Hegyalján nem elég csak a bort feltámasztani

Tokaji Ősz

Luxusmárka nincs legenda nélkül. Tokaj-Hegyalja sem lesz újra világhírű, ha nem éleszti újra azt a kultúrát, ami egyszer már világhírűvé tette.

Ha szeretné megérteni, hogy mitől tokaji bor a tokaji bor, akkor egy kicsit ne arra figyeljen, amit a pohárba töltenek. Ne is arra, amit a borász az édes-száraz trendek változásáról, vagy az éppen kibontott évjárat időjárásáról mond. Hanem minden másra, a boron túl. A nemrég felújított épületre, ahol a kóstolót tartják, a pultra kitett brosúrákból visszanéző nemesekre, a lényegtelen érdekességnek tűnő történelmi bevezetőkre, a szocializmus súlyos baklövéseire történő folytonos visszautalgatásokra.

Erről szólt a szeptember végén megrendezett Tokaji Ősz programja. A gálavacsora Michelin-csillagos fogásai, az Oremus, Szepsy, Barta, Béres vagy Bott borok kóstolása mellett mindarról, ami elsőre talán nem tűnik többnek, mint kulturális körítésnek bármilyen borvidéki túrához. Viszont három nap, számos kóstoló és beszélgetés, több felújított kastély meglátogatása, és egy alaposan végigkommentált dűlőtúra után az Oremus Szőlőbirtok központjaként működő Kurucz-kúria udvarán a százéves fák alatt ücsörögve elér a megvilágosodás és értelmet nyernek Bacsó András borász-birtokigazgató, a 2016-os Tokaji Ősz szakmai vezetőjének szavai, miszerint a birtokok egységét a föld, a pince és a kultúra hármasa adja.

Kurucz kúria, Tolcsva

A tokaji bort (újra) luxusmárkává, a borpiac felső polcainak szereplőjévé tenni. Ehhez a szinte már közhelyszerűen emlegetett célkitűzéshez nemcsak a borászok, de a magyar borkultúrát figyelemmel kísérők is kapásból fel tudják sorolni az öt-tíz hozzávalót, a magas minőséget biztosító technikai és szabályozási környezet megteremtésétől kezdve a nemzetközi bormarketingig. A kastélyfelújítást, a patinás-egzotikus nemesi családnevek és a csodarabbik újraélesztését viszont minden bizonnyal nem sokan hoznák szóba. Pedig a tanulság, hogy ezek nélkül nincs Tokaji borvidék.

Az igazi márkát a sztori különbözteti meg a drága, de semmitmondó csillogástól. A történet, amelyben benne van sokévnyi, évszázadnyi hagyomány, tapasztalat, siker, bukás, újrakezdés, csiszolt technológia, legenda. Ha nincs, akkor kreálni kell: a kultikus Moleskine noteszt csak 1997 óta gyártják, ezért a cég egy ügyes húzással azokra a híres írókra építette kommunikációját, akik évtizedekkel a megalapítása előtt hasonló, egyszerű zsebnoteszeket használtak. Tokajnál viszont nem kell semmit kreálni. Ott van minden, csak össze kell rakni darabjaiból – és ez szemmel láthatóan történik is, csak éppen ezt is ugyanúgy tudatosítani és tudatosan művelni kell, mint a szőlőt.

Helia-D Herba kastély, Tolcsva

Dessewffy, Degenfeld, Szirmay, Waldbott, Andrássy, Maillot, Rákóczi– egykori nemesi családok, akik eltűntek a Tokaj-hegyaljai borvidékről, de a kastélyaik ottmaradtak. Az iskoláknak, téesz-irodáknak használt, lepusztított épületek ugyanazt a sorsot járták be, mint a borvidéki szőlők: az eredeti tulajdonosaikat elüldözték, az épületeket egy igénytelen, minőség helyett mennyiségre, funkcióra koncentrálva átalakították,majd a szocializmus évtizedei alatt lestrapálták. Most pedig, új tulajdonosok kezei alatt a kastélyok is megújulnak, és ugyanúgy próbálják megtalálni az új funkcióikat, mint ahogy a tokaji borok próbálják újra megtalálni a helyüket a világ borpiacán.

A tolcsvai Dessewffy-kastély ma a Hélia-D kozmetikai cég Herbakastélya, gyógynövénykerttel és rekonstruált belső terekkel. Pár utcával odébb a Szirmay-Waldbott kastély csupán pár hónapja nyílt meg kastélymúzeumként és rendezvénytérként. A méltó módon rekonstruált mádi Rákóczi-Aspremont kúria a Barta pince központja, egyben elegáns szálláshely, csakúgy, mint Tarcalon a Degenfeld kastély és az ötcsillagos hotelként újjáépült Andrássy rezidencia. A Tokaji Ősz ideje alatt ezeket ismerhettük meg, de a sort lehetne folytatni: ugyanazon a hétvégén a tállyai Maillot kastély falain szinte még száradt a festék, de már szintén bor- és kultúrakedvelő közönség töltötte meg.

A szőlők és a kastélyok sorsa nem két párhuzamos sztori, hanem ugyanaz a történet, a tokaji boré. Mint ahogy a mádi zsinagóga felújítása, vagy a Csodarabbik útja program sem csak az elpusztított zsidó közösség emlékeinek megőrzéséről szól.Akik ezeket az épületeket építették és lakták, ők birtokolták és műveltették a hegyaljai szőlőket. A neveik ott vannak sorban abban az 1908-ban megjelent Királyok boráról borok királyáról tokaji nektárról folyékony aranyról. című, Hegyaljáról szóló könyvben, amelynek reprintjét az idei Tokaji Ősz résztvevői a kezükbe kapták. Az ő tevékenységükből állt össze az az egyedülálló kultúra, társadalmi-gazdasági közeg, ahol minden a borról szólt, és amely a tokaji bort világhírűvé tette.

Hegyalján „szinte” minden megvan, amiből vissza lehet építeni a föld, a pince és a kultúra egységét. Más út nincs is, legalábbis olyan, ami a valódi luxusmárkához vezet.