Éljen Reagan! A többit a borászok elintézik

Szerkesztőségünkbe a héten névtelen levél érkezett. A borítékon nem szerepelt feladó, a levél mellett nem volt kommentár. Mivel a szerző egyértelműen Kiss Eliza korábbi publicisztikáira reagál, mi most tartalmi változtatás nélkül közzétesszük.

1986. augusztus 12-én Ronald Reagan sajtókonferenciát tartott Illinoisban Többek között ezt mondta: „I think you allk now that I’ve always felt the nine most terrifying words in the English language are: I’m from the Government, and I’m here to help.” („Úgy gondolom mindannyian tudják, hogy melyik kilenc angol szót tekintem a legrettenetesebbeknek: »Én a kormányzattól jövök. Azért vagyok itt, hogy segítsek.«”)

Kiss Eliza így szólt a magyar bortermelőkhöz: „Az államtól jöttem, és most megmondom, hogyan segítek maguknak…”

Azt kéne világossá tenni, hogy a magyar borászati ágazatot sehogyan nem lehet jobban kicsinálni, mint ha az állam fellelkesül, és elkötelezett tisztviselői megmondják, hogy:

1. Ami most van (és ami az állam utasításai szerint van úgy, ahogy van), az rossz.
2. Mindezért a borászokat terheli a felelősség, és ami van, az már tulajdonképpen a borászoknak sem jó, és a magyar borászok sajnos a fejlődés gátjai lettek.
3. Az állam képviselője viszont biztosan tudja, hogy mi a jó a magyar borászoknak.
4. Különösen a fiatal borászoknak, akik szeretnék telefon applikációkkal megoldani a hatékonyság növelését, és közben a hegyközségi előadásokból értesülnének szívesen az aktuális bortrendekről.

Legalábbis az állam embere, Kiss Eliza szerint.

Az állam embere pontosan tudja, hogy ha az alulméretezett államban a hivatal világra segít még egy új szervezetet (valami szakmaközit), akkor az lesz az, ami az állam embere szerint elméleti, jogi és szakmai szempontból egyaránt biztosítja a borágazat sikerét.

Mit mondhat erre egy borász? Hát azt, hogy mindenki dobja el, ami a kezében van, mindegy is már mi történik a szőlőben, pincében, mert a szőlő- és borágazat sikere garantált. És persze az sem fordulhat elő, hogy ez, vagy az a szereplő, borász, kereskedő vagy fogyasztó esetleg azt gondolja, nem ettől az állami kényszerszüléstől lesz jó neki ezentúl. Ez sem gond, mert az új szervezet tartós érdekegyensúlyt teremt majd az összes szereplő között.

Világosan kiolvasható az állam emberének, Kiss Elizának az üzenete: A tisztességes magyar borász baltát ragad, kivágja a tőkéket, széthasogatja a hordókat, szétlocsolja a borát. Mert nem akar ebben a dekoncentráltan túlközpontosított fertőben tovább működni.
 

„A borágazat jelenleg inkább önigazoló (belterjes), mintsem szakmai. Igazgatási szempontból szétaprózódott, elméletben túlzottan dekoncentrált, de a gyakorlatban sokszor inkább túlközpontosított. Sok szempontból diszfunkcionális vadhajtásokkal rendelkezik (pl. nemlétező érdeket véd stb.), más esetben a szükséges feladatok teljesen hiányoznak (piacszabályzó funkciók). A borszektor legfőbb hibája pedig, hogy nem veszi figyelembe a nemzeti sajátosságokat, a külföldi példákat rosszul adoptálta, a nemzetközi életbe pedig képtelen érdekérvényesítő módon beágyazódni.
Mindez pedig egyenlő a fejlődés megrekedésével.”

Ezzel szemben az állami bürokrácia örök, és sérthetetlen.

Emlékszünk-e még, mit mondott Max Weber, hogy a bürokrácia hogyan reagál arra, ha a működése elviselhetetlen hatékonyságromlást szenved el? Hát úgy, hogy átszervezi és megnöveli a bürokratikus vonásait.

Itt fordul célegyenesbe az állam emberének, Kiss Elizának a közigazgatási bikkfanyelv bullshitjével fölturbózott gondolatmenete: A sok meglévő, és szerinte is semmirekellő hivatalt és szervezetet újjá kell szervezni, és egy (vagy több?) átalakított szuperszervezetbe kell foglalni. Kilóg azonban a lóláb! Visszatérő motívumként újra és újra felbukkan az állam mindenekfölöttiségének axiomája: pl. „állami szempontból nem túl előnyös”, „természetesen az állam nyújtotta kereteken belül”, „A legtöbben segítségre szorulnak”, stb.

Véleményem szerint az állam akkor jár el helyesen, ha

1. Világosan kijelöli az állami és nem állami feladatok és erőforrások határait.
2. Az állami feladatokat takarékosan és hatékonyan megszervezi, és nem anyáskodik a borászok fölött ezentúl.
3. Nem mondja meg, hogy mi a korszerű civil dolog, és mi az elavult.
4. Nem ír elő stratégiákat, nem szül civil szervezeteket, nem nevez ki civil képviselőket, és nem javasol neveket civilek közötti választásokon.
5. Nem mondja meg, hogy mi legyen a területen, és mi legyen az országos testületekben.
6. És nem mondja meg, hogy melyik a kiváló bor, és melyik nem.
7. Azt hiszem, ha visszanézünk az elmúlt tíz évre, azt vesszük észre, hogy az állam új és újabb emberei új és új módokon megsegítve a magyar borászokat igen kevéssé vitték előre a magyar borok ügyét.

Ha körülnézünk a szomszédos országokban, sok okunk van szégyenkezni.

Az állam embere, Kiss Eliza ezért a kiöregedett, elavult magyar borászokat hibáztatja (tudjuk, nem korszerű telefon applikációkból ismerik meg az aktuális bortrendeket). Viszont legalább tudja a bajokra a gyógyírt: újabb hivatalokat, szervezeteket kell kierőltetni az államnak magából, meg a civilekből.

Láthatjuk, ide vezet az állami küldetéstudat.

Van az a bizonyos láthatatlan kéz, a piac, ami ezzel szemben mindennél jobban megmutatja, hogy mi a jó és mi a rossz a magyar borágazatban. A többit meg a borászok maguk közt elintézik. Nem kell ehhez Kiss Eliza. Éljen Reagan!

A blogon megjelenő publicisztikák nem a szerkesztőség, hanem az egyes szerzők álláspontját tükrözik. Ha Önnek is van véleménye, írja meg nekünk az info@vinoport.hu emailcímre!