A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Vörös Borkiválóságok 2015

A teljes listát közöljük

2015-03-03 | Tóth Adrienn


Vörös Borkiválóságok 2015

Immár második alkalommal választotta ki a Vörös Borkiválóságokat az Országos Borszakértő Bizottság (OBB). A négynapos bírálatra 2014 végén került sor, a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott kötet pedig várhatóan 2015 tavaszán kerül a fogyasztók elé. A Nemzeti Borkiválóság Program keretében megjelenő kiadvány célja, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi közönség számára segítséget nyújtson a széles borkínálatban való eligazodásban.


Idén a bizottság nem választott  rozéborokat, így valamivel kevesebb volt a nevezett tételek száma, mint tavaly. Összesen 321 tételt küldtek be a termelők, borkereskedők, amelyeket az OBB tagjai bíráltak le érzékszervileg négy nap leforgása alatt, egy tételt gyakran többször is visszakóstolva.

 

A 321 tételből összesen 185 bor kapott „csillagos” minősítést és kerül majd bele a Vörös Borkiválóság 2015 könyvbe. A csillagok megoszlása a következőképpen alakult: 3 csillagot 140 bor, 4 csillagot 42 bor, 5 csillagot pedig mindösszesen 3 bor kapott. A bizottság örömmel látta, hogy a legmagasabb kategóriában, az 5 csillagosban, illetve a 4 csillagos borok között is a tavalyi évhez képest növekedést könyvelhetett el.

 

A Pannon vidék még mindig a legerősebb, ami a csillagok számát illeti, összesen 96 tétel kapott három vagy annál magasabb „csillagos” besorolást, illetve a borok 64%-a jutott tovább, ami a harmadik legmagasabb százalékos értéket képviseli, a határon túli borok és a Felső Pannon vidék után.

 

Vörös Borkiválóságok 2015

 

A legtöbb nevezett tétel 2011-es évjáratú, majd ezt követi szorosan a 2012-es év.  A legidősebb bor, amit neveztek, 2006-ból származott. Ami a fajták megoszlását illeti, a házasítások dominálták az összképet, melyet követett hazánk legtöbbet telepített szőlőfajtája, a kékfrankos, majd pedig a világfajták, illetve a kadarka. Ez utóbbiból összesen 17 nevezett tétel érkezett, és 11 jutott tovább, ezzel a fajta elérte a legjobb továbbjutási arányt.

 

A Nemzeti Borkiválóság Program munkatársai fontos eredménynek tekintik, hogy a termelők és a kereskedők hasonlóan komolyan vették a lehetőséget, és a legjobb boraikat küldték be a válogatásra, ezáltal a szakmának és a fogyasztóknak is kommunikálva e köteten keresztül a magyar borok magas és különleges értékét.

 

 

Most pedig következzen a teljes eredménylista:

 

5 csillagos

 

Fekete Borpince - Mókamester Cuvée 2011

Vesztergombi Pince – Turul 2012

Wassmann Pince - Cabernet franc 2012

 

4 csillagos

 

