A savgerincre építenek
Gincsai Tamást kérdeztük 2. rész
A mádi központú Holdvölgy főborászával, Gincsai Tamással készített kétrészes interjúnk első részében a pincészet indulásáról, a szőlőterületek összetételéről és a feldolgozó, valamint az érlelőpince kialakításának szempontjairól beszélgettünk. Ma a borkínálat egyes tételeit vesszük sorra, valamint kitérünk a borászat értékesítési stratégiájára is.
A Holdvölgy-dűlőről kapta a nevét
Gincsai Tamást kérdeztük 1. rész
Bár a pincészet már a kétezres évek közepe óta létezik, eddig keveset hallottunk róla, pedig az utóbbi években a magas minőség felé orientált kisebb tokaji pincészetek iránt meglehetősen nagy az érdeklődés. Ígérjük, hogy a rejtély kulcsára a mádi központú birtok főborászával készített kétrészes interjúból fény derül.
Hazai hordótrendek
Jegyzetek egy kádárelőadásról 2. rész
A Zwack Open nyáreleji kóstolóját megelőzően Flódung Kristóf, az Európai Kádárok ügyvezetője tartott előadást a hordókészítés titkairól. Cikkünk első részében a kádárműhely indulásáról és a tölgyfákról tudhattunk meg többet. A témát ma innen folytatjuk, elsőként a faalapanyag származási helyéről és annak jelentőségét tárgyalva.
Hordók magyar tölgyből
Jegyzetek egy kádárelőadásról 1. rész
A hordó titkairól tartott előadást Flódung Kristóf, az Európai Kádárok ügyvezetője a május 13-án megrendezett Zwack Open kóstolót megelőzően Budapesten, a Zwack Múzeum és Rendezvényközpontban. A hordóismereti óra kezdetén Domokos Attila foglalta össze a borász és a kádár kapcsolatának kényes voltát, majd négy különböző hordóban érlelt 2012-es Betsek Furminton keresztül prezentálta a gyakorlatban is a különböző korú és forrásból származó hordók hatását a borokra.
Ramsay legjobb menüi
Variációk vacsorára
Az ismert brit séfről, Gordon Ramsay-től lassan már kész szakácskönyvsorozat olvasható magyar nyelven. Így azok is meríthetnek a Pokol Konyhája tévés sorozat sztárszakácsának ötleteiből, akik nem vágynak éttermi szerepvállalásra, beérik otthoni konyhájukkal és a hozzájuk legközelebb állók elismeréseivel. A Ramsay legjobb menüi olyan recepteket vonultatnak fel, amelyek a brit eredetű, de mára nemzetközinek mondható tévékonyha legfrissebb irányzatait, alapanyagait, készítési módjait tükrözik.
Zöld dió szirupban
Avagy mitől különleges a milotai dió?
Milota hazánk északkeleti csücskében, a Tiszta partján, az ukrán határ közelében található. A múltjához kapcsolódó tudnivaló, hogy legfontosabb birtokosa évszázadokon át a Kölcsey család volt. Egy másik fontos nevezetesség is kötődik azonban a településhez, mégpedig a Milota 10-es dió, amelyet 1910-ben a londoni tőzsdén is jegyeztek. Ennek tiszteletére évente Nemzetközi Diófesztivált szerveznek Milotán, amelyre idén július 27-én kerül majd sor.
Tíz tudnivaló Bergerac-ról
Bordeaux vonzáskörzetében
Ha Franciaországra gondolunk, általában a legnevesebb borvidékek jutnak először eszünkbe: Bordeaux, Burgundia, Champagne. Érdemes azonban közelebbről is megismerkedni azokkal a kevésbé ismert nevekkel, amelyek jó ár-érték arányú alternatívákat nyújthatnak a nagyobb presztízsű vidékeknek. A Francia Intézetben áprilisban Monbazillac-ból érkező termelők tartottak bemutatót, ennek kapcsán foglalunk most össze tíz tudnivalót a borvidékek csoportját jelentő Bergerac területéről.
Sajt! 2013
Tej formába öntve
A Slow Food Central Budapest második alkalommal szervezi meg májusban a Sajt! című programsorozatát. A programok célja, hogy minél több ember figyelmét ráirányítsák a hazai kis- és közepes méretű műhelyek által készített magas minőségű sajtokra.
Egy pohár keserűlikőr vacsora után?
Tokaji borpárlat- és szőlőpálinka-alappal
A Tokaj-hegyaljai Likőr- és Pálinkamanufaktúra a digestif italkultúra újbóli meghonosítására törekedve készíti el Berbence Bitter elnevezésű keserűlikőrjét. Az ital különlegessége, hogy alapját a legtöbb azonos kategóriába sorolt termékkel ellentétben tokaji borpárlat és szőlőpálinka adja, érlelésére pedig használt aszús hordók szolgálnak. A keserűlikőrökön belül az édeskeserűkhöz sorolható italról, amely az idei Destillátán ezüstérmet kapott, Ficsor Ádám tulajdonost kérdeztük.
A Somlón mindig is sűrű borok készültek
Balogh Zoltánnal beszélgettünk 3. rész
A Somlói Apátsági Pincéről Balogh Zoltánnal készített interjúsorozatunk harmadik, egyben befejező részéhez érkeztünk. Miután a korábbiakban sokat beszéltünk a borvidék adottságairól és a borászat által művelt szőlőfajtákról, ma a szőlőben és a pincében zajló munkák, az ezeket meghatározó szemlélet kerül sorra.
