Kanadai oknyomozás: icewine vagy ice wine?

1. rész

A multinacionális munkáltatóm váratlanul tengeren túli üzleti útra hívott, amit egy vancouveri baráti látogatással fűszereztem, ami minden tervezés nélkül egy kanadai borkurzusba torkollott. Kanadáról sem voltak széleskörű ismereteim, de a kanadai borászati iparról meg még kevesebb. Icewine vagy ice wine – többek között ennek a kérdésnek is utána jártam!

A kanadai bormese a második világháborút követően indult útjára, amikor az Európában szolgált katonák hazatértek, és keresték az Európában megismert és megszeretett – elsősorban francia és olasz borokat. A Nemzetközösséghez tartozó ország első generációi az édes, erőteljes, magas alkoholtartalmú „angol nagymamáink” port és sherry ízvilágán szocializálódott, így a vitis vinifera helyett az országban termett vitis labrusca fajtákból készült az édes és általában 20%-os alkoholtartalmú bor. A protekcionista gazdaságpolitika és az állami kézben tartott alkoholértékesítés nem adott lehetőséget az európai minőségi borok elérhetőségére, a helyi fogyasztás a tömegtermelésben készült bulk wine-nal kimerült.

A fordulatot 1988 jelentette, amikor megszületett a szabadkereskedelmi egyezmény Amerikával, és ez szabad piacot jelentett az európai minőségi borok számára is. Nem volt kérdés, az új piaci helyzetre hamarjában válaszolni kellett. Az új bortörvény betiltotta a vinis labrusca alapból az asztali borok gyártását, és állami támogatással megkezdődött az Ontario és Brit Kolumbia (British Columbia, BC) szőlőültetvények teljes újratelepítése. A bedbug (ágyi poloska) vagy a foxy (róka) – ahogy a kanadaiak a jellegzetes methyl anthranilate kemikáliát jellemezték – illata a múlté lettek.

Jégborvidék

Még ugyanebben az évben Ontarioban, két évvel később BC-ben bevezették a VQA-t (Vintners Quality Alliance) a kanadai bor minőségbiztosítási rendszert, ami sokként érte azokat a kanadai amatőr bortermelőket, akik addig a zöldszüretet, a hozamkorlátozást a természet ellen elkövetett bűncselekménynek minősítették. A VQA papíron már létezett, de a kivitelezéshez a szakmai tudás hiányzott. Állami támogatással a világ bortermelő vidékeiről szakemberek érkeztek, és az eddigi hobbitermelők családtagjaikat Európába, borászatot tanulni küldték. Ennek eredménye, hogy a kanadai borpalettán a fajták száma imponálóan hosszú. A francia, olasz és német fajták képezik a termelés gerincét, de azon sem kell meglepődni, ha egy kanadai pinotage vagy malbec vöröslik a poharadban.

A borászat Kanadában egy rendkívül fiatal iparág, ami külföldi viszonylatban talán a jövőben sem hallat többet majd magáról, mert mennyiségét tekintve önellátóak, és a saját termelést maguk a kanadaiak elfogyasztják, exportra nem igazán jut. Kivétel az országmarketingben fontos szerepet betöltő jégbor, ami egyértelműsíti hogy Kanada a hideg bortermelő vidékek (cool-climate) közé sorolandó.

Mit jelent a hűvős vidék valójában?

Egy meghatározás szerint, minden olyan terület, ahol a legmelegebb hónap középhőmérsékelte 20 fok alá esik. Franciaországban a definíció azt mondja, hogy add össze mindazon napok mért hőmérsékletét, ahol az magasabb volt mint 10 fok, és ha a kapott érték alacsonyabb mint 1390 fok, akkor hideg régióban vagyunk.

A 36 millió lakosú, 9.9 millió km2 területű országban négy borvidéket különböztetünk meg, ami erős kontraszt a magyar 93 ezer km2-hez tartozó 22 borvidékhez képest. Két kisebbik borvidék a keleti parthoz közelebb fekvő 808 hektáros Quebec és a 290 hektáros Scotia Nova, ahol a termelés javarészt a késői szüretelésű édes borok, a borpárlatok és a pezsgő gyártást jelentik.

Egybe írva

A legnagyobb a 6900 hektáros Ontario borvidék, az Ontario tartományi Niagara félszigeten, karnyújtásnyira a világhírű Niagara vízeséstől. A 41-44 szélességi kör között fekvő terület megközelítőleg 150 borászatnak ad otthont három eredetvédelemmel jegyzett területen (DVA = Designated Viticultural Area). A Lake Erie (Erie tó) partján a mészkő és a folyó felől érkező lágy szellő határozza meg a mikroklímát. A legnépszerűbb fajták a chardonnay, a rizling, a pinot noir és a cabernet franc. A borvidék igazi kincse a jégbor, 1984 óta piacvezető, a teljes kanadai jégbortermelés 90%-a itt készül.

Az írásos források szerint az első jégbor Németország területén az 1700-as évek végén készült, amikor a hideg idő korábban érkezett, mint hogy a szüret befejeződött volna. A kanadai jégbor a német telepesek szorgos munkájának eredményeként indult az 1974-ben világot meghódító útjára. VQA Act szabályzata szerint az „eredeti kanadai” jégbor fajtái a kiváló cukorgyűjtő vidal blanc (Jean Luis Vidal francia nemesítő „gyermeke” az olasz Trebbianoból), a rizling, és a cabernet franc, de kiemelkedő tételeket kóstolhatunk pinot noirból, chardonnay-ből és cabernet sauvignonból.

Ha a téli átlaghőmérséklet biztonsággal -8 fok alatt van, akkor indulhat a szüret, ami rendszerint az éjszakai -10-12 fokban kézzel zajlik. A rendkívül magas 35-39 Brix cukorfokú szőlőszemekből erőteljes préseléssel a normál szőlőlé mennyiségének 15%-át nyerik ki. Az embert próbáló fizikai munka, az alacsony hozam mellett a termést pusztító madarak eredménye a termék magas árképzése. Az így készült nedűre legjellemzőbb aroma- és ízvilág a trópusi ananász, papaya, licsi. A helyiek előszeretettel használják a pezsgők cukorfokának beállításához és koktélhozzávalónak.

Peller Estate

Mindezek után talán nem meglepő, ha az ország egyik legnagyobb jégbortermelőjének, a magyar származású Peller András unokája által vezetett Peller Estate Vineyards Vidal Icewine-val ismerkedtem meg közelebbről. Domináns piaci helyzetének köszönhetően a Peller az országhatár megannyi duty free shopjában megtalálható, így lettem én is „áldozat”, amikor átsétáltam a Niagara vízesés kanadai oldalára. A 185 gramm maradékcukorral bíró tétel aromájában citrom és narancslekvárra emlékeztet a megannyi trópusi gyümölcsök ízkavalkádjával.

 „Icewine” vagy „ice wine”

A luxuscikkek piacán tomboló hamisítás a jégbort is utolérte. Ha a tengerentúlon jársz, légy figyelmes, hogy a folyó arany palackján azt látod, hogy „icewine” vagy, hogy „ice wine”. A külön írt változat az amerikai kistestvér, amit legtöbb esetben nem az anyatermészet, hanem a mesterséges hűtőkamra fagyaszt meg. Az élményt tovább fokozhatjuk Ázsiában, ahol a jégbor megannyi különféle mesterséges alkohollal, és nádcukorral előállított változatára bukkanhatunk.