2HA Szőlőbirtok és Pincészet – Tabunello 2012

2HA Szőlőbirtok és Pincészet – Shiraz 2012

Bock Borászat - Villányi Bock Cuvée 2009

Bodri Pincészet - Faluhely Kékfrankos Válogatás 2011

Bott Frigyes – Kadarka 2013

Bott Frigyes – Kékfrankos 2013

Bősz Adrián - Szekszárdi Bikavér 2011

Csóbor Pincészet - Agárdi Cabernet Franc 2013

Dúzsi Tamás és Családja "Szegzárdi" Borászat – Görögszó 2011

Egri Korona Borház - Egri Cuvée Selection 2009

Eszterbauer Borászat - Tüke Szekszárdi Bikavér 2012

Fekete Borpince - Cabernet Sauvignon Válogatás 2011

Figula Pincészet - Bordoma és Farkasverem 2011

Garamvári Szőlőbirtok – Syrah 2012

Gere Attila Pincészete - Villányi Cabernet sauvignon barrique 2011

Gere Attila Pincészete – Kopar 2011

Gróf Buttler Borászat – Kékfrankos 2012

Günzer Zoltán Pincészete – Ördögárok 2009

Heumann Pincészet - Cabernet franc 2011

Ikon Borászat – Evangelista 2011

Ikon Borászat - Királyok 1199 2011

Iváncsics Pince - Quartett Cuvée 2012

Juhász Testvérek Pincészete - Egri Bikavér 2011

Konyári Pince – Sessio 2012

Lajvér Borház - Kékfrankos Selection 2012

Linbrunn Pincészet – Equilibrium 2011

Lővér Pince - Soproni Kékfrankos 2011

Lővér Pince - Soproni Shiraz 2011

Lővér Pince - Soproni Flandorffer Cuvée 2011

Németh János Pincészet – Porkoláb 2012

Pósta Borház – Kékfrankos 2011

Pósta Borház – Noirkékmerfranlotpinotkos 2011

Rácz Miklós Tamás - Cabernet Franc 2012

Szeleshát Szőlőbirtok - K2 2011

Szeleshát Szőlőbirtok - Cabernet Franc 2011

Takler Pince - Szekszárdi Bikavér Reserve 2009

Takler, Eszterbauer, Mészáros, Bodri – Etalon 2011

Twickel Szőlőbirtok  - Kajmád Cabernet franc 2011

Vesztergombi Pince - Csaba Cuvée 2011

Villa Tolnay - Névtelen Cuvée 2008

Vitis Pince - Tolnai Cabernet Franc 2009

Wekler Családi Pincészet – Merlot 2008

 

3 csillagos

 

