Egert ma eltartott kisujjal is nehéz szidni
Egri leánykák, írjatok!
2015-11-19 | Falvai Mátyás
(A nyitókép forrása a Brancs Kávé- és Borkert Facebook-oldala.)
A legtöbb vidéki nagy- és kisvárosra úgy gondolunk, mint egy pihentető hosszúhétvége apropójára. Kevés az olyan hely, ahol el tudnánk képzelni egy hetet, egy hónapot, vagy akár egy szelíd folyású életet is. Lehet, hogy csak nekem volt meglepetés, de Eger ilyen város.
Korántsem szánom szingli-apológiának, de néha érdemes egyedül szabadságra menni. Azzal ugyan számolni kell, hogy a szálloda személyzete tétova távolságtartással viszonyul majd hozzánk, a főként családosokból és fiatal párokból álló vendégek pedig egyenesen úgy néznek ránk, mint egy anarchista provokátorra, aki pusztán tüntető egyedüllétével lábbal tiporja a családi értékeket. Megvan a varázsa, ha csupán egy-két könyv van a poggyászunkban, meg persze néhány pro tipp a must see, must visit, must taste és úgy általában a must dolgokról.
Egerre érkezve olyan vákuumba kerültem, mint egy Houellebecq-regény fásult főszereplője, azzal a különbséggel, hogy érdeklődésem homlokterében nem a szexuális, hanem a gasztronómiai turizmus állt. A fásultság szép lassan kiengedett és átvette a helyét a kiadós életigenlés. Eger maga amúgy eléggé rendben van. A szolgáltatások fejlettek, a városkép sokkal kulturáltabb, mint akár csak néhány éve. Építészetileg izgalmas, sokszínű és viszonylag kiterjedt a belvárosi rész. Esténként van némi zsizsegés, van minden, de távolról sem olyan ordenáré, mint egy Gozsdu-udvar. Nem egy kulturális Mekka, de azért bőven van mit csinálni, az emberek pedig nyugisak.
Ha annak idején, a gimnáziumi osztálykiránduláson nem csekkoltuk le, melyik mellvédről kínálták tűzforró gulyással az egri asszonyok az ostromló törököket, akár fel is kapaszkodhatunk a várba, ez azonban merőben fakultatív. Jobban tesszük, ha még a vár tövénél bevesszük magunkat a Macok Bisztróba, ami Egerben annyira alap, mint a Louvre-ban az obligát Mona Lisa-szelfi. A felkorbácsolt várakozások általában keserű csalódást vonnak maguk után, ami a Macok esetében csak részben igaz. Nem a fine dining csúcsa, de számos ritka erénnyel büszkélkedhet: az oszmán hadakat megszégyenítő vendégsereg ellenére is figyelemes, fürge és előzékeny személyzet, a változatosság igényével összeállított borlap, hangyányit spétreflexes, de azért lelkiismeretesen trendkövető – és a fantáziát sem nélkülöző – konyha, korrekt árszínvonal. Eltartott kisujjal is nehéz szidni: ha Pesten lenne, járnék ide, „kellemes úti kitérőt” bőven megér.
Gál Tibor Fúzió Borbár
Hetedik kerületi fogvatartottként már régóta émelygés fog el, ha egy vendéglátóhelyen kalligrafikus krétafeliratokat látok, Egerben viszont elsősorban még nem a modor-faktor kapcsolódik hozzá: ez itt minőségi útjelző. Nyomokban a Gál Pincészet főhadiszállása, a Fúzió Borbár is hozza ezt az esztétikát, a helyet emlékezetessé tévő építészeti bravúr azonban azt is feledtetné, ha pillepalackos „merlotot” mérnének. A több száz éves érseki pincerendszer fölött kiépült modernista díszletek úgy simítják ki az elrongyolódott idegeket, mint egy hét tételből álló borsor, aminek a közepén 2013-as Kadarka integet, az i-re a pontot azonban a 2011-es Superior Bikavér teszi fel, de izomból.
Egy darabig kísértett a gondolat, hogy kicsit kamuzzak és úgy csináljak, mintha megnéztem volna a Bolyki Pincészetet is, hiszen ez is afféle must, de végül győzött az őszinteség: a Bolyki-borokat én is csak a legutóbbi Junibor Ünnepen kóstoltam végig alaposabban. Most már bánhatom, mert egybehangzó beszámolók szerint tetemes ziccert hagytam ki.
Kóstoló a Brancsban (Forrás: facebook.com/BrancsEger)
Az egy hetes egri tartózkodás Kossuth-, Oscar- és Nobel-díjas alakítása azonban kétségkívül egy újoncé: a város szélén rejtőzködő Brancsé. Ha az üzemeltetők minimális előzékenysége folytán nem vezet egy sor mécses a bejáratig, be sem találok a város legkortársabb, legkellemesebb klubjába. Mindenféle modorosságtól mentes, keresetlen minimalizmusa, a személyzet felkészültsége, az összes borvidékre kiterjedő borlapja, közvetlen, de nem tolakodó attitűdje még hetekkel később is nosztalgikus visszavágyódást kelt bennem. Legnagyobb találatom egyébként Nyolcas Ádám Turánja volt (újabb pro tipp), kemény tökű pia. Szerencsésen belefutottam egy kóstolóba is: Molnár Júlia Dóra mesélt – megnyerő szerénységgel – a Csendes Dűlő borairól, így tehettünk egy képzeletbeli kitérőt a Badacsonyba is.
Olyan nehéz megmondani, hogy egy hely mitől válik otthonossá, miért érzed úgy hirtelen, hogy a létező világok legjobbikának legkiválóbb helyén vagy. A Brancs alkimistái azonban megtalálták a Bölcsek kövét. Haladéktalanul beköltöznék az egyik foteljükbe.
Amúgy ha fürödni akarnak egy jót, gyorsan lépjenek. Mindjárt vége a novembernek, pedig éppen Eger a hónap fürdővárosa. Persze, ha csak decemberben érnek oda, az sem tragédia: a gyógyvíz és a borok akkor is megvárják Önöket.
És hogy hol szálljunk meg? (X)
A város kiugróan fejlett szolgáltatóiparát a hoteleken is lemérhetjük. Sok van belőlük és jók. Csak néhányat:
Hotel Korona***/****
Hotel Eger & Park****
Hunguest Hotel Flóra***
http://www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/eger/
Imola Hotel Platán