A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Szeretik-e a bort a fiatalok?

Válaszok a világ három pontjáról

2009-07-27 | Tóth Adrienn


Szeretik-e a bort a fiatalok?

Egy internetes bormagazin szerkesztőjeként viszonylag közeli kapcsolatban áll az ember a borfogyasztókkal. Ez pedig nem csak cikkeket, leveleket jelent, hiszen fesztiválokon, rendezvényeken, borkóstolókon személyesen is találkozunk olvasóinkkal. Jó érzéssel tölt el minket a tapasztalat, hogy elmondhatjuk, a magyar fiatalokat kifejezetten érdekli a bor.


Ezen túl azonban abból a szempontból is reményteljesen tekinthetünk a jövőbe, hogy úgy tűnik, a „nem iszom bort” csoportba tartozókon kívül egy kifejezetten nyitott és tudatos fogyasztói réteggel állunk szembe.

Számtalan tényezőnek köszönhető ez, például annak, hogy ők már nem fertőződtek meg a kombinátos idők sablonboraival. Ehelyett egy jóval szélesebb kínálatban kell eligazodniuk, hiszen ma már nem csak egyetlen tokaji furmint vagy soproni kékfrankost találnak a polcokon. Mi azonban nem féltjük őket, mert úgy tűnik, ők igenis keresik az egyes palackok közötti különbségeket, érdeklik őket a háttérben húzódó információk.

Az tény, hogy mi leginkább azokkal találkozunk, akik eleve odajönnek egy boros rendezvényre vagy a standunkhoz. Ennek okán nem élhetünk 100%-os kijelentésekkel velük kapcsolatban. Sokat tudunk viszont más országok fiataljainak borfogyasztási szokásairól, és bár ezek különböznek mind egymástól, mind tőlünk, úgy gondoljuk, mégis érdemes tisztában lenni velük.

A külcsín és az ár a legfontosabb – Nagy Britannia

A 25 és 34 év közötti korosztály viszonylag nagy mennyiségű alkoholtartalmú italt fogyaszt, a bor szempontjából mégis az országos átlag alatt szerepelnek. Nagy részük (61%) havonta 1-4 alkalommal iszik bort, és az alacsony vagy maximum a közepes kategóriában szerepel a borhoz való kötődésük.

Annak ellenére, hogy többségük élvezi a bor ízét, és kifejezetten nagyra becsüli azt étel társaságában, az otthonuk falán kívül történő események kapcsán mégsem tartják jó választásnak. Általában az is jellemző rájuk, hogy keveset tudnak a borokról, így a különböző borvidékekről és szőlőfajtákról, ezért sokkal inkább az ár, márkanév és a látványos címke alapján választanak.



Más felnőtt korcsoportokkal összehasonlítva rájuk a leginkább jellemző, hogy a bort drágának tartják. Ugyancsak a fiatalokkal fordul elő a leggyakrabban, hogy egyetlen palack bort sem tartanak otthon.

„A szüleink isznak bort” - Franciaország

A 21 és 31 év közötti korosztály Franciaországban szívesebben iszik sört vagy tömény italt, mint bort. Persze valószínűleg még így sem fogyasztanak keveset, azonban ebben az országban a fiatalok borfogyasztási kedve látványosan elüt szüleikétől vagy nagyszüleikétől.

Ennek a jelenségnek több oka is van, ezek közül az öt legfontosabbat maguk a fiatalok fogalmazták meg egy felmérés során. Leggyakrabban azt említették, hogy a borfogyasztást régimódinak tartják, a bort inkább az idősebb generáció kötik. Így saját magukat borospohárral a kézben leginkább egy családi vacsorán tudták elképzelni.



A következő akadály az országban uralkodó erős antialkoholista szemléletmód. Ebben jelentős része van a borok visszafogott népszerűsítésének, nem kis részben a kormány által, az utóbbi tíz évben megalkotott tiltó törvények miatt. Nem túl gyakori a borok pozitív megjelenítése, viszont hírhedt antialkoholista hirdetésekkel bombázzák a fiatalokat.