Ax & Ax Borászat - Balatonboglári Zweigelt Prémium 2011

Ax & Ax Borászat - Lajos T.  2011

Balga Családi Pincészet - Béke Cuvée 2011

Balla Géza Pincészet - Cabernet Franc Dűlőválogatás 2011

Balla Géza Pincészet- Fekete leányka 2012

Bezerics Borház – Shiraz 2011

Bock Borászat – Syrah 2011

Bodri Pincészet - Faluhely QV 2011

Bodri Pincészet - Optimus QV 2011

Bott Frigyes - Pinot noir 2013

Bősz Adrián – Emese 2011

Bujdosó Szőlőbirtok – Sirály 2012

Bujdosó Szőlőbirtok – Kokas 2009

Bukolyi Családi Birtok - Eger Cottage Vörös 2013

Csányi Pincészet - Chateau Teleki Cabernet Franc 2012

Csányi Pincészet - Chateau Teleki Cabernet Sauvignon 2011

Csillagvölgy Pincészet – Merlot 2012

Csóbor Pincészet - Agárdi Cabernet Sauvignon 2013

Dimenzió Borászat – Csízió 2012

Dimenzió Borászat – Sámán 2011

Domaine Edegger – Hilare 2012

Dúzsi Tamás és Családja "Szegzárdi" Borászat – Kékfrankos 2012

Egri Korona Borház - Egri Cabernet Sauvignon Selection 2009

Eszterbauer Borászat – Nagyapám 2013

Eszterbauer Borászat – Mesterünk 2011

Etyeki Kúria Borgazdaság - Pinot noir 2012

Etyeki Kúria Borgazdaság - Kúria Red 2012

Fáncsi Hegyi Pince - Cabernet Sauvignon 2013

Fekete Borpince - Cabernet Franc Válogatás 2011

Ferger-Módos Borászat - Senses Collection - Szekszárdi Kadarka 2012

Figula Pincészet - Balatonszőlősi Cabernet Sauvignon Öreghegy dűlő 2012

Figula Pincészet - 3 Vörös Cuvée 2012

Frittmann Borászat – Merlot 2011

Frittmann Borászat - Cabernet  Franc 2009

Gajdos Pincészet - Bíbor Píbor 2009

Gál Lajos Pincészete - Pajados Egri Bikavér 2009

Gál Tibor Pincészet - Egri Bikavér Superior 2011

Gangl Borászat és Vinotéka - Soproni Kékfrankos 2009

Garger Pince - Kékfrankos Válogatás 2011

Garger Pince - Merlot Válogatás 2011

Gere Tamás és Zsolt Pincészet – Aureus 2007

Günzer Tamás Pincészete - Bocor Merlot 2011

Günzer Tamás Pincészete – Mátyás 2011

Günzer Zoltán Pincészete – Kadarka 2011

Haraszthy Pincészet - Pinot noir 2012

Heimann Családi Birtok - Birtokbor 2012

Heimann Családi Birtok - Szekszárdi Bikavér 2012

Heimann Családi Birtok – Barbár 2011

Hetényi János Pincészete – Kékfrankos 2011

Horváth Pince - Cabernet Franc 2012

Horváth Pince - Cabernet Sauvignon 2012

Iváncsics Pince - Soproni Kékfrankos 2012

Iváncsics Pince - Soproni Merlot 2012

Jandl Pince - Soproni Merlot 2012

Jekl Flóra - Il Primo 2012

Juhász Testvérek Pincészete - Kékfrankos Grand selection - 2009

Juhász Testvérek Pincészete - Cabernet sauvignon Grand selection 2009

Kálmán Pince - Pécselyi Kékfrankos 2011

Karner Gábor Kézműves Borászata - Boróka – Vitézföldi 2009

Katona Borház - Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc 2012

Kertész Családi Pincészet - Pinot Noir 2011

Kislaki Bormanufaktúra - Pinot noir Válogatás 2012

Kislaki Bormanufaktúra - Jánoshegyi Kékfrankos 2011

Kiss Gábor – Enigma 2012

Kiss Gábor – Code 2012

Koch Borászat - Hajós-Bajai Kadarka 2013

Koch Borászat - Hajós-Bajai Cabernet sauvignon 2013

Kovács Borház - Cabernet Sauvignon 2013

Kovács Borház – Schwabenblut 2013

Kovács Nimród Borászat - Monopole Rhapsody 2011

L. Simon Borászat - Cabernet Sauvignon 2013

Lajvér Borház - Szekszárdi Cabernet sauvignon 2011

Lajvér Borház - Szekszárdi Bikavér 2011

Lesence Borászat – Rubino 2013

Linbrunn Pincészet – Kékfrankos 2012

Liszkay Boros Kúria és Borászat – Merlot 2011

Losonci Bálint - Pinot noir 2013

Losonci Bálint - Turán Mocus 2013

Losonci Bálint – Gereg 2011

Luka Pincészet - Pinot noir 2012

Luka Pincészet - Bor Brúnó Boldogság 2011

Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok - Noblesse Cabernet franc 2009

Márkvárt Pince – Kékfrankos 2012

Maurer Pincészet - Kadarka Pirosbor 2013

Mayer Pince – Kopár 2011

Mészáros Pál Borház és Pince – Kadarka 2012

Mészáros Pál Borház és Pince - Hidaspetre Cabernet Franc Reserve 2012

Mészáros Pál Borház és Pince – Bikavér 2012

Németh János Pincészet - Cabernet sauvignon 2012

Óhegyi Pince - Vadász Cuvée 2012

Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Pinot Noir 2013

Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Pannonhalmi Tricollis 2013

Pfneiszl Bio Birtok – Merlot 2013

Pfneiszl Bio Birtok - Cabernet Sauvignon - Hugo a nyomunkban 2012

Pfneiszl Bio Birtok - Kékfrankos – Jégkorszak 2009

Planina Borház – Prím 2012

Polgár Pince – Credo 2011

Pósta Borház – Kadarka 2012

Riczu-Stier Pincészet - Villányi Merlot 2011

Riczu-Stier Pincészet - Villányi Cuvée 2011

Rókusfalvy Birtok - Etyek-Budai Pinot noir 2012

Ruppert Szőlőbirtok és Pincészet - Villányi Pinot noir 2011

Ruppert Szőlőbirtok és Pincészet - Villányi Cabernet franc 2011

Sauska Pincészet – Syrah 2011

Sauska Pincészet - Cuvée 7 2011

Schieber Pincészet – Merlot 2012

Schieber Pincészet - Cabernet franc Baranya-völgy dűlő selection 2012

Sebestyén Pince – Görögszói 2011

Skizo Bor – Vörös 2012

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet - Áldás Egri Bikavér 2012

Sümegi és Fiai Pincészet - Cabernet Sauvignon Birtokbor 2012

Sümegi és Fiai Pincészet - Evidencia Cuvée 2012

Szecskő Pince - Cabernet franc 2012

Szeleshát Szőlőbirtok – Nomád 2009

Takler Pince - Kékfrankos Reserve 2012

Takler Pince - Syrah Reserve 2011

Taschner Borház - Soproni Kékfrankos Classic 2012

Thummerer Pince - Egri Bikavér Superior 2009

Thummerer Pince - Tekenőháti Merlot 2006

Thummerer Pince - Vili Papa Cuvée 2006

Tiffán Ede és Zsolt Pincészete - a Régimódi 2013

Tiffán Ede és Zsolt Pincészete - Cuvée Carissimae 2009

Toronyi Pince – Kadarka 2013

Toronyi Pince – Ringató 2013

Tűzkő Birtok – Merlot 2012

Twickel Szőlőbirtok - Gróf Zichy Szekszárdi Syrah 2012

Vesztergombi Pince - Cabernet sauvignon 2012

Vida Családi Borbirtok - Szekszárdi Öregtőkék Kadarkája - 2013

Vida Családi Borbirtok – Hidaspetre 2011

Vida Családi Borbirtok - La Vida 2011

Villa Tolnay – Magnus 2011

Vin Art Pincészet - Prémium Cabernet sauvignon 2011

Vin Art Pincészet - Csanád Cuvée 2011

Vinatus Szőlőbirtok - Cuvée IV. 2011

Vitis Pince - Tolnai Pinot Noir 2011

Vitis Pince - Pannon Merlot 2009

Vylyan Pincészet - Villányi Merlot  2011

Vylyan Pincészet - Villányi Cabernet franc 2011

Wassmann Pince – Portugieser 2013

Winelife Borászat – Kékfrankos 2012



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!