A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ahol a pinot noir kis híján szitokszó

2014-10-16 | Szik Mátyás Sommelier



Kezdjük az elején. Portugália és Magyarország között a hasonlóságoknak se szeri, se száma. Minden esetre a legfontosabb az, hogy két, szinte azonos méretű országról beszélünk mind területben, mind pedig lélekszámban.

 

Ahol a pinot noir kis híján szitokszó

 

Mit is tudunk róla? Hát nem sokat. Ha az Ibériai-félszigetről esik szó, mindenki automatikusan Spanyolországra gondol. Hát persze. A világ első három borexportőr országában benne van, nem kicsi, no meg ugye ott a tempranillo…

 

Mégis, én valahogy mindig is jobban vágytam Portugáliába. Hála a Heinemann Testvéreknek, ez kb. két hete meg is valósult. Egy csapat sommelier-vel meg a cég képviselőivel érkeztünk Portóba. A portóit érlelő házaknak évszázadok óta otthont adó, a Douro folyó partján lévő Villa Nova de Gaia-val szemközti városba. Olyan volt, mint Buda és Pest.

 

Első esténk egy gyors városnézéssel indult. Nagyon magas hidak, dombok és régi házak. Magával ragadó. Furcsa volt, hogy itt a metró kb. 100 méter magasan közlekedik. Ezt követően a Sogrape/Sandemann brandmenedzsere vitt el minket vacsorázni az óceán partra, egy kis seafood étterembe.

 

Mit mondjak? Különleges élmény, életem egyik legjobb friss halvacsorája. A borok nem kifejezetten az ételekhez válogatva, de nagyjából eltalálva érkeztek, nem okoztak csalódást. Csak őshonos portugál szőlőfajták nedűi. Pont jó. Semmi extra.

 

Ahol a pinot noir kis híján szitokszó

 

Másnap kirándulást tettünk az itthon is jól ismert Mateus márka (szintén Sogrape/Sandeman-érdekeltség) palackozójába. Hát ez egy gyár, kérem szépen. Sok-sok poén a kézművességről meg a családi/manufakturális jellegről, de a számok szinte dobták fel a labdákat. Évi 45 millió palack bor, amiből csak a Mateus rozé 24 millió. A maradékból jelentős hányad a Vinho Verde borvidékről származó szőlőből készülő Gazela, melyet élénk savaival és 9%-os alkoholjával előző este limonádéként ittunk, aperitifnek. Rendben volt.

 

Persze tudjuk, hogy ekkora mennyiségben nem fér bele a kockázat, hogy elindul-e az erjedés vagy sem. Ezért egy komplett laboratóriumot építettek, ahol a borokat elemzik (vagy csinálják?). A végeredmény azonban a tökéletes mindennapok bora. Csak semmi világfajta.

 

Ezután éppen szüretkor a híres Vinho Verde (ejtsd: Vinyu Verde) borvidékre látogattunk, a szőlőbe. Kóstoltunk Gazela mustot, és egyéb fehéreket. Portóit nem. Este egy kiváló vacsora előtt még egy 2007-es évjáratos pezsgőre is sor került, hol máshol már, mint a Douro völgyében, egy varázslatos régi présházból kialakított kis villának a medencéjében. Nagyon rendben volt. A pezsgő is.

 

A Sandemann birtok és néhány felejthető vörös, de felejthetetlen kilátás után másnap a Royal Oportóhoz látogattunk. A birtok igazgatója a fantasztikus előadói képességekkel rendelkező Alvaro lelkesen vezetette körbe maroknyi szakmai csapatunkat az ültetvényeken.

 

Ahol a pinot noir kis híján szitokszó

 

„Rövid” talajelemzés után, a háta mögött a mélységgel (a nagyon meredek hegyoldalak miatt terjedt el a Douro völgyében a teraszos gazdálkodás), egy valódi parafa ágáról mesélve előadásában – amelyet olykor telefonálással szakított meg – elmondta, csak a helyi szőlőfajták annyira rezisztensek a tomboló napsugarakkal és a szárazsággal szemben, hogy itt megéljenek.

 

Ahol a pinot noir kis híján szitokszó

 

Ezért, mint mondta, nem csak felesleges volna pinot-t telepíteni, de értelmetlen is. Hajrá touriga nacional és touriga franca. No meg tinta roriz (leánykori és spanyol nevén tempranillo)! Bár a borok továbbra sem passzoltak az ételekhez, külön élményteliek voltak, csak úgy, mint az ebéd, főleg, hogy ezt már a Real Companhia Velha csoport (Royal Oporto) tulajdonosának és fiának körében költöttük el a dűlőlátogatás után. Ezután hajótúra következett a Dourón, persze borokkal, fantasztikus kilátással és az amúgy zseniális fazon Pedróval, a birodalom örökösével.

 

Ahol a pinot noir kis híján szitokszó

 

Este vacsora a család saját kastélyában (életem legrosszabb hideg libamája ecetes salátával és áfonyalekvárral), egy remek késői szürettel és nagy vörösökkel. A korona pedig az 1976-os Royal Oporto Colheita Port volt, amit már a biliárdteremben fogyasztottunk el, egy jó Monte Cristo petit corona szivar társaságában.

 

Rengeteg élményt szerezve, a tanulságokat levonva érkeztünk vissza öt nap álom után Magyarországra, ahol remélem, mindannyiunk nevében mondhatom, kamatoztatni  fogjuk a pár nap alatt megszerzett nem csekély tudást. Emberekről, szőlőről, vendéglátásról és harmóniáról szólt ez az öt nap. Ezúton is még egyszer köszönöm az élményt.

 

Szik Mátyás
sommelier