Somlón előbb volt tramini, mint hárslevelű
Balogh Zoltánnal beszélgettünk 2. rész
A Somlói Apátsági Pince gazdájával, Balogh Zoltánnal készített interjúnk első részben a pince előkészülő, majd debütáló éveit vettük sorra. Ezzel párhuzamosan már szót ejtettünk a helyi szőlőfajtákról, de eddig részletesen még nem beszéltünk róluk, pedig interjúalanyunk nemcsak a pincészet borai kapcsán foglalkozik velük, hanem ismert, hogy a borvidék történetében is sokat búvárkodik.
Ez nem egy one-man-show
Balogh Zoltánnal beszélgettünk 1. rész
A Somlói Apátsági Pince borai jó visszhangra találtak mind a fogyasztók, mind a szakértők részéről az elmúlt években. Egy hosszúra nyúló, háromrészes interjúban Balogh Zoltánnal beszélgettünk, akit a legtöbben a pince arcának tekintünk. Aki szóban vagy az interneten keresztül beszélgetett már Zoltánnal, tudja, hogy határozott véleménnyel bír a borászatot érintő kérdésekről. Interjúnkban Somlóra koncentráltunk, a mai cikkünkben előkerül majd többek között az a kérdés is, hogy miért nem készít dűlőszelektált bort a pince.
Miért szeretek vakon kóstolni?
Egy stratégiai játék tanulságai
Számos általam nagyra tartott borszakíró, borszakértő leírta vagy elmondta már, hogy miért nem ért egyet a borok vakon történő kóstolásával. Gondolkodásuk levezetése logikus, követhető, teljes mértékben azonosulni lehet vele. A bökkenő az, hogy szerintem én is logikus indokkal rendelkezek arról, hogy miért szeretek vakon kóstolni. Persze, ha hűek akarunk lenni az igazsághoz, az is előfordulhat, hogy ez a logika rám igaz, másra pedig nem feltétlenül.
Tíz tudnivaló a biodinamikus borokról
Ma van a Föld Napja
A világon 1970 óta, itt Magyarországon 1990 óta ünnepeljük április 22-én a Föld Napját. Az immár az ENSZ által is elismert tematikus napon a Föld Napja Hálózatnak köszönhetően szerte a világon hívják fel a figyelmet természeti környezetünk megóvására. A mozgalom jelmondata: "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" Ezen gondolathoz csatlakozva most tíz tudnivalót gyűjtöttünk össze a környezetet tiszteletben tartva készülő biodinamikus borokról.
Mit tudsz a kékfrankosról?
Kvízkérdések
Erre a hétvégére is egy kvízt tartogatunk. A végre valóban tavaszias időjárás jegyében egy olyan kék szőlőt választottunk kérdéseink tárgyául, amelynek komoly, érlelhető tételei mellett vannak könnyed vörösboros, sőt silleres, rozés változatai is. Öt kérdésünkből most kiderül, mennyit tudsz erről a szőlőfajtáról.
Mit tudsz a kékfrankosról?
Megoldás
A kékfrankos sokszínűsége miatt is egy különösen kedvelt szőlőfajta hazánkban. Elég csak a belőle készült friss rozékra gondolni, gyakorlatilag alapfajtának számít mindkét borvidékünk bikavéreiben, és ott vannak fajtatiszta példái a csillámpalás Soproni borvidékről vagy a vulkanikus Mátrából!
Hargitai György: Az én alapszakácskönyvem
Receptek hosszú sora
Hargitai György nevéhez már komplett receptkönyvsorozatok fűződnek, különböző ételcsoportokat, alapanyagtípusokat ölelve fel. Az ezek összeállításakor felhalmozódó tapasztalatokra nagy szüksége volt akkor, amikor nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy egy kötetben foglalja össze a hazai konyhákban ma leggyakrabban megforduló tradicionális recepteket, valamint a mára ismertté váló nemzetközi receptúrákat Az én alapszakácskönyvem elnevezés alatt.
Húsvéti kvíz
Tedd próbára a tudásod!
Végre egy hétfő, amikor nem munkával kezdődik a nap! A számítógép helyett előkerülnek a kölnisüvegek és a szódásszifonok, a locsolkodás szertartását követően pedig ott a helye az asztalon a sonkának, a tojásnak, a tormának és az ebből az alkalomból kiválasztott boros- és pálinkásüvegeknek. Ha a nap folyamán még ránk is időt tudsz szakítani, játszd végig az erre a napra összeállított kvízünket!
Húsvéti kvíz
Megoldás
Húsvét alkalmából egy kvízzel készültünk játékos kedvű olvasóinknak. A kérdések között találhattunk bor- és pálinkaismeretet megkövetelőt, nem is beszélve a habzóborral kapcsolatos tudásról. Ezeken túl azonban a kultúrát is érintettük egy, a húsvéti ünnep és a bor kapcsolatát érintő népszokás említése által. Itt következnek a megfejtések.
Tíz tudnivaló a pálinkakóstolásról
Hogyan ízleljünk gyümölcstengert?
A tavasziasnak éppen nem mondható időjárás miatt elképzelhető, hogy az idei húsvét alatt az áltagosnál többször is előkerülnek a pálinkásüvegek. Persze szigorúan nem a volán mögé ülők számára. A minél nagyobb élvezet érdekében most tíz tudnivalót gyűjtöttünk sorra a pálinkakóstolásról. Épp jókor, hiszen bár a tavasz késhet, de előbb-utóbb mindenképp beköszönt, véget vetve a télnek, és így az igazi pálinkaszezonnak.
- 1
- 2
- 3
- következő »