Az alkohol a drog szintjére zuhant, és ez nem az ő hibája
Az Egészséges Életmód Zászlós Bora
2015-11-27 | VinoportMiként tudja szolgálni a bor az egészségesebb életmódot? – erről tartott konferenciát szerdán az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Kiderült: pozitív egészségszemlélet, oktatás, és talán még több Egészséges Életmód Zászlós Bora pályázat kellene. A díjakat is kiosztották.
Az elmúlt 100 évben valami elromlott, mert bornépből pálinkanép lettünk" dr. Sümegi András pszichiáter, rehabilitációs és addiktológus főorvos szerint. Tapasztalatai szerint elsősorban az vezet alkoholizmushoz, hogy ma már hiányzik "a rítus, a misztérium kultúra társadalmi elfogadtatása. Sok magyar célja a vedelés (binge drinking) lett, a mértékletes fogyasztás, borozás helyett – ezzel az alkohol a drog szintjére zuhant. Ezen kizárólag akkor lehet fordítani, ha az egészség mint érték jelenik meg a társadalomban."
Ehhez szerinte pozitív egészségmodellre lenne szükségünk, melyben nem a betegség hiánya, hanem valami(k)nek a megléte utal az egészségre. "Olyan testi és mentális harmonikus állapot, mellyel az egyén hatékonyan képes megfelelni azoknak a szociális szerepeknek, amelyeket környezete elvár tőle. Az egészség így attitűdként is felfogható, melyek a folyamatos adaptációban segítik." Az egészségélmény megélése olyan emocionális és kognitív folyamat, mely az agyi jutalmazó rendszerek tartós visszacsatolása révén stabil keretet ad az egészség mint érték megőrzéséhez, valamint annak folyamatos adaptív képességéhez. Csak ekkor lesz az alkoholból bor, azaz a mennyiségből minőség, mondta.
Dr. Kállay Miklós szerint bármi problémánk merülne fel egy borral kapcsolatban, a bor sohasem lehet hibás, csak az ember. A Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke, a Corvinus Egyetem professzor emeritusa a bort nem alkoholos italnak, hanem fermentált terméknek tekinti. A stabilizálódott anyag az újjászületést szimbolizálja, amely folyamatot legjobb, ha szakember kíséri, mondta. Ahogy a bor és az egészsg szóba kerül, mindig megemlítik a vörösborban található jótékony antioxidánst, a rezveratrolt. Kállay professzor is így tett.
"Ha megnézzük, hogy egy élelmiszer csomagolásán hányféle különböző adalékanyagot kell feltüntetnünk, akkor szerencsénk van a borral. A bor sohasem romlik meg úgy, hogy közben az emberi egészségre káros anyagok keletkezzenek benne. Legfeljebb megecetesedik, de akkor meg jó lesz salátára" – mondta Dr. Haraszti László pszichiáter, a Flór Ferenc Kórház főorvosa.
Oktatás és mobil app
Dr. Antal Gábor, a Magyar Bor Akadémia titkársági munkatársa egy kanadai példán keresztül mutatta be, mire lenne szükség itthon is.
Az 1989-ben Québec tartományban alapított Éduc’alcool egy független, nonprofit szervezet missziója a megfelelő tájékoztatás a mérsékelt, felvilágosult italfogyasztás érdekében, amely az ízlés/ízek kultúráját népszerűsíti. A program abból indul ki, hogy alkoholfogyasztás mindig is lesz, ezért a tiltás helyett az informálásra, oktatásra helyezi a hangsúlyt. A szervezet honlapján keresztül tájékoztat.
Az Éduc’alcool központi üzenete az ún. 2-3-4-0 szabály, amely a világos, jól megjegyezhető hüvelykujjszabály a mérsékelt alkoholfogyasztásról. A sztenderd mértékek (341 ml 5%-os sör, 142 ml 12%-os bor, 43 ml 40% rövid) meghatározását követően, a nők/férfiak napi (2/3), heti (10/15), illetve alkalmi (3/4) alkoholtartalmú italfogyasztásának plafonértékeit segíti memorizálni. E mellett számos hasznos önsegítő eszközzel (véralkohol kalkulátor, képes sztenderd italtöltő, bulitervező, Drink Dashboard, Calcoholator okostelefon applikáció stb.) igyekeznek hozzájárulni a saját alkoholfogyasztás pontos nyomon követéséhez.
Egészségére!
A borra mint nemzeti termékre kell tekintsünk, ugyanakkor hazánkban a negyedik leggyakoribb halálok a gasztroenterológiai halálok, és a korai halálokokban is kiemelkedő szerepe van a táplálkozásból fakadó megbetegedéseknek – mondta dr. Haidekker Bence, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) igazgatója. Azért hozzátette, fontos, hogy ismerjük a borok egészségre gyakorolt kártékony vagy semleges hatásai mellett a jótékonyakat is.
Az igazgató megemlítette, hogy a magyar egészségpolitika foglalkozik az egészséges táplálkozás elősegítésével, például bevezették a népegészségügyi termékdíjat, mely többek között a transzzsírsavak élelmiszerekben való előfordulását szankcionálja. De intézményfenntartóként az ÁEEK-nek is érdeke, hogy az egészséges táplálkozás, a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása és a testmozgás népszerűsítésének hármasával hosszú távon csökkentse az ellátórendszer terhelését. Ezért is írták ki az Egészséges Életmód Zászlós Bora 2015 pályázatot a Magyar Bor Akadémia és a Corvinus Egyetem szakembereinek támogatásával.
Az Egészséges Életmód Zászlós Bora elismerés célja az előnyös beltartalmi értékekkel rendelkező borok népszerűsítése.
Ha az egészséges táplálkozás és életmód eredményeként kevesebben lesznek kénytelenek igénybe venni a hagyományos egészségügyi szolgáltatásokat a rendszer effektív megtakarítást eredményez. Ha a drága, csak a környezetre veszélyes módon előállítható szintetikus készítmények egy részét sikerül kiváltani természetes hatóanyaggal, már azzal is sokat tettünk a cél érdekében – tette hozzá Dr. Szentes Tamás, az ÁEEK főigazgató-helyettese. Reméli, hogy a pályázatot jövőre is kiírhatják.
A borokat kategóriánként, objektíven értékelték. Figyelembe vették azt is, hogy a jó bornak nemcsak pozitívan kell hatnia az egészségre, de finomnak és jól eladhatónak is kell lennie. (Természetesen a pályázaton csak azok a borászatok vettek részt, amelyek neveztek rá.)
A négy kategória nyertesei:
Száraz fehér borok: Csordás Fodor Borház Ritmus Kft. – Juhfark (Somlói borvidék, 2013)
Rozé borok: Gál Szőlőbirtok – Kékfrankos (Kunsági borvidék, 2015)
Vörös borok: Koch Csaba VIN Art Pincészet – Cabernet Sauvignon (Classicus, 2011)
Természetes édes borok: Tolcsva-Bor Kft. – 5 puttonyos aszú (Tokaji borvidék, 2008)
Forrás: ÁEEK
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!