A parafadugó
Még tartja magát, de meddig?
2008-04-21 | Tóth Adrienn
Ahogy egyre több az alternatív megoldás, mi is egyre sűrűbben beszélünk arról, hogy valójában melyik csomagolási mód, melyik palackzáró eszköz a legpraktikusabb, legkörnyezetkímélőbb, legesztétikusabb. Egyik kutatás cáfolja meg a másikat, vitákat indítva útjára azok körében, akik egyáltalán foglalkoznak az új lehetőségekkel. Mielőtt belekezdenénk ebbe a kusza témába, szenteljünk egy cikket a borcsomagolás origójának: a parafadugónak.
A csomagolás bármelyik elemét vegyük is célkeresztbe, legyen az a parafa- vagy a szilikondugó, az üvegpalack, vagy az úgynevezett bag in box csomagolás, nem tekinthetünk el a kérdés számtalan aspektusától. Figyelhetjük csak meg a gazdasági, környezetvédelmi vagy kulturális vonatkozást, bármelyik kihagyásával fontos tényező mellett megyünk el.
Miről beszélek tulajdonképpen? Nem kaphatunk teljes képet addig, amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy például csak az Egyesült Államokban a parafadugók, kapszulák és a csavarzárak 83 millió dolláros (cikkünk írásakor több mint 13 milliárd forintos) üzletet jelentenek évente. Vagy, hogy Itáliában komoly csata folyik a minisztérium, a sommelier-k és a borászok között a szintetikus dugók ügyében. Esetleg, hogy a mediterrán parafa erdők a trópusi Andok erdeivel vetekszenek az egy területegységre jutó különböző növény és állatfajok számában.
Miért különleges?
A szőlészek és borászok gyakran beszélnek egy-egy szőlőnövény termőre fordulásáig, egy-egy bor éretté válásáig eltelő időről, pedig ahol igazán szükség van a türelemre, az a parafaipar. Hiszen miután elültetsz egy fát, negyven-ötven évnek kell eltelnie, míg először „szüretelhetsz” róla.
És még az első alkalommal, amikor első ízben húzzák le a törzset borító külső réteget – amely folyamat egyébként nem károsítja a növényt – sem bír jelentőséggel, hiszen eredménye használhatatlan. Újabb nyolc-tizenkét évnek kell eltelnie, mire életében először nyereséget hoz a növény. Egy fa átlagosan kétszáz évig él, ez alatt körülbelül tizenhat alkalommal lehet megszabadítani a kérgétől.
A bolygó szereti a parafadugót
Ennek több oka is van. Egyrészt mivel jó néhány parafa erdőben különleges állat- és növényvilág éli mindennapjait, néhány különösen veszélyeztetett egyeddel. A parafák különösen jól funkcionálnak a levegő tisztítása terén. Csak Portugáliában 4,8 millió tonna széndioxidot nyelnek el évente, amely öt százaléka az ország teljes kibocsátásának. Másképp fogalmazva: 1,3 hektár parafa erdő, amely egy tonna parafa dugót ad évente, két tonna széndioxidot dolgoz fel. A parafaerdőknek ugyancsak nagy jelentőségük van termőterületeik talajvédelmében azáltal, hogy megkötik azt, így gátolva az elsivatagosodás folyamatát.
Valószínűleg nem csak bennem merült fel az imént felsorolt tényekkel kapcsolatban, hogy kis erőfeszítéssel nagyon sok más erdő típusra is rá lehetne húzni egy hasonló leírást. Egyet azonban még környezetvédelmi kérdések tárgyalásakor se felejtsünk el, mégpedig azt, hogy amiért kiemelkedően hasznos egy parafaerdő a legtöbb másik erdővel ellentétben, az az, hogy itt konkrétan a fák kivágása helyett minél nagyobb erdőbázis életben tartása jár gazdasági előnnyel. Sokkal valószínűbb tehát egy olyan erdő jövője, amely számtalan vállalkozáson keresztül sok embernek juttat munkahelyet, mint egy olyannak amely „pusztán” a tiszta levegőért, valamint állat- és növényvilágáért létezik.
Az olaszok és a parafadugó
A parafa és szintetikus dugók kérdése megosztani látszik az olasz borpiacot. Míg a mezőgazdasági miniszter és a sommelier-k a hagyományos dugót védik, addig egyre több borász a műanyag megoldás mellett tör pálcát.