Tavaly nyáron vetítettek például egy olyan reklámfilmet, amely egy standon szórakozó és alkoholt is fogyasztó társaságot úgy mutatott be, amelynek tagjai az ital hatására, a vízben fuldokolni, erőszakoskodni, verekedni és hányni kezdenek.

A harmadik gát a fiatalok szerint egyszerűen a bor íze. Persze még azok többsége is, akik ezt jelölték hátráltató tényezőnek, úgy nyilatkoztak, hogy az édes borokat azért szívesen elfogyasztják. A helyi szekértők szerint ezen jelenség hátterében két elem húzódik: egyrészt az utóbbi évtizedekben kezd eltűnni az a gyakorlat, amelynek segítségével a szülők folyamatosan, lassan ismertetik meg gyermekeiket az étkezések során a bor ízével, előbb nagyrészt hígítva, majd egyre inkább tiszta formában. Másrészt a gyerekek egyre több kifejezetten édes üdítőitalt fogyasztanak, amely befolyásolja szájízük kialakítását.

A jó bor túl drága – hangzott a negyedik, legtöbbször hallott indoklás. Amint azt elmondták, a probléma kiemelten igaz a szórakozóhelyekre, ahol vagy nagyon drága, vagy kifejezetten silány minőségű borokat mérnek. Végül az ötödik probléma az újra és újra előkerülő elveszettség érzése, a tájékozatlanság miatt ugyanis az ő szemszögükből a bor igenis bonyolult.

Ennek ellenére nem teljesen negatív a kép, még mindig általános a nézet, hogy az ételeket a bor egészíti ki a legjobban, továbbra is a természetességet kötik hozzá, valamint a kellemes, ellazult hangulatot, amikor barátai és családja körét élvezi az ember.

A kávén keresztül vezet az út? - Egyesült Államok

Az amerikai fiatalokról azt lehet általánosságban elmondani, hogy jobban érdekli őket a bort, mint akár szüleiket vagy nagyszüleiket. A húszas éveikben járók bátran nyúlnak a palackok felé, kísérletező kedvük óriási, leginkább saját tapasztalataikban és barátaik tanácsaiban bíznak, nem keresik a hagyományos értelembe vett borkritikusok véleményét.

Ebben az országban szívesen fogyasztanak bort szórakozóhelyeken. Sőt, a hagyományos európai hozzáállással ellentétben, még mindig inkább ilyen közegben isznak több bort, mint étkezéskor.

A 21 és 31 év közötti amerikai borfogyasztókról tudni lehet, hogy a nemek szempontjából kiegyenlítettek, körülbelül ugyanannyi lány és fiú iszik szívesen bort. Ezen korosztály férfi tagjai úgy gondolják, hogy jó benyomást tesznek, ha egy randevú során bort rendelnek. Még mindig hódít a merlot divatja, a lágyabb, bársonyos struktúrájú vörösborokat keresi a fiatal generáció.



Végül egy meglepetés! Szakértők szerint a borok iránt támadt hirtelen érdeklődéshez nagyban hozzájárultak a Starbucks kávézók. Véleményük szerint itt értették meg ugyanis a fiatalok, hogy milyen jelentősége lehet egy ital származáshelyének, itt ismerték meg a gyakorlatban a terroir fogalmát. Ahogy pedig a fogyasztók megkülönböztetnek kávékat, amelyek Jamaicából, Brazíliából vagy Kolumbiából származnak, megkülönböztethetnek borokat is, amelyek Franciaországból, Új-Zélandról vagy Chiléből érkeztek.

Sokszor mondják, hogy a boriváshoz el kell érni egy kort, én inkább úgy fogalmaznék, hogy mint sok más területen, itt is inkább egy érettségi fok szükségeltetik. A bor sokszínű természetéből adódóan feltételezi a nyitottságot, a kísérletező kedvet, és mi bízunk abban, hogy az új generáció bír ezekkel a pozitívumokkal.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!