A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Az interaktivitás a kulcsszó az idei Budavári Borfesztiválon

Még mindig tud újat mutatni a legrégebbi budapesti borfesztivál

2015-08-27 | Vinoport


Az interaktivitás a kulcsszó az idei Budavári Borfesztiválon

Meg kell újulni, interaktívabbá kell tenni a Budavári Borfesztivált, ez volt az elsődleges szempont, amikor az idén 24 éves rendezvényt szervezni kezdtük - mondta Oláh Rita, amikor arról kérdeztük, mire számítsunk idén. És a program alapján úgy tűnik, hatékonyan dolgoztak.


A kilencvenes évek elején, az internet, és főleg a közösségi oldalak hazai berobbanása előtt, lényegében a Budavári Borfesztivál (akkor még más néven a Vörösmarty téren) volt az egyetlen hely, esemény, ahol a borászok megismerkedtek egymással, találkozhattak a kereskedőkkel, és még a fogyasztóktól is személyes visszajelzéseket kaphattak, idézte fel Oláh Rita szervező. "A miénk volt az első hazai nagy borfesztivál, akkor, amikor még nem voltak borbárok Budapesten, nem voltak mindennaposak a borvacsorák

valljuk, hogy nagy hatásunk volt a hazai borkultúra fejlődésére  mondta. Habár a fesztivál évről évre egyre szélesebb rétegeket szólít meg, a szakértőkön kívül ma már kezdő borkedvelők- és kóstolók is egyre többen jönnek, azért a szervezők igyekeznek megtartani a magas szintű szakmaiságot. Idén szeptember 9-13. között sem lesznek például kézművesek és vásár a Budavári Palotában, lesz helyette rengeteg szakmai program.

Fesztivál a borértőknek

Ilyen a Pár Borpár program, amelyet már tavaly is kipróbálhattunk, és amelyen idén, a rendezvény szerdai és csütörtöki napján egyet fizet – kettőt kap akcióban kóstolhatunk majd össze érdekes borpárokat a borász prezentálásában. Egymás mellé került például ugyanaz a bor hordóban és acéltartályban erjesztve, egy fajta két bora hozamkorlátozott és nagyobb termésátlagú ültetvényről, rosé és fehér bor (blanc de noirs) ugyanabból a kékszőlőből. Az évjáratok közti különbséget felmérhetjük a Batthyányi Pince olaszrizlingjein, vagy a Thummerer a Vili Papa Cuvée 2006-os és 2009-es változatain. A Törley 2011-ből hoz egy Chardonnay Brut és egy Chardonnay Nyerspezsgőt, a Zwack Izabella Borkereskedés pedig egy 2013-as Dobogó Betsek Furmintot és egy Dobogó Furmintot mutat majd meg. De ez csak néhány példa.

 

Az interaktivitás a kulcsszó az idei Budavári Borfesztiválon

Maszkura és  Tücsökraj, Cimbaliband, Tárkány Művek, Vivat Bacchus, Herczku Ági és a Banda, Szőke Nikoletta Bverzió Projekt, Sárik Péter Trió, Micheller Myrtill - néhány az idei fellépők közül

 

Idén is lesz Boregyetem, ahol a Tokaj Kereskedőház mutatkozik be, és miközben a borász többek között 5 és 6 puttonyos aszú hordómintákat vagy Essenciát kóstoltat, a vezérigazgató elárulja, milyen is egy ekkora vállalatot vezetni, megújítani.

Tokaj mindig felkapott téma, és a Boregyetemen már régen szerepelt, ezért mi a Tokaj Kereskedőháznak adtuk most meg a lehetőséget a fellépésre  mondta Rita.

 

A Borárverésen pedig idén is legalább 40-50 tétel kerül majd kalapács alá, a felajánlások még most is folyamatosan érkeznek. A különleges tételek mellett egész kollekciók is feltűnnek. A befolyt összeget a rendezvény idén is a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak utalja át, amely a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek munkahelyteremtésére fordítja majd. Tavaly rekordösszeg, 5 millió 200 ezer forint gyűlt össze, talán idén ez is megdől. 

Fesztivál a bort még nem értőknek

A Taste of Hungary viszont elsősorban a külföldieknek szól, illetve mindazoknak, akik még nem ismerik elég jól a magyar szőlőfajtákat és borvidékeket. Mivel ők valószínűleg a rendezvényen kiállító több mint 200 borászat erdejében is elvesznének, egy tematikus kóstoló útvonalat ajánlanak nekik a szervezők. Aki ezek után még mindig játszani szeretne, annak az interaktivitás jegyében felállított Butlers Borkvíz Bárban a helye. Itt Magyarország bortérképét lehet kirakni, különböző üvegpoharakból lehet végigkóstolni egy bort, vagy borászati eszközöket felismerni. Egy ilyen tartalmas kóstolónap után a kezdő borértők is biztos kézzel szavazhatnak majd a Fesztivál Borára.

 

Kiállítói szempontból már biztosan teltházas lesz a Vár, de persze a régi ismerősök mellett idén is feltűnnek újabb arcok, kisebb, tavaly nem látott pincészetek. Erősít a gasztro vonal is, a Borfesztivál rámegy a divatos street food vonalra, jelen lesz a Kolbice, a Hal&Chips-szel gondolnak azokra, akik nem fogyasztanak glutént vagy tojást tartalmazó ételeket. 

A Montenegrói Gurman frissen készült grill ételeivel mutatkozik be, lesznek friss bagelek a Bakker jóvoltából. A Gerbeaud és A Szarvasgomba Világa tovább színesíti az Oroszlános udvar gasztronómiai kínálatát, a kifinomultabbakat a Múzeum sajtterasza várja majd, de az sem marad éhes, aki a jól ismert magyaros, hagyományos, laktató ételeket szereti: csülökbár, pacal, kézzel húzott rétes után mire vágyhat még az ember?

 

 

Hogy aztán a látogatószám hogyan alakul majd, az szinte csak az időjáráson múlik, mondta Oláh Rita. A látogatócsúcsot az a fesztivál tartja, amelynek mind az öt napján sütött a nap: 55 ezren poharaztak akkor a Várban. A mélypont pedig a tavalyi volt, amikor végig esett az eső, de 35 ezeren azért akkor is kinéztek. Utóbbit egyébként főleg a magyar közönség hagyta ki, így a helyszínen meglepően magas volt a külföldiek aránya. A szervezők mégsem készülnek sátrakkal vagy egyéb esőtervvel, azt mondják, a fanatikusok gumicsizmában és esőkabátban is ott lesznek.

 

Arra a kérdésre pedig, hogy a jövő évi, jubileumi 25. Borfesztiválra készülnek-e már valami nagy dobással, Rita sejtelmesen csak annyit mondott: "rengeteg ötletünk van, és 25. születésnap biztosan legalább akkora ünnep lesz, mint a 20. Borfesztivál volt".

 

Budavári Borfesztivál

2015. szeptember 9-13.

Budavári Palota

Részletes program, információ és jegyvásárlás: www.aborfesztival.hu/

 

A Borfesztiválon a Winelovers, a Vinoport és a Borászportál is részt vesz: jelezze vissza Facebook-eseményünket, játsszon, és vegye át az ajándék dropstopot!



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!