A kérdés a legtöbb országban nem jelent problémát, és egy ideje jó néhány olasz termelő is használja már ezt az új megoldást, azonban a minőségileg magasabb kategóriába tartozó, eredetvédett DOC borok esetében nem engedélyezi a helyi bortörvény.
A törvény módosítását több termelő is kérvényezi, ugyanis szeretnék, ha DOC boraik esetében szintetikus dugót alkalmazhatnának, azonban ők sem mennek tovább, a csúcskategóriás, a legtradicionálisabb minőséget jelképező DOCG borok esetében maradnának a megszokott megoldásnál.
A mezőgazdasági miniszter és az Élelmiszer Minőségi Iroda vezetője azonban megtagadta támogatását ez ügyben a termelőktől. Egyedül abba volnának hajlandók beleegyezni a hivatalok vezetői, hogy bizonyos DOC borokra – nem az összesre – engedélyezzék a műanyag záróelemet.
A borászok nyilatkozata szerint nehéz helyzetbe hozza őket ez a döntés, hiszen nemzetközi piacaikon egyre több igény érkezne a nem parafa dugóval zárt borokra. A kérdésnek azonban nincs vége, a termelők továbbléptek, és az EU-hoz fordulnak igényeikkel. Túl nagy izgalommal mégsem érdemes várni eredményt, ha tisztába vagyunk vele, hogy azt az EU-t keresték meg, amelyet jelenleg a portugálok vezetnek, akik nem kis kutyák parafa ügyben.
A dugó márpedig nem lélegzik!
Egy tévképzetet mindenképp tisztába kell tennünk. A bekezdés alapgondolatát úgy is összefoglalhatjuk, hogy az a dugó, amelyik levegőt enged át, ecetet érlel. Persze piszok jól hangzik, amikor valaki fejtegetni kezdi, hogy a palackos érleléshez mennyire szükség van a parafa dugón átszivárgó oxigénre. Jól hangzik, de igazából senki sem szeretné, ha ez történne, hiszen a palackba beszivárgó oxigén először a bort védő ként hatástalanítja, majd oxidálja, és roncsolja a tannint és a színanyagokat (ez különösen jól állna egy nagy vörösbornak, amelyet ugyebár hosszan érlelünk). És végül - amely már bármilyen bortípust rosszul érint - nincs tekintettel a bor illat- és ízanyagaira sem. Ehhez az egészhez már csak - akár a hab a tortán – járul hozzá, hogy bizonyos baktériumok és oxigén jelenlétében a bor szépen lassan borecetté alakul át. Erre mondta valaki egyszer, hogy a bor kémiailag tulajdonképpen félúton van a must és az ecet között, a kulcs az, hogy időben fogyasszuk el.
Fontos azonban megkülönböztetni az oxidációt a bor levegőztetésétől. Egy idős borral, amely hosszú ideig az általunk normálisként megszokott levegő és oxigén mennyiségtől elzárva élt, előfordulhat, hogy a felnyitása percében kóstolva csalódást okoz. Az ilyen boroknak sokszor valóban szükségük van a levegőre, hogy rekreálódjanak, hogy dzsinn állapotukból újra jól és élvezettel fogyasztható borokká alakuljanak.
A palack felbontása után tehát a levegőztetés szakasza kezdődik, amely megnyitja számunkra a bort, és még nagyon sok órának, esetleg napnak is el kell telnie addig, amíg az oxigén olyan módon tud kapcsolatba lépni a borral, amely erre káros hatással lenne. Merthogy onnantól a folyamat neve oxidáció, és ez már visszafordíthatatlan és kedvezőtlen.
Sok kérdésről beszélhetünk tehát a parafadugó kapcsán. Mint a legtöbb esetben, itt is szemléletek, kultúrák, gazdasági érdekek ütköznek egymással. Az összetett kép egyhamar nem fog letisztulni, hiszen amíg a parafagyártók újabb és újabb tanulmányokkal jelentkeznek, a környezetvédők aláírásokat gyűjtenek, addig egyre több étterem utasítja minél inkább az alternatív záróelemekkel ellátott borok vásárlására beszerzőit. Így legközelebbi, a témával kapcsolatos írásunkban ezeket vizsgáljuk majd meg.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!