Ahol a pinot noir kis híján szitokszó
2014-10-16 | Szik Mátyás SommelierKezdjük az elején. Portugália és Magyarország között a hasonlóságoknak se szeri, se száma. Minden esetre a legfontosabb az, hogy két, szinte azonos méretű országról beszélünk mind területben, mind pedig lélekszámban.
Mit is tudunk róla? Hát nem sokat. Ha az Ibériai-félszigetről esik szó, mindenki automatikusan Spanyolországra gondol. Hát persze. A világ első három borexportőr országában benne van, nem kicsi, no meg ugye ott a tempranillo…
Mégis, én valahogy mindig is jobban vágytam Portugáliába. Hála a Heinemann Testvéreknek, ez kb. két hete meg is valósult. Egy csapat sommelier-vel meg a cég képviselőivel érkeztünk Portóba. A portóit érlelő házaknak évszázadok óta otthont adó, a Douro folyó partján lévő Villa Nova de Gaia-val szemközti városba. Olyan volt, mint Buda és Pest.
Első esténk egy gyors városnézéssel indult. Nagyon magas hidak, dombok és régi házak. Magával ragadó. Furcsa volt, hogy itt a metró kb. 100 méter magasan közlekedik. Ezt követően a Sogrape/Sandemann brandmenedzsere vitt el minket vacsorázni az óceán partra, egy kis seafood étterembe.
Mit mondjak? Különleges élmény, életem egyik legjobb friss halvacsorája. A borok nem kifejezetten az ételekhez válogatva, de nagyjából eltalálva érkeztek, nem okoztak csalódást. Csak őshonos portugál szőlőfajták nedűi. Pont jó. Semmi extra.
Másnap kirándulást tettünk az itthon is jól ismert Mateus márka (szintén Sogrape/Sandeman-érdekeltség) palackozójába. Hát ez egy gyár, kérem szépen. Sok-sok poén a kézművességről meg a családi/manufakturális jellegről, de a számok szinte dobták fel a labdákat. Évi 45 millió palack bor, amiből csak a Mateus rozé 24 millió. A maradékból jelentős hányad a Vinho Verde borvidékről származó szőlőből készülő Gazela, melyet élénk savaival és 9%-os alkoholjával előző este limonádéként ittunk, aperitifnek. Rendben volt.
Persze tudjuk, hogy ekkora mennyiségben nem fér bele a kockázat, hogy elindul-e az erjedés vagy sem. Ezért egy komplett laboratóriumot építettek, ahol a borokat elemzik (vagy csinálják?). A végeredmény azonban a tökéletes mindennapok bora. Csak semmi világfajta.
Ezután éppen szüretkor a híres Vinho Verde (ejtsd: Vinyu Verde) borvidékre látogattunk, a szőlőbe. Kóstoltunk Gazela mustot, és egyéb fehéreket. Portóit nem. Este egy kiváló vacsora előtt még egy 2007-es évjáratos pezsgőre is sor került, hol máshol már, mint a Douro völgyében, egy varázslatos régi présházból kialakított kis villának a medencéjében. Nagyon rendben volt. A pezsgő is.
A Sandemann birtok és néhány felejthető vörös, de felejthetetlen kilátás után másnap a Royal Oportóhoz látogattunk. A birtok igazgatója a fantasztikus előadói képességekkel rendelkező Alvaro lelkesen vezetette körbe maroknyi szakmai csapatunkat az ültetvényeken.
„Rövid” talajelemzés után, a háta mögött a mélységgel (a nagyon meredek hegyoldalak miatt terjedt el a Douro völgyében a teraszos gazdálkodás), egy valódi parafa ágáról mesélve előadásában – amelyet olykor telefonálással szakított meg – elmondta, csak a helyi szőlőfajták annyira rezisztensek a tomboló napsugarakkal és a szárazsággal szemben, hogy itt megéljenek.
Ezért, mint mondta, nem csak felesleges volna pinot-t telepíteni, de értelmetlen is. Hajrá touriga nacional és touriga franca. No meg tinta roriz (leánykori és spanyol nevén tempranillo)! Bár a borok továbbra sem passzoltak az ételekhez, külön élményteliek voltak, csak úgy, mint az ebéd, főleg, hogy ezt már a Real Companhia Velha csoport (Royal Oporto) tulajdonosának és fiának körében költöttük el a dűlőlátogatás után. Ezután hajótúra következett a Dourón, persze borokkal, fantasztikus kilátással és az amúgy zseniális fazon Pedróval, a birodalom örökösével.
Este vacsora a család saját kastélyában (életem legrosszabb hideg libamája ecetes salátával és áfonyalekvárral), egy remek késői szürettel és nagy vörösökkel. A korona pedig az 1976-os Royal Oporto Colheita Port volt, amit már a biliárdteremben fogyasztottunk el, egy jó Monte Cristo petit corona szivar társaságában.
Rengeteg élményt szerezve, a tanulságokat levonva érkeztünk vissza öt nap álom után Magyarországra, ahol remélem, mindannyiunk nevében mondhatom, kamatoztatni fogjuk a pár nap alatt megszerzett nem csekély tudást. Emberekről, szőlőről, vendéglátásról és harmóniáról szólt ez az öt nap. Ezúton is még egyszer köszönöm az élményt.
Szik Mátyás
sommelier