Bor, mámor, Peking

Nyár elején Beőthy János a Csobánci Bormanufaktúrától megkérdezte, nem képviselném-e a boraikat és egyáltalán kis hazánkat egy júliusi rendezvényen, Kínában. Tulajdonképpen az év egyik legnagyobb rendezvényén, már ami a boros világot illeti.

Kína… hm. Nagyon ősi kultúra, nagyon más, nagyon gyorsan fejlődik, nagyon messze van… Gondoltam, mi bajom lehet? Oké, hastífusz meg egy kis hepatitis, de még nem jártam Kínában. Elvállaltam.

Teltek a hetek, és eljött az indulás napja. Az egyik főszervezővel, Budányi Jánossal Tokaj-Hegyaljáról és egy barátjával utaztunk együtt, a többiek ki-ki más-más útvonalon és időpontban érkezett, ugyanabba a szállodába. Jó csapat jött össze végül kicsiny magyar küldöttségünkből. 

Pekingtől és a repülőtértől, körülbelül másfél óra „buszozásra” (inkább tűnt egy kamionverseny hegyi gyorsasági szakaszának az utazás) volt a városka, ahol laktunk. és ahol a kínai rizspálinkától kicsit megszédülve egyik este a látványkonyha séfjeit tanítottuk a „Most múlik pontosan…” kezdetű magyar dallamokra, no meg ahol maga a Wine Expo 2014 Beijing is megrendezésre került.

A rendezvényt Peking-szerte zászlók és plakátok hirdették. Az első nap előestéjén, 6-kor. amikor még gyakorlatilag nem álltak a standok sem, némi kétségünk támadt, hogy hogyan is épül fel egy Hungexpo méretű pavilon egy este alatt, de reggelre ott volt. Berendezve, feldíszítve. Kezdetét vehette a standok rendezgetése, és a vendégek is elkezdtek szivárogni.

Kína a végletek országa. Ezt az első pillanattól láttuk. Vagy valaki szakmabeli, és tényleg ért a borhoz, vagy halvány gőze sincs róla, mi az, de még arról sem nagyon, hogy miből készül. Kevés az átmenet. Rögtön látszott, hogy a rendezvény célja elsősorban az, hogy a világ megismerje Kína borászatát, hogy az ottani ágazat jelezze: „Hé, itt vagyunk ám!”

Mi sem mutatta ezt jobban, mint hogy a három épületből kettőben kizárólag kínai kiállítók voltak. Egyben pedig az összes többi kiállító borászat (a világ minden tájáról). Eleinte fura volt, hogy minden komoly kereskedelmi céllal érkező kóstolni vágyó a kínai állam valamilyen formában megbízott embere volt. Vagy a repülőtéri „duty free shop” részére, vagy a diplomáciai követségeknek. vagy magának az államnak kerestek borokat.

Érdekesség (és egyben európai szemmel kicsit taszító volt), hogy kint nem a látogató ment körbe a poharával, és tartotta oda minden szimpatikusnak vélt borkínáló orra elé, töltésre várva, hanem a kiállítónál voltak a poharak, és miután ittak belőle, letették a pultra, majd továbbálltak. Amiből hamar kiderült, hogy a kínaiakat nem nagyon frusztrálja, ha egymás után isznak vadidegen emberek.

Ahogy letette az egyik, már vette is fel a másik, és kérte bele, ami éppen eszébe jutott. Ez legfőképpen a harmadik napra volt jellemző, amit – nyilván marketingcéllal – az önkormányzat ingyenessé tett! El tudjátok képzelni… Volt, hogy amikor már használt pohár sem volt a pulton, a delikvens letekerte az ásványvíz kupakját, és abba kérte (mit kérte, töltötte magának) a bort…

Persze a csúcspont az volt, amikor már nem bírtam a standhoz jövőket visszatartani, (elkezdődött az önkiszolgálás), és behívattam a biztonságiakat, ők készségesen elvették a mellettük álló poharát, és odatartották, hogy töltsek nekik is.

Egyébként a szervezésre egy-két apró bakit és bürokratius fölöslegességet leszámítva nem lehetett panaszunk. Körülugráltak, és minden percben lesték, mit kérünk, szükségünk van-e esetleg még jégre, vödörre vagy dugóhúzóra?! Nagyon látványos volt a nemzetközi borverseny díjátadó gálája is, amely a Nagy Falon került megrendezésre, és amelyen nem mellesleg arany-, ezüst- és bronzérmet is sikerült nyernie a magyar boroknak.

Ezúton is köszönöm az élményt és a büszkeséget a Pannon Tokajnak és a Chateau Dereszlának. Fantasztikus érzés volt ott állni a Nagy Falon magyarként, csakúgy, mint a díjátadó után 3 MW személyes élményeit hallgatni Magyarországról és Tokajról.

Kína nagyon gyorsan (talán erőszakosan is) fejlődik és fejleszt. Mindenben. Ameddig nem láttuk, hogy egy éjszaka alatt újraaszfaltoztak kb. 100 méter útszakaszt a kiállítás körül, mi is nehezen hittük el. De ez ott így megy. Nincsenek híján emberi és anyagi erőforrásoknak. De valahogy minden olyan gagyinak tűnt. Vagy inkább másolatnak. A bor is?

Nem titkolt szándékom volt, hogy körbejárom az „A” és a „B” pavilont, és annyi „kínai” bort kóstolok, amennyit csak tudok. Az idő rövidsége miatt szelektálnom kellett, ezért úgy döntöttem, hogy a chardonnay és a cabernet sauvignon lesz a reprezentatív (személyes) mintavételem alapja. A borokat találomra, stand és címke alapján választottam, körülbelül tíz pincészet boraihoz jutottam ajánlás útján.

Hatvan tétel megkóstolása után az a véleményem, hogy a borok nagy része nem Kínában készült. Ezt persze pusztán kóstolás alapján állítom. Nem kétlem, hogy ilyen likvidtőke-injekcióval és a nemzetközi szakértők ilyen mennyiségben történő foglalkoztatásával lehetetlen lenne ilyen minőséget produkálni, de legalábbis erős kétségeim vannak afelől, hogy nem importról és átcímkézésről volt-e szó. Elvégre villantani kellett. Sikerült.

Életem egyik legjobb pezsgőélményét szereztem a megnyitó estéjén, és azt mondom, hogy ha itt tényleg ilyen minőségben készülnek vagy fognak készülni a borok, akkor Európának, de a világ többi bortermelő területének is van félnivalója bőven. Ugyanakkor megdöbbentő volt a világ szaktekintélyeinek (többek között nyolc MW) jelenlétében lezajlott esemény amatőrizmusa „pohárszinten”. Ez alól a megnyitó ünnepség sem volt kivétel.

Az egyik kínai standon például apró (nálunk pl. gépi presszókhoz használt) papírpohárból kóstoltattak, míg pontosan vele szemben volt a Riedel márkaképviselete. De mint mondtam, Kína a végletek országa. Mindenben. Nehéz elképzelni, hogy egy kultúrába, amibe évezredek alatt nem integrálódott az alkohol, de főleg a minőségi borfogyasztás, oda most egy-két éven belül fog. Mindenesetre a jelek erre mutatnak.

Folyamatosan fejlesztenek, képeznek és oktatnak. A sommelier nagy kincs arrafelé. Jobban becsülik talán még a borásznál is, mert lenyűgözi őket, és megértik, hogy mennyire sokoldalú a tevékenység, amit végzünk. Legjobban például akkor lepődtek meg, amikor megkértem egy étkezés alkalmával őket, hogy kóstoljanak hozzá X. Y. borából egy pohárral, mert jó. Egyszóval a kínai borkultúra gyerekcipőben jár még, de nagyon hamar ki fogja nőni… Ami a nehézséget jelenti és jelenteni is fogja, hogy a kulturális különbségek milyen mértékben lesznek áthidalhatóak.