögből vizsgált, a borkóstolás szempontjából számomra legérdekesebb egység a Millennium Challenge 2002 eseményeit dolgozta fel. Ez egy 250 millió amerikai dollár értékű kísérlet volt, amelyben egy olyan komplex számítógépes programot, amely az ellenséges hadsereg minden rezdülését feljegyez, ütköztettek meg egy vietnami veterán döntéseivel egy stratégiai játék keretében lezajló háborúban. Az egyik félnek tehát rengeteg információ állt a rendelkezésére, a másiknak ennél jóval kevesebb.
A kísérlettel kapcsolatban több résztvevő is annak a véleménynek adott hangot, hogy ha ezen kezdeti feltételek után nem lett volna erősen manipulálva a háború menete, nem veszíthetett volna a vietnami veterán a dollármilliókért elkészített csodaprogrammal szemben. Gladwell az eset tanulságát akként határozta meg, hogy egy döntés hatékonyságát nem feltétlenül segíti elő, ha túl sok információ áll rendelkezésünkre, sőt ez sok esetben akár veszélyesnek is bizonyulhat, mert nem feltétlenül tudunk hatékonyan válogatni közülük, vagy egyenesen elterelik a figyelmünket, és más mederbe terelik gondolatainkat.
A borkóstolás tapasztalati problémájára fordítva ezt az összefüggést úgy fogalmaznám meg, hogy ha egy borra vagyunk kíváncsiak, először hagyjuk, hogy csak az a bor beszéljen hozzánk. Ha nem kattognak az agytekervényeinkben a pincészettel és szőlőfajtával kapcsolatos háttér-információink és korábbi kóstolási tapasztalataink, sokkal tisztábban, koncentráltabban figyelhetünk a borra. Ebben az esetben tehát szűrjük az információk forrását annak érdekében, hogy hatékonyabban észleljünk konkrét tényeket.
Persze a teljes kép kialakítása érdekében ezt követően érdemes minél többet megtudni a termőtájról, az évjáratról, az ültetvényről, a borászról. Ha azonban a borkóstolás egyik legnagyobb kihívását jelentő aspektusára, egy bor megfigyelésére, megértésére szánjuk el magunkat, akkor garantált, hogy sosem fogjuk elunni magunkat borkóstolás közben, hiszen érzéki tapasztalataink és logikai készségünk végtelen mennyiségű összefüggés felállítását teszi lehetővé